Házikert

Amit a csodatölcsér évelőről tudni érdemes

Agrofórum Online

A csodatölcsér gyakori vendég az út melletti kertekben és a házikertek előkert részében is. A Mirabilis jalapa, avagy csodatölcsér csodálatos színű és alakú virágai a késő délutáni virágzásukkal hódítják meg a világot.

A csodatölcsér azért kedvelt a kezdő kertészek körében, mert rendkívül könnyű megnevelni, viszonylag gyorsan szép növény cseperedik belőle, és még az előkertek, utcafrontok is díszíthetők vele. Közepesen magas, bokros növekedésű egynyári virág, melynek eredeti hazája Mexikó és Dél-Amerika. Többnyire nyáron és ősszel virágzik, érdekessége, hogy virágait délutánra bontja ki, éjszakára a virágok becsukódnak.

Miért kedvelt a csodatölcsér?

A csodatölcsérben az a jó, hogy sokféle felhasználásra alkalmas. Lehet belőle talajtakarót képezni, tehető ágyások háttérnövényeként, nagyobb foltokat képezhetünk belőle, de végig a kerítés mentén is díszíthetünk vele unalmas lábazatokat.

Nagy előnye, hogy virágai lehetnek tarkák, vagy egyszínű, fehér, sárga, pink, lazac árnyalatúak is.

A hely szempontjából sem érzékeny, hiszen tehetjük napos helyre, félárnyékba, de akár még időszakosan teljes árnyékba is. Egyedül a tápanyagban gazdag talajra figyeljünk oda, és ha dús virágzást várunk el tőle, akkor mindenképpen gyakran és bőségesen öntözzük. A szervestrágyázást meghálálja, így ha van komposztunk, a csodatölcsérnek szánt helyre minden évben bőven szórjunk.

Csodatölcsér
A csodatölcsér díszítőértékét sokféleképpen kihasználhatjuk a kertben

Hatalmas előnye még, hogy ha egyszer elvetettük, és hagyjuk a magvakat elszóródni, akkor önvető is, mert évről évre kikelnek tavasszal a friss növények az elszóródó magokból.

Hogyan történik a csodatölcsér szaporítása?

Ha még sosem volt Mirabilis a kertben, akkor vetőmagról szaporítható. Áprilisban vessük el az előkészített talajra és rendszeresen öntözzük be.

A magokat kb. 1 cm mélyre vessük, közvetlenül egymás mellé csak 2-3 vetőmag kerüljön, hogy ne legyen túl sűrű az állomány.

15 cm-es tőtávolságokat hagyjunk, és főleg csírázás után serényen öntözzük legalább naponta egyszer, hogy hamar megerősödjön és mielőbb bebokrosodhasson, hogy önmagát árnyékolja.

Ha korán elkezdenénk már a magvetését, akkor inkább palántázzuk, ehhez meleg helyen neveljük meg a magokból a palántákat és csak a májusi fagyok után ültessük ki végleges helyére.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 érv, hogy ne vágjuk vissza télre az évelőket!

2024. december 18. 05:40

Nézzük meg az érveket a "mindent hagyunk úgy, ahogy van télen, hiszen a természet sem kaszál és vagdos" kertészeti elképzelés mellett!

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

SAATEN-UNION-hibridkalászosok: egy lépéssel mások előtt

2020. július 6. 04:36

Cégünk harmadik éve a HySEED márkanév alatt foglalja össze hibridkalászos-portfólióját, valamint a hibridkalászosokban végzett fejlesztési tevékenységeit. A nagy genetikai értékű, prémiumminőségű vetőmag használata és a következetesen kivitelezett termesztéstechnológia együttesen eredményezhet nagy hozamokat és fenntartható jövedelmezőséget azoknak a gazdálkodóknak, akik nem érik be kevesebbel.

SAATEN-UNION: márciusban kiszállítjuk a már megrendelt vetőmagot

2020. március 25. 15:22

Tavaszi vetőmagokból további szabad készletek állnak rendelkezésünkre, és a megrendeléseket rövid határidővel teljesítjük.

Ki lesz a következő?

2023. június 19. 06:34

A KWS Magyarország Kft. Szemes növények termékmenedzsereként a meteorológiai nyár első napjainak visszatérő momentuma, amikor a kukorica agroszerviz kisparcellás fejlesztési kísérletek, tőszámkísérletek, független kísérleti hálózatot, illetve saját DEMO kísérleteink alkotta rendszert járom be az országban. Jó néhány helyszínt láttam, és már közel 15 ezer adatpont gyűlt össze az idei évből.

LumiGEN™ technológia: erősebb növényállomány, bőséges termés

2019. augusztus 22. 03:01

Az olajrepce, a kukorica és a napraforgó állományokra elérhető LumiGEN technológiák csökkentik a termesztési kockázatokat, és elősegítik a növények kezdetektől való erőteljes fejlődését.