Növénytermesztés

 Az öntözésre most nagyobb szükség van, mint valaha

Szabó Gyula - KITE Zrt.

Ismét bizonyítja a természet azt a 80-as évek második fele óta ismert jelenséget, hogy bár a csapadék éves mennyisége az évjáratok között átlagban nem változik jelentősen, – a periódikusan visszatérő, hosszú éves szélsőségességet is betudva – azonban az időbeli, térbeli eloszlása igen jelentősen megváltozott. Ezt látjuk ma is.

S arra is ritkán és esetileg volt példa, hogy már március végén, ahol csak tudták öntözték a szántóföldet.

Olyan nagy szárazsággal nézünk szembe az elmaradt téli, kora tavaszi csapadék miatt, hogy az őszi vetésű növények úgy szenvednek a nedvességhiánytól, hogy jelentős terméscsökkenéssel kell már számolni. Egyelőre a tavasziak is aggodalomra adnak okot, mert a talaj hőmérséklete már megvan a vetéshez, de a nedvesség hiánya a talaj felső művelt rétegéből előre vetíti a heterogén állományok kialakulásának lehetőségét.

Mit is okozhat a heterogén növényi állomány – a később kelő egyed a vízért, tápanyagért folyó versenyben lemarad, s ezt már a későbbiek folyamán sem tudja behozni. Az állomány gyomelnyomó képessége a fejletlenebb egyedek miatt rosszabb, a növényvédelmi védekezésnél az érzékenységet nem lehet figyelembe venni. A több tényező additív hatása miatt a termés csökken.

Homogénnek lehet tekinteni egy állományt, amelynél az egyedek 90%-a 48 órán belül kikel. A jó magágy kellően lazított a vetésmélység alatt és felett, úgy, hogy a lehelyezett mag környezetében tömörödött. Ennek kialakítása az egyik fontos feltétele a robbanásszerű kelésnek. Ez biztosítja a gyors talajfelmelegedést, a talajnedvességet a mag környezetében. Utóbbi hiánya esetében a kelesztő öntözéssel a homogén állomány kialakítását biztosítani tudjuk.

Kelesztő öntözés:

Célja: Az egyidejű, gyors keléshez a talaj felső rétegének átnedvesítése a vetésmélységig.

Vízadagja: Átlag 5-15 mm (a talaj nedvességtartalmától függően).

Hatása: egyöntetű kelés, egyenletes tőszám és fejlettségi szint

Ezt a technológiai alapvetést az öntözni tudó termelőknek is figyelembe kell venni, de valóban, akik lineár, vagy körforgó esőztető berendezéssel rendelkeznek, a jelenlegi helyzetben ki tudják védeni a csapadékhiányt és mesterségesen hozhatják létre a nedves talajkörnyezetet a mag körül.

Egy korszerű szántóföldi esőztető öntözővel szemben támasztott elvárások:

  1. Vízpótlás: a kis vízadag kijuttatásának lehetősége, az öntöző teljesítménycsökkenése nélkül
  2. Mikroklímát szabályzó párásítás
  3. Kelesztő öntözés
  4. Tápoldatozás, kemikáliák kijuttatása

Szabó Gyula, öntözésfejlesztési vezető

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Hektáronként 200 ezer forint nyereség a kukoricán – látványos eredmények születtek Nádudvaron

2026. szeptember 29. 13:10

A KITE nádudvari bemutatója gyakorlati válaszokat adott a termelőknek a gazdasági és ökonómiai kihívásokra.

Alap- és mulcsműveléshez: KÖCKERLING VECTOR szántóföldi kultivátor

2023. augusztus 8. 18:12

A mulcsművelésre szakosodott német Köckerling gyár alapművelésre is alkalmas hidraulikus csukású nehéz szántóföldi kultivátora a VECTOR, mely 4,6 m-től 9 m-es munkaszélességig hat modellváltozatban érhető el.

Ön is keresi a minőségi búzatermés zálogát? Nézzük meg a lehetőségeket!

2026. április 9. 11:10

Gyors és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül? Egy biostimulátor többféle N-formával kínál megoldást stresszhelyzetben is.

Precíz vetés, precíziós Monosemmel

2025. augusztus 28. 16:10

Előrendelési akciónk keretében legyen Öné a technológia következő szintje!

A KITE Zrt. kiemelt figyelmet fordít a precíziós szolgáltatásokra

2022. március 22. 15:57

A KITE Zrt. neve az 1973-as megalakulása óta mindig is egybeforrt a korszakváltó technológiai újítások magyarországi bevezetésével. A KITE Zrt. elkötelezett híve a szakmai alapokon nyújtott komplex szaktanácsadási rendszernek. Ennek megfelelően hazai körülmények között saját szakmai fejlesztői háttérrel fejlesztette és fejleszti a mai napig is programjait.