Gépészet
Fizetett tartalom

Évszaktól, időjárástól függetlenül a KITE Jet-tel Ön nyer!

KITE Zrt.

A mai változó piaci körülmények között az inputköltségek kezelése kritikus fontosságú. A nitrogén az egyik legdrágább inputanyag.

Nagyon fontos, hogy ebből a befektetésből a lehető legtöbbet hozzuk ki.

A nitrogén-felhasználás hatékonyságának növelése óriási hatással lehet a jövedelmezőségre. Illetve a Green Deal megállapodás értelmében a mezőgazdasági fejezet szerint a földművelőknek 2030-ban már a vegyszeres műtrágya felhasználása terén 20 százalékos csökkentést kell elérni, míg növényvédő szerből feleannyit használhatnak fel.

A KITE Zrt. a folyékony anyagok precíz és pontos kijuttatására fejlesztette ki a KITE Jet kijuttatórendszert.

A KITE Jet a pályafutása során bebizonyította kiforrottságát és sokoldalúságát. Hogy megfeleljünk az előbb említett piaci, illetve európai uniós elvárásoknak, a további fejlesztéseket hajtottunk végre. 

Ennek eredményeképpen alakítottak ki egy új tartályformát, amely az előírásoknak megfelelően rendszerbe integrálva tartalmazza a kézmosó és a technikai tiszta vizes tartályt.

A formája jobb kilátást biztosít a vezetőnek a fülkéből. Továbbá a rendszer kiegészül egy vegyszerbekeverő tartállyal, ami lehetővé teszi a növényvédő szerek munkavédelmi szempontból biztonságos és a permetezéshez megfelelő minőségű bekeverését.

Ezeknek a módosításoknak köszönhetően a KITE Jet rendelkezik növényvédelmi gépek forgalomba hozatali engedélyével, ami szükséges növényvédelmi gépként való üzemeltetéshez.

Forrás: KITE Zrt.

A fejlesztett kijuttatórendszer egy teljesen új vezérlést kapott. Az új, intelligens vezérlésnek köszönhetően amennyiben a traktor ISOBUS-kompatibilis, nincs szükség külön monitorra, a beállításokat a gyári kijelzőn el tudjuk végezni és nyomon tudjuk követni. 

Amennyiben a traktor nem rendelkezik ISOBUS-os adattovábbítással és -kezeléssel, a rendszert egy kiegészítő kijelzővel alakítják ki. A megfelelően kiválasztott csövezéssel, szerelvényezéssel alkalmas lesz a differenciált kijuttatásra, szakaszvezérlésre és adatrögzítésre. 

A kényelmes munkavégzéshez ergonómiailag kialakított kezelőszervek állnak a gépkezelő rendelkezésére. A le- és a feltöltés szűrőn keresztül történik, amivel a rendszer állapotát és a kijuttatás folyamatosságát is biztosítjuk. Nagyobb főszűrő került elhelyezésre a gyorsabb töltés érdekében.

Automatizált kalibrálás után tartály folyadékszintjének mérését elektromos érzékelő látja el, amely a tartály aljára van felszerelve. Valós időben méri a folyadék mennyiségét, amelyet fülkében a monitoron tudunk nyomon követni.

A folyadékkijuttató rendszer lehetővé teszi, hogy az UAN oldatot a vetéssel egymenetben injektálótárcsával vetőkocsi elé vagy mögé, a Conceal kerékkel a magárok mellé, illetve a folyékony starterműtrágyát magnyomó pálca segítségével a nyitott magárokba juttassuk ki.

Másik csövezés kialakításával a kívánt növényvédő szert tudjuk kijuttatni a sorra. Sorközművelésnél egymenetben a kapák becsövezésével alkalmas az UAN oldat sor mellé történő kihelyezésére vagy a növénykultúra permetezésére, míg a kapák elvégzik a sorközben a mechanikus nyomirtást.

A KITE Jet 2.0 kijuttatórendszer alkalmazása a pozícionált kijuttatás megvalósításával nemcsak az uniós elvásárokat teljesíti, hanem a más műveletekkel összevont folyadékkijuttatást is szolgálja. Így jelentős költségmegtakarítást eredményez.

Árva István, kereskedelmi csoportvezető

Kiemelt kép forrása: KITE Zrt.

Akár kertészet, akár szántóföld - permetezők minden helyzetre + VIDEÓ

2026. február 1. 04:40

A 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow-n a HARDI permetezőket vettük górcső alá. A kertészeti pályázatokra alkalmas permetezőt is találtunk.

Gépészet Videó

Olasz öntözéstechnikai gépek verhetetlen áron – Nagykőrösről

2026. január 31. 13:10

Az egyre súlyosabb és gyakoribb aszályok miatt felértékelődtek az öntözéstechnika területéhez kapcsolódó termékek, amelyekből a Pap-Agro Kft. teljes körű kínálattal rendelkezik.

A falról is a Güttler munkagépei lógtak, fontos újításokkal jelentkezett a hódmezővásárhelyi gyártó

2026. január 30. 10:09

Látványos termékfejlesztésekkel és kisebb, de annál jelentősebb frissítésekkel egyaránt jelentkezett a Güttler Kft. az idei AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon, január 21–24. között.

Dimenzióugrás a Kubota magyar forgalmazójától, izgalmas bejelentéssel érkezett a Két-KATA Kft.

2026. január 29. 16:10

Mindenki mást megelőzve tartott reggeli sajtótájékoztatót az idei AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállítás (január 21–24.) nyitónapján a Két-KATA Kft.

A permetezőfúvóka-kiválasztás legalább olyan fontos, mint a növényvédőszer-kiválasztás

2025. március 31. 16:10

A permetezőgéppel és a rászerelt permetezőfúvókával végezzük el a kiválasztott növényvédő szerek célfelületre történő kijuttatását.

Rhyzo Plus® - gyökerestől oldja meg a problémát

2022. február 28. 16:03

A RHYZO PLUS® egy organikus, gyökeresedést stimuláló készítmény, amely kiváló alternatívája a hormonokra alapozott termékeknek. Fokozza a gyökerek fejlődését, illetve a másodlagos és harmadlagos gyökérszőrök fejlesztésében játszik fontos szerepet minden olyan fenológiai fázisban, amikor erre különösen szükség van.

Fagyvédelem két keréken

2021. május 19. 07:15

Napjaink egyre szélsőségesebb időjárása komoly kihívást jelent minden mezőgazdaságban dolgozó számára. Különösen érzékeny időszak a gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdáknak a tavaszi fagyok ideje, amikor akár az egész ültetvény veszélybe kerülhet egy-két hideg éjszaka után.

 Az öntözésre most nagyobb szükség van, mint valaha

2019. április 15. 07:51

Ismét bizonyítja a természet azt a 80-as évek második fele óta ismert jelenséget, hogy bár a csapadék éves mennyisége az évjáratok között átlagban nem változik jelentősen, – a periódikusan visszatérő, hosszú éves szélsőségességet is betudva – azonban az időbeli, térbeli eloszlása igen jelentősen megváltozott. Ezt látjuk ma is.