Házikert

Mit kezdjünk a sok levendulával?

Agrofórum Online

Hetek óta szedik az országban a levendulát a látogatók, minden nyitott kertben hegyekben állnak a kirándulók és levendulaimádók, de mit lehet kezdeni otthon ennyi levendulával?

Még azok is ellátogattak levendulamezőre levendulát szedni, akik valójában nem is szeretik nagyon az illatát, mert jó szelfizőhely, kirándulási lehetőség és amúgy is, amit szedni lehet, azt szedik is serényen a népek a nyitott levendulakertekben. Hazatérve viszont minden levendulaillatban fürdik és sokan nem tudják mennyi mindent lehet belőle készíteni. Ezt szedtem most össze, hogy ha már leszüreteltünk több kosárnyi levendulát, akkor haszna is legyen a ház körül.

A levendula jótékony hatása

A legtöbben a nagypapa szekrényében lévő molyirtó szagával párosítják össze a levendulát, ami nem is olyan rossz elképzelés, mert a levendula kiváló molytávoltartó, ha ezt az előnyét használnánk ki. De gyógyászati oldalon is számos jótékony hatása ismert, bár az utóbbi időben már félve mondjuk azt, hogy népgyógyászat és használd otthon, hiszen szigorú szabályai vannak a házi gyógymódok alkalmazásának és ajánlásának is.

A népgyógyászati leírások alapján a levendula álmatlanság ellen való és erős nyugtató hatású. Sok leírásban még a gyermekek párnája alá is ajánlják a levendulavirágot, mert hamar elszenderíti a nyugtalan kicsiket.

Csodálatos nagy mennyiségben a virágzó levendula

Házi levendulaszörp készítése

Aki szereti a levendula ízét, az készíthet belőle házi levendulaszörpöt is. A színének megőrzéséhez szükség lesz citromsavra vagy friss citrom levére, mert főzés közben a levendula hamar bebarnul. Másik tipp, hogy lehetőleg ne fém lábosban főzzük ki a szörpöt, mert attól is veszít a színéből. Vizes cukoroldatban (kevés citromsavval) áztassuk a virágokat pár órán keresztül, majd forraljuk fel és dunsztolható szörpösüvegekbe töltve sokáig eláll a kamrapolcon.

Házi levendulacukorka vagy gumicukor

Ha a levendulavirágokat karamellbe keverjük, akkor még melegen szilikonos formába öntve a karamellt kihűlés után szépen megdermed, megkeményedik és kis levendulás cukorkákat is készíthetünk belőle. Ha van jó karamellreceptünk (pl. a dobostorták tetejére készülő verzió), akkor elkészítés után kevés kukoricakeményítőbe forgatva még pergős cukorkákat is kapunk belőle, ami aztán ajándékdobozba, vagy máshogy csomagolva még ajándéknak is tökéletes lesz.

Gumicukorhoz meg sok pektinre lesz szükségünk, melyet a szörpnek készült receptből tudunk átalakítani. Érdemes ezzel is kísérletezni, mert akár házi gyógycukorkának is elkészíthetjük a házi gumicukrot és így élvezhetjük ki hatását.

Virágkötőket is megihlethet

A virágkötészetet se hagyjuk ki a listából, mert a levendulavirágokból kiváló dekorációk készíthetők. Ha jó a kézügyességünk, netán egy rejtett virágkötő bújt meg bennünk, akkor koszorúalapra is tehetjük sűrűn kötve, mert a végeredmény rendkívül szép lesz ám! Arra vigyázzunk, hogy ha kopogtatónak készül, akkor az ajtóra csak akkor tegyük ki, ha nem éri közvetlen napfény, mert hamar elveszti majd a színét a levendulavirág.

Amarillisz öntözése: itt rontják el a legtöbben

2025. december 25. 11:10

A túl sok és a túl kevés víz is végzetes lehet az amarillisz számára, de van biztos megoldás.

Karácsonyi növénytrendek biztonságosan: szobanövény gyerek és állat mellé

2025. december 24. 11:10

Nem minden karácsonyi szobanövény való kisgyerek vagy kisállat mellé. Mutatjuk, mire figyeljünk a választásnál.

Madáritató használata fagyban – hogyan segítsünk a madaraknak télen?

2025. december 24. 05:40

A madarak téli vízellátása legalább olyan fontos, mint az etetés. Egy szakszerűen működtetett madáritató egész évben nélkülözhetetlen segítség számukra.

Örökzöldek szerepe a téli kertben – miért nélkülözhetetlenek?

2025. december 23. 05:40

Az örökzöldek nélkül a téli kert sokkal sivárabb lenne. Jelenlétük állandóságot, karaktert és életet visz a hideg hónapokba.

Mikor érdemes megmetszeni a levendulát?

2024. szeptember 7. 11:10

Egy kérdéssel fordulok Önökhöz. Mikor érdemes megmetszeni a levendulát? Köszönöm!

Levendula ültetése és ápolása kiskertben

2024. május 22. 16:40

Ahhoz, hogy levendulánk megfelelően fejlődjön, fontos az átültetés megfelelő módja és az azt követő gondozás.

Legyen saját fűszerkertünk - 1. rész

2019. május 3. 07:36

Hogyan kezdjünk neki saját fűszerkertünk létrehozásához? Mik az igényeik kedvenc fűszernövényeinknek? Mik az ültetési és gondozási szabályok? Hogyan szaporíthatom az egyes fűszernövényeket?

Virágmézek gyógyhatásai – melyik mire jó?

2025. december 2. 08:10

A virágmézek nemcsak édes finomságok, hanem természetes gyógyszerek is: minden mézfajta másképp segíti a szervezet működését és gyógyulását.