Házikert

A zöld balkon: ezeket ültetjük most a balkonra

Agrofórum Online

Amint kisüt a nap és már májushoz közeledünk, vagy netán el is hagyjuk, egyre jobban fókuszálhatunk a balkonra is. Mit ültethetünk április végétől a balkonra? Ehhez hoztam pár növénytippet!

A tavaszi balkon még az a kategória, amivel óvatosan kell bánni, hiszen éjjel még mindig fagyponthoz közeli a hőmérséklet, de napközben komoly melegek vannak már.

A leanderek és citrusok már kiköltöztek

A leandereket és a citrusféléket már többnyire kiköltöztettük, jönnek sorra a bougainvilleák és más mediterrán növények is. Első körben még csak a kinti fényekhez szoktatás következhet, de már van fény az alagút végén, hogy ne kelljen ki- és becipelni minden áldott nap őket. Azért most még a hideg éjszakákon valamilyen módon nem árt a növényeket takarni védelemként.

Mi a helyzet a fűszernövényekkel?

Az első körös fűszernövények már ilyenkor kint lehetnek, metélőhagymától egészen a metélőpetrezselyemig és az első bazsalikomtövek is kikerülhetnek most már.

Az idei évben talán még nagyobb szerep jut a hasznos növényeknek a balkonon is, ahogyan a közösségi kertekben is egyre többen fordulnak a növénytársítás mellett a hasznos növények ültetése felé is.

Pont alig egy hete sikerült előadást tartanom egy közösségi kertben, ahol örömmel konstatáltam, hogy a hallgatóság nagy százaléka maximum balkontulajdonos, így végre egyre többen gondolkodnak abban, hogy a hasznos zöldségek és fűszerek is mennyire fontosak a mindennapokban.

Egy balkonon is kis csodákat teremthetünk a mindennapokra (fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/piros-viragok-nyar-epulet-1122857/)

Lehet már paprikát és paradicsomot kiültetni?

Ha nagyon védett balkonunk van, akkor talán azt merem mondani, hogy igen, de azért éjjel még legyünk résen és inkább hozzuk be a ládákat, ha úgy adódik.

Egy 60 cm hosszú balkonládába akár 1-3 törpenövésű paradicsom, egy bazsalikom, egy metélőhagyma, egy folytontermő szamóca is elférhet, de ne vigyük túlzásba, mert ha túl sűrűn ültetünk, akkor nehezebben fog beérni a termés a fényhiány miatt.

A paprika még melegigényesebb a paradicsomhoz képest, talán várjuk meg a májusi fagyokat az ültetés előtt.

A fűszerekkel már bátrabbak lehetünk, főleg erkélyen: vethető a zsázsa, bazsalikom, borsikafű, tárkony. A zöldségfélék közül a karalábé is belekerülhet a földbe most már.

Ha nagyobb balkonunk van, akkor egy kis helyet szoríthatunk némi céklának is, de akkor még jobban járunk, ha mángoldból is vetünk, hiszen annak a levele nagyszerű salátának és rakott ételekhez is.

Használjuk ki a teret!

Bár még csak az ablakpárkányon, de elvethető már az uborka is hamarosan. Ha viszont már kiültethető időt jósolnak, akkor használjuk ki a teret felfelé terjeszkedve is, és futtassuk fel a babokat, uborkát is rácsra vagy uborkahálóra!

Így védjük a kertet a hőség ellen!

2025. július 8. 05:40

A kertet a hőség ellen akkor tudjuk hatékonyan védeni, ha komplexen állunk hozzá a feladathoz. Ez a fenntartható kertek egyik alapszemlélete.

Zöldül a kerti tó? Ezekkel állítsa meg az algásodást!

2025. július 7. 13:10

Zöldül a kerti tó? Ne pánikoljon! Mutatjuk, hogyan csökkentse az algásodást természetes módon – hatékonyan.

Szaporítsunk szobanövényeket: így a legpraktikusabb!

2025. július 7. 05:40

A szobanövények szaporítása kreatív és egyszerű folyamat, még a kisgyermekek is örömüket lelhetik benne. Nézzük sorra a lehetőségeket!

Napraforgó balkonra? Igen, így lesz sikeres!

2025. július 6. 14:10

Napraforgót nem csak szántóföldön nevelhet! Mutatjuk, hogyan ültessen és gondozzon cserepes fajtát, akár erkélyen is!

Hamarosan olcsóbb lesz a hazai termesztésű zöldség

2019. április 26. 08:46

Az import a paprikaféléknél, paradicsomnál és kígyóuborkánál a legjellemzőbb, de az árak már kezdenek összeérni. Jelenleg a boltokban megtalálható paprika és paradicsom 70-80 százalékban magyar, az arány május közepére 95 százalék fölé emelkedik.

Miért nem fejlődnek a kiültetett palánták?

2025. május 24. 04:36

Valami nem stimmel a kiültetett zöldségpalántáimmal, szinte egyáltalán nem fejlődnek. Mi lehet a probléma? Mit tehetek?

A chilik csodálatos világa II. - Beltartalmi értékek

2020. január 28. 04:36

A chili paprikáknak régóta ismerjük jótékony élettani hatásait is, például bizonyítottan baktériumölő.

Szedd magad akciók még mindig vannak, itt a lista

2023. október 6. 17:40

Még nem késő szüretelni! A Szedd magad akciók keretében garantáltan friss gyümölcsökkel tölthetjük fel az éléskamránkat!