2018. június 18. 10:00
Arra gondoltam, hogy ezt a szűkebb baráti körnek szánt írást a szerző utólagos belegyezésével közzétesszük, innen a tábla széléről. Hátha felébred az utókor lelkiismerete, hogy emléket állítson korunk kiemelkedő agrár személyiségének. (Dr. Bódis László)
2018. június 17. 15:44
Ahogy végigolvastam a múltból előcitált írásomat meglepődve állapítottam meg, hogy az időjárásról írottak néhány részletet kivéve, szinte ugyanolyan rapszodikusak voltak akkor is, mint most.
2018. június 8. 07:47
A kétezres évek közepén talán még kevésbé látszottak azok a klimatikus változások, mint napjainkban. Télből nyár, nyárból vagy korai ősz, vagy késői tél. Most június első felében már érik az őszi árpa, a borsó és méteres a kukorica, meg a napraforgó és a repce napjai is meg vannak számlálva.
2018. június 6. 13:44
A levél tartalma okán ide kívánkozik, a blogba, de van abban némi személyes indíttatás is, hogy szóba hozom…
2018. május 30. 13:51
A legszebb hónap – mondják – a Maja római istennőről elnevezett hónap, és ez mindaddig így is van, amíg a reményeinkben kárt nem tesz ez az egyébként szerelemittas május.
2018. május 17. 10:35
Az évekkel ezelőtti bevezetőben azt írtam – ilyenkor májusban –, hogy már majdnem nyár van. Most is csak ezt tudnám leírni.
2018. május 16. 12:55
Nehéz szívvel köszönünk el végleg szeretett kollégánktól, barátunktól Wellisch Pétertől, Péter bácsitól, ahogy mi kissé fiatalabbak magunk között Őt szólítottuk.
2018. május 15. 09:06
A hagyományok tiszteletéről szerencsére egyre több szó esik, szaklapunkban és online felületünkön is.
2018. május 10. 16:35
A robotnemesítésé lenne a jövő? Sokan tettük fel a kérdést nyilvánosan is, megcsak úgy magunkban, amikor meghallgattuk Szegeden egy multinacionális növénynemesítő cég képviselőjének előadását.
2018. május 9. 13:58
Éppen tizenkét éve, hogy Pünkösd haváról írtam. Így utólag átolvasva, mintha mit sem változott volna a világ, pedig mennyit fejlődtünk. Az értékrendünk is?