Házikert

Így ültessük ki a cserepes fenyőt, ha vége az ünnepeknek!

Agrofórum Online

A cserepes fenyő is hamarosan kikerül a lakásból, és van pár trükkje, hogy sikeresen begyökeresedjen a kertben!

A legutóbbi rádióműsoromban is pont erről beszélgettünk Danai Katával, hogy aki cserepes fenyőt vesz, az vajon hogyan és miként tudja majd kiültetni a kertbe, hiszen most olyan szép tavaszias idő van? Aki nem hallotta az adást, annak most itt is hozom a fontosabb ismérveket a garantálható sikerhez!

Fő a fokozatosság!

Fő a fokozatosság! Ott is ez volt az egyik vezérfonal, ami mentén elmagyaráztam, hogy miért és hogyan ültetjük ki a cserepes fenyőnket. Mivel be a lakásban sem úgy célszerű kerülnie, hogy a hideg kertészetből egyszer csak a 25 Celsius-fokos lakásba bevisszük a radiátor mellé, így a kiköltöztetése is hasonló elvek szerint kell történjen.

A teleltetendő mediterrán növényeknél is gyakran kihangsúlyozom, hogy bár a beköltöztetés viszonylag gyorsan szokott történni, a kiköltöztetésnél mindig legyünk türelmesek, és fő a fokozatosság. Mivel minden ilyen karakteres változás a növény számára sokként jelenik meg, és ez a cserepes fenyőnkre is igaz.

Először csak a hűvösebb helyiségbe vigyük át, ami lehet egy fűtetlen garázs vagy egy lépcsőház. Itt elkezd a növény hozzászokni a hidegebb “időjáráshoz”, majd ha van egy teleltetőnk, akkor havi egyszeri öntözés mellett célszerűen ott tartsuk a cserepes fenyőt a kiültetésig.

A fenyő kiültetésénél is fő a fokozatosság! (fotó: Pixabay)

Mi legyen kiültetéskor?

Kikültetést akkorra célszerű tervezni, ha a talaj már nem fagyos. Mivel a gyökeresedéshez ez is szükséges, így ezt célszerű megvárni.

A gyökerek pihenőidejüket töltik ilyenkor természetüknél fogva, így a kiültetés előtt pár héttel már célszerűen kezdjük el aktívabban öntözni a cserépben lakó fenyőt, hogy a gyökerek is elkezdjenek dolgozni most már aktívan.

Ezután szedjük ki a cserépből és nézzük át a gyökeret. A sokszor átiskolázott örökzöldeknél is gyakori, hogy a gyökerek körkörösen növekednek. A körkörös növekedést viszont megtartják a talajba kiültetés esetén is (ezt a Kertészeti Egyetemen egy időben vizsgálták is, mint jelenség) és ez a fa későbbi stabilitására lesz kihatással.

Mivel a cél az, hogy nagy és szétterülő gyökérrendszere legyen a majdani nagytermetű fenyőnek, így a gyökereket lazítsuk meg, lehetőség szerint kicsit terítsük is ki az ültetőgödörben, hogy módjuk legyen minél több helyen begyökeresedni a talajba.

Az ültetőgödör legyen legalább másfélszer akkora, mint maga az eredeti földlabda. Tegyünk bele lehetőség szerint vízmegkötő réteget, ami lehet szerves anyagban gazdag komposztos talajkeverék, érett marhatrágya is. Majd takarjuk vissza a gyökereket friss földkeverékkel, és alaposan öntözzük be, hogy a talaj tömörödjön, ne maradjon levegős a gyökerek körül. A begyökeresedésig gyakrabban öntözzük.

Honnan látjuk, hogy begyökeresedett?

Tavasszal a fenyők friss rügyeket hoznak, ez a begyökeresedésnek az egyik jellegzetessége, hogy elindul a hajtásnövekedés is. Ilyenkor még az első évben legyen nagyobb figyelmünk rá, öntözzük gyakrabban, mint általában az örökzöldeinket szoktuk.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Borbolya a kertben: mérgező díszcserje vagy hasznos gyümölcs?

2026. január 14. 11:10

A borbolya látványos, de nem minden faja biztonságos. Mutatjuk, mikor ehető a termés, és mikor jelent kockázatot.

Precíziós öntözéstől a kukorica csepegtetéséig - A KITE öntözési szolgáltatásai, megoldásai

2022. november 7. 13:37

Hatalmas érdeklődés mellett, Nagy István agrárminiszter jelenlétében tartotta meg öntözési szakmai napján szeptember végén a KITE Zrt. Nádudvaron a 2022-es aszályos nyár után több száz gazdálkodó volt kíváncsi arra, hogy milyen megoldásokkal lehet enyhíteni a klímaváltozás okozta károkat.

Miért nem virágzik a klívia?

2022. november 11. 05:38

A szobaliliom egy viszonylag egyszerű ápolást igénylő cserepes dísznövényünk, mégis a gyakori kérdések közé tartozik, hogy vajon miért nem virágzik?

Miért sárgulnak a paprika- és paradicsompalánták levelei?

2023. április 13. 04:38

Miért sárgulhatnak a saját nevelésű paprika- és paradicsompalánták levelei? Mit csinálhattam rosszul?

Gilisztaűző varádics: most kell megszedni növényi főzethez

2022. augusztus 28. 09:37

Mivel hatóanyagai figyelemre méltók, így növényi levekhez a kertben használható a gilisztaűző varádics.