Házikert

Fűszerspirál építése

Agrofórum Online

A fűszerspirált az utóbbi időben egyre divatosabb lett. Látványos konyhakerti elemként komoly díszítő erővel bír, ha jól van kialakítva. A legfontosabb ismérveket mutatjuk be, melyek a hosszútávon is jól működő fűszerspirálokhoz fontos tudnivaló.

Mire kell figyelni építéskor?

Az egyik legfontosabb építéskor figyelembe veendő dolog, hogy a fűszerspirálnak öntözhetőnek kell lennie. Ez azt is jelenti, hogy mind a vonalvezetésének, mind a lejtésének úgy kell lennie, hogy öntözéskor ne szaladjon le róla azonnal a víz. A legjobb az, ha kis teraszos elven lépcsőzetesen csökkentjük a szintkülönbségeket, még akkor is, ha szabályos csigavonalban gondolkodunk.

Aranymetszés: a természetben mindenhol jelen van az aranymetszés szabálya, akár a növényeket nézzük, akár az ásványokat, állatok formavirágát. Ezt a szabályosságot és arányt a valódi fűszerspirálnál is érdemes betartani, mert akkor lesz arányos az alkotás közelről és távolról nézve is. A tervezéskor vegyük figyelembe a legkeskenyebb szakaszokra ültethető növények listáját is, mert a közepére akármit a sorszélesség miatt sem ültethetünk.

A spirál kialakításakor érdemes kisebb és nagyobb kőzeteket, elemeket használni. A nagyobbak fogják a teljes spirál vázát képezni, a csigavonalat kiadni és egyben a földmennyiséget a helyén tartani. A kisebb kőzetek és kisebb elemek a természetességért felelnek majd, akár kövekkel dolgozunk, akár bontott téglából építkezünk.

Nézzük át sorra az ültetendő növények listáját és a növények habitusa alapján válasszuk ki a spirál méretét. Ez azért lesz fontos, mert ha csak kis fűszerspirálban gondolkodunk, de hosszútávon rozmaring és zsályatövekkel ültetnénk tele, akkor idővel az egész forma szétesik és nem adja vissza az eredeti célt.

A nagy fűszerspirálok viselik csak el igazán a fásodó szárú, évelő fűszernövényeket, míg a kisebbekbe a kisebb habitusú, akár egynyári fűszerek kerüljenek célszerűen. Természetesen a nagy növényekhez komolyabb vázszerkezet megépítésére is szükség van és több földmunkával is jár.

Hogyan ültessük a növényeket a spirálba?

Természetesen a spirál méretétől is függ az ültetési mód és a tőtávolság, sortávolság. A párnásan növekedőket és gyakrabban szüretelhetőket tegyük a külső ívek felé elsősorban, mert ezeket fogjuk használni is a legtöbbet. Gondolok itt a bazsalikomra, petrezselyemre, borsikafűre vagy akár a tépősalátára. Bizony, akár retket és tépősalátát is tehetünk a fűszerspirálba.

A nagyobb és ritkábban használt, akár nagyobbra is növő évelőket tegyük középre, ha van elég hely. Ha nem tervezünk nagytermetű fűszereket ültetni, mint a rozmaring vagy zsálya, akkor a színekkel is játszhatunk az ültetés során. Az egymásnak kontrasztos formájú és színű növényeket ültessük egymás mellé, mert így igen látványos képet kapunk.

Kicsit nehezíti az ültetési tervet, ha az egymás segítő növényeket is belevesszük a játékba, mert itt a segítőket célszerűen egymás mellé ültetjük majd.

A színek és formák játékossága, maga a spirálforma elkészítése is nagyon izgalmas, hát még a végeredmény. Ha jól dolgoztunk, akkor hosszú éveken át gyönyörködhetünk alkotásunkban.

Virágzó kert télen? Igen, ezek a növények dacolnak a faggyal

2026. január 17. 14:10

A téli virágzó dísznövények nemcsak színt, hanem életet is visznek a kertbe a leghidegebb hónapokban.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

A nagy sövénydilemma: miből érdemes sövényt nevelni?

2023. október 16. 05:40

A kertészcsoportok gyakori kérdése, hogy miből legyen szépen záródó sövény, és borostyán legyen-e vagy micsoda?

Lehetséges, hogy lisztharmatosak az őszibarackfám levelei?

2020. június 26. 11:04

Fehér bevonat jelent meg az őszibarackfám levelein és egy-egy termésen is. Lehetséges, hogy lisztharmatosak?

Erdők-mezők gyümölcsei júniusban

2022. június 21. 07:39

Minden hónap hoz újdonságot, erdőn és mezőn is, így júniusban is érdemes kirándulni és gyűjtögetni.

Galagonya: a szív jótevője és értékes dísznövény

2023. február 12. 07:37

A galagonya a rózsafélék családjának egyik nemzetsége, az ide tartozó növényeknek kiváló gyógyhatásuk miatt nem csak a díszértékük jelentős.