15℃ 6℃
május 9. Gergely, Katinka, Alberta, Édua
Házikert

Ezeket a növényeket nem szabad komposztálni

Agrofórum Online

Bár az őszi levelek komposztálása több szempontból is előnyös, van néhány olyan növény, amely nem alkalmas erre a célra.

Most, hogy az idő elkezdett lehűlni, a fák is elkezdték lehullajtani a leveleiket. Úgy tűnik, bármerre nézünk, a földet narancssárga, piros, zöld és barna falevelek borítják. Ez nemcsak gyönyörű, de a kertészek számára is kitűnő energiaforrás lehet.

A legtöbben egyszerűen összegyűjtik a leveleket és kidobják, vagy bezacskózzák hulladékként, hogy aztán a szemétszállítók el tudják vinni a zsákokat. Persze csak azután, hogy előtte a gyermekeikkel azért néhányszor mind beleugrottak a kupacokba!

Az ősz a hidegebb időjárás és a lehullott levelek időszaka. A száraz falevelek tökéletesen alkalmasak a házi komposztkupacokba – legalábbis a többségük. Azonban míg egyes fajok leveleiből csodálatos komposztot lehet készíteni, másokat teljesen ki kell hagyni a komposztból.

Ahogy a fák, úgy a levelek sem egyformák. Nagyon fontos, hogy tudjuk, melyiket használhatjuk fel nagy mennyiségben. Vannak olyanok, amelyeket mértékkel használhatunk, de vannak olyanok is, amelyek használatát mindenképpen kerülnünk kell.

Milyen leveleket nem szabad komposztálni?

Mivel a fák levelei a növények tápanyagtartalmának akár 80%-át is tartalmazzák, kiválóan alkalmasak arra, hogy az otthoni komposzthalomba kerüljenek. Nemcsak a tápanyagszintet növelik, hanem a levelek lebomlásával szerves anyagot juttatnak a talajba.

Bár a legtöbb fa levele teljes mértékben biztonsággal használható a komposzthalomban, fontos tudni, hogy mely fafajok nem alkalmasak arra, hogy komposztot készítsünk belőlük. A nem megfelelő levelek nemcsak a bomlást lassíthatják, de egyes levelek egyenesen ártalmasak is lehetnek a későbbiekben a növényekre.

Most azonban térjünk rá, hogy milyen fafajok leveleit nem szabad használni, illetve melyek azok, amelyeket csak csekély mennyiségben szabad használni.

Fekete dió

Ha kertészkedésről és növénytermesztésről van szó, mindenképpen kerüljük el a fekete dió leveleit. Ezek a fák ugyanis egy juglon nevű vegyületet választanak ki. Ez a vegyi anyag a fa gyökereiben, valamint a dióhéjakban, szárakban és rügyekben is megtalálható.

Ha a komposztra tesszük a juglont tartalmazó leveket, majd a következő tavasszal felhasználjuk a kész komposztot, az érzékeny növények nem fognak tudni fejlődni és virágot hozni. Ráadásul ha a fekete dió levelének felhasználásával készített komposztot keverünk a talajba, az elvetett magok egyáltalán nem fognak kicsírázni.

Az olyan zöldségfélék, mint a spárga, a káposztafélék, a paprika, a burgonya és a paradicsom, mind nagyon érzékenyek. A liliomok, a pünkösdi rózsa, a rododendronok és az azáleák szintén érzékenyek a juglonra. Bár egyes növények jobban tolerálják a juglont, a biztonság kedvéért a legjobb, ha nem keverjük a fekete dió levelét a komposztkupacba.

Vadgesztenye

A vadgesztenyefa csodálatos fa, amely hatalmasra nő, nagy árnyékot ad, ám hátránya, hogy eszkulint termel. Az eszkulin egy olyan méreganyag, amely a vadgesztenyefák barna színű termésében, kérgében, rügyeiben és leveleiben koncentrálódik.

A vadgesztenye levelei hosszú idő alatt bomlanak le, azért jobb, ha sosem keverjük a komposzthoz, mivel ez lelassítja a többi alapanyag lebomlásának sebességét, és késlelteti a tápanyagokban gazdag anyag felhasználását.

Bükk

A bükkfa levelei nagy mennyiségű lignint tartalmaznak. A lignin egy olyan szerves polimer, amely a fák kérgében, faállományában és leveleiben van jelen. Minél több lignin van jelen a levelekben, annál hosszabb ideig tart a levelek lebomlása.

A házi komposzt készítésekor olyan környezetet szeretnénk létrehozni, amely gyorsan lebomlik és olyan anyaggá alakul, amelyre a kertészeknek szükségük van és jól fel tudják használni. A magas lignintartalmú levelek hozzáadásával a komposzthalom bomlása nagymértékben lelassul.

Tölgy

A tölgyfák leveleit fényes, vastag külső réteg borítja. A bükkhöz hasonlóan ezekben is magas a ligninszint. Ennek köszönhetően rendkívül lassan bomlanak le és rothadnak el. A tölgyleveleket csak mértékkel szabad a komposzthalomban felhasználni, mivel a lebomlásuk nagyon sok ideig tart. Bár az aprítás segíthet, a magas lignintartalom továbbra is lassítani fogja a komposztálás folyamatát.

A magas lignintartalom mellett a tölgylevelek savasabbak is, mint más fafajoké. Ez felboríthatja a komposzt pH-egyensúlyát. A tölgyfalevelek nitrogén- és egyéb tápanyagtartalma is alacsonyabb, ami nem igazán előnyös a házi komposzt számára. Az optimális eredmény érdekében a levélkomposzthalomnak csak 20%-a legyen tölgy.

Magyal

A magyallevél szintén több lignint tartalmaz, mint az átlagos fafajoké. Ahogy fentebb már említettük, a lignin késlelteti a komposztra kerülő anyagok lebomlását. Emellett a magyallevelek nitrogén- és kalciumtartalma is alacsonyabb. Emiatt nem túl hasznosak, ha tápanyagdús komposztot akarunk létrehozni.

A komposzt létrehozásának célja az, hogy egy olyan tápanyagot hozzunk létre, amely sok szerves anyagot tartalmaz. Ezért előnyösebb, ha olyan faleveleket keverünk bele, amelyek növelik a komposzt tápanyagszintjét. Vagy mértékkel szabad csak használni a magyalleveleket, vagy teljesen el kell hagyni.     

(Forrás: https://simplegardenlife.com/leaves-to-avoid-composting/)

Szamóca legjobb társnövényei: így lesz bő a termés

2025. május 9. 13:10

A jól megválasztott növénytársak nemcsak segítik a szamóca fejlődését, de a kártevők ellen is természetes védelmet nyújtanak.

Tavaszi kert gondozása: eszközök és trendek

2025. május 8. 14:10

Szakértők szerint egy 30-100 négyzetméteres kis konyhakertet már heti néhány óra munkával szépen karban lehet tartani.

Tiszafa: sokan félnek tőle, pedig értékes örökzöld

2025. május 8. 05:40

Érdemes közelebbről megismerkedni a tiszafával, ezzel a különleges örökzölddel, mert sok előnyös tulajdonsága révén kincs lehet a kertjében.

Vadnövények, melyek díszértékkel is bírnak

2025. május 7. 05:40

A vadnövények nemcsak szépek, de ellenállók, alkalmazkodók, ráadásul az ökológiai egyensúly megőrzésében is fontos szerepet játszanak.

Jó idő lesz hétvégén! Hozza formába a kertet

2020. március 27. 11:12

Beköszöntött a tavasz, ami mindig sok feladatot tartogat számunkra az udvaron, azonban talán most, hogy az otthonunkhoz vagyunk láncolva, még fontosabb, hogy a kertünk egy idilli, nyugalmas, biztonságot sugárzó pihenőhelyként szolgáljon.

Ami a komposztálásba belefér – és ami nem

2024. április 9. 12:10

Éves szinten háztartásonként megközelítőleg 300 kg háztartási hulladék keletkezik, amelynek egy részéből megfelelő ismeretekkel kiváló minőségű komposzt készíthető.

Komposzttermékek előállítására fejlesztett ki új technológiát egy gödöllői cég

2022. november 14. 19:03

Több mint 300 millió forintból fejlesztett ki új technológiát komposzttermékek előállítására a gödöllői székhelyű, hulladékgazdálkodással foglalkozó Profikomp Környezettechnika Zrt.

Szürkepenészes rothadás fenyegeti a szőlőt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 9. 09:40

A vékony héjú és tömött fürtű fajták különösen érzékenyek a betegségre. A szüret felgyorsítása az egyetlen védekezési lehetőség.