Házikert

Szúnyogriasztó növények a ház körül

Agrofórum Online

A szúnyogok mindenkit piszkálnak a nyári időszakban, legyen az felnőtt, gyerek, idős ember vagy bárki, illetve az állatokat sem kímélik. Bosszantóak és mindenféle praktikát vetünk már be ellenük, hogy békén hagyjanak minket. Íme a saját tippjeim és bevált módszereim.

Kertészként a nyári időszakban főleg reggel és este lehet normálisan a kertben megmaradni és dolgozni, de nyilván ezt a szúnyogok is így gondolják. Míg ők napközben pihennek és fondorlatos módon azon „törik a fejüket”, hogyan tudnak összecsipkedni, addig én is bújom évek óta a netet, hogy túljárjak az eszükön. Azt hiszem az elmúlt években mindent kipróbáltam.

Illóolajos növények a szúnyogok ellen

A klasszikus pleki, vagy szúnyogűző növényként ismert egynyári balkonnövény az egyik legismertebb illatos növényünk, de bármennyire is ezt a nevet kapta és tele van a házfal aggatva ampolnákban vele a homlokzaton, azért valljuk be, nem hoz átütő sikert. Cserébe nagyon szép a levélzuhatagja.

A geránium, mint gólyaorr nálunk a tópart egyik fontos növénye, de került a többi díszágyásba is, hiszen nemcsak illatos, de valóban olyan hatással van az állatokra, hogy messze elkerülik. Például a kandúrok is. Hogy mennyire nem szeretik a szúnyogok, annak az a bizonyítéka, hogy gyakori alkotója a geránium illóolaj a szúnyogűző testpermeteknek.

Citronella, ami egy létező növény, fűféle (Cymbopogon schoenanthus), pontosabban egy perjeféle. Átteleltetést igényel, dézsában szépen nevelhető. Ebből készül az úgynevezett citronella-illóolaj is, mely szintén az alapja a szúnyogűző keverékeknek.

Menták világa és a szúnyogűzés

Az évek során nagyjából 25 fajta mentát teszteltem szúnyogűzésre és talán a hegyi menta és a japán menta hozta azt az eredményt illóolajként, amitől méltó helye lenne a szúnyogűzésben. Nem olyan intenzív hatású, mint a már említett citronella vagy geránium, de keverékekben egy praktikus összetevő lehetne, hiszen illatával frissít is.

A szúnyogok mindenkit piszkálnak a nyári időszakban (fotó: Pixabay)

Ezzel ellentétben a ma divatos mentafajták, mint az epermenta, banánmenta, csoki illatú menta, például egyáltalán nem hozza a rovartávoltartás-hatást, amit várnánk tőle, mint mentaféle.

Vágjuk a füvet rendszeresen és ne legyen felesleges víz a kertben elől

A vágatlan május után mindenki elkezdett újra füvet nyírni, ami valahol nem baj. Persze ettől még nem leszünk rosszak vagy jók, de a szúnyogok nagyon szeretnek a fűben megbújni, így ha ápolatlanra hagyjuk a gyepet, akkor az jó rejtekhely lesz a szúnyogoknak is.

Mielőtt a víznél meg azt gondolnánk, hogy a rovar- és lepkeitatókkal vagy a kerti tóval van a fő baj, spoiler: nem velük van a baj.

Viszont a fedetlen esővíztározó hordókkal már annál inkább, de a hal nélküli kerti tóban is rendre felszaporodhatnak a szúnyogok, ami rossz hír azoknak, akiknél éppen akkora a kerti tó, hogy inkább dézsatónak nevezhetjük.

Figyeljünk oda az ilyen rejtett vizes helyekre, mert bár a vízre szükség van a kertben a hasznos állatok számára is, a szúnyoglárvák miatt rendre cseréljük a vizet bennük!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 érv, hogy ne vágjuk vissza télre az évelőket!

2024. december 18. 05:40

Nézzük meg az érveket a "mindent hagyunk úgy, ahogy van télen, hiszen a természet sem kaszál és vagdos" kertészeti elképzelés mellett!

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

Mindenkinél lehet egy igazi „biológiai fegyver” a legyek és szúnyogok ellen

2023. augusztus 14. 09:10

Legyek és szúnyogok. Ezek azok a rovarok, amelyek garantáltan megkeserítik a nyári nappalokat és éjszakákat. Az ellenük bevethető készítményekről elmondható, hogy amelyik valóban hatásos, azt nem szívesen alkalmazzuk a nap 24 órájában a közvetlen környezetünkben.

12 szúnyogriasztó növény

2022. május 10. 07:37

Tudja, hogy melyek a leghatékonyabb szúnyogriasztó növények?

Szúnyogtávoltartó kencék házilag, hogy nyugodt legyen a kirándulás

2023. szeptember 4. 11:40

Akár magunknak, akár állataink számára kell megoldást találjunk, gyakran fordulunk a növényekhez, a szúnyogokat elűző évelőkhöz és természetesen az illóolajokhoz.

Milyen illatok riasztják el a szúnyogokat?

2024. április 19. 06:40

Ahogy a ruhamoly ellen hatásos a levendulazsákocska a szekrényben, úgy a szúnyogokat is számos illattal távolt tudjuk tartani. Riasszuk el a szúnyogokat természetes növényi illatokkal!