Mindig nagy kérdés, mennyi vizet igényel egy fa, hiszen ez attól függ, milyen idős, őshonos-e vagy betelepített, milyen fajta, milyen körülmények között él. Ennek függvényében viszont nagy különbségek lehetnek az egyes típusok igényei között.
A fák mindennél fontosabbak, hiszen tisztítják a levegőnket, megszűrik a zajt, a port, árnyékot adnak és nyaranta élhetővé teszik a kisebb-nagyobb városokat és falvakat. Otthont és búvóhelyet nyújtanak a vadon élő állatoknak, lelki békét az embereknek, inspirációt a művészeknek, értéket az ingatlanoknak. A fák előnyös tulajdonságait felsorolni is nehéz, éppen ezért az egyre nagyobb kihívást jelentő klimatikus viszonyok között létfontosságú megfelelően öntözni őket.
Jó tanácsok a szakszerű öntözéshez
- Ha nemrég ültettük el a fát, kiemelten fontos, hogy amíg meg nem honosodik a kertünkben, mindig elegendő vizet kapjon. A víznek a gyökérlabdához vagy a gyökerek közé kell jutnia, sosem nem szabad lefolynia a talajról – ami elő szokott fordulni, ha a termőföldet a fa törzse köré lapátolják. Éppen ezért érdemes egyfajta tányért kialakítani a törzs körül, ahol locsolás után megáll picit a víz, majd a megfelelő helyre szivárog a talajban, így a gyökerek hamar és könnyen hozzáférhetnek a vízhez. Ezt a locsolási módszert legalább a fa 2 éves koráig kell alkalmazni.
- Ha a fa már meghonosodott és több éve a kertünkben él, akkor is ügyelnünk kell rá, hogy mindig elegendő vizet kapjon. Ha a levelek száradni kezdenek, elszíneződnek vagy lehullanak (az őszi szezon előtt), az azt jelenti, nem kap elég vizet a fa, és a gyökérlabda elkezdett kiszáradni a föld mélyén. Ilyenkor mielőbb pótolni kell a vizet és gondoskodni a fa rendszeres öntözéséről.
- Az ellenőrzés sosem felesleges. Az ujjunkat legalább 10 centiméter mélyen a talajba kell nyomni a fa körül. Homokos talajban a víz gyorsabban lefolyik, mint az agyagos talajban, így a homokos talajt gyakrabban kell öntözni. Ha a talaj száraz, haladéktalanul locsolnunk kell, ellenkező esetben csak a következő beütemezett öntözéskor.
- Az időjárásra is mindig figyelnünk kell, mert bár az esővíz jó, nem mindig éri el a gyökérlabdát. Ha az új fa nagyobbak alatt áll, meglehet, azok felfogják felette a csapadékot, de az is lehet, hogy az eső a fa koronája mellett folyik a földre, és a gyökérlabda mellett szivárog a talajba, így nem jut el a fa gyökereihez. Segíthet egy esővízgyűjtő, amiből pontosan oda juttatjuk majd az esővizet, ahová akarjuk – jelesül a fa tövébe. Ez kiváltképp nyáron fontos, amikor minden nap 20 fok felett van a hőmérséklet és sokszor heteken át tart az aszály.
Fajták és locsolás
Az örökzöld fák egész évben igénylik a vizet, míg a lombhullatók, amelyek ősszel lehullajtják az elszáradt, megbarnult leveleiket, nem igényelnek öntözést addig, amíg tavasszal újra „fel nem ébrednek” a nyugalmi időszakból. Ez általában márciustól október/novemberig tart.
Ajánlott vízmennyiség különböző méretű fák esetében:
- A 2 méternél kisebb magasságú fák esetében: 3-5 liter vízre van szükség naponta.
- A 2-4 méter magasságú fák esetében: 5-15 liter vízre van szükség naponta.
- A 4-6 méter magasságú fák esetében: 10-25 liter vízre van szükség naponta.
(Forrás: https://greenmax.eu/en/how-much-water-does-a-tree-need/)