Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Van megoldás, bármilyen területi adottsággal rendelkezel

Agrofórum Online

A KWS azokra a területekre is tud ajánlatot adni, ahol annyira kedvezőtlenek a körülmények, hogy gazdaságosan nem termeszthető a kukorica. A leginkább aszályos területek növénye a cirok lehet.

A klímaváltozás következtében az egyre emelkedő hőmérséklet mellett kiszámíthatatlan, hogy egy csapadékosabb vagy egy aszályosabb év vár ránk. Ezért a kukoricatermesztőknek olyan megoldást kell keresniük, amivel minden eshetőségre felkészülhetnek.

Debreceni KWS partnertalálkozó

Nincs olyan, hogy egy jó hibrid

A KWS-nél kidolgoztak egy olyan kockázatkezelési rendszert, amellyel a termelők felkészülhetnek a különböző időjárási körülményekre. A termelőnek csak azt kell tudnia, hogy az adott területen az előző 5-10 évben milyen terméseredménnyel sikerült kukoricát termeszteni. A KWS kockázatkezelési rendszerének lényege, hogy a kockázatot megosztja a termelő azzal, hogy 300-as és 400-as FAO számú hibridet is választ a termékpalettából. A TOP 4 hibrid között vannak gyengébb körülmények között is stabilan termő, ill. jobb adottságok mellett kiemelkedő hozamot hozó hibridek.

Terméseredmény szempontjából kiemelten fontosak a virágzás környékén előforduló hőhullámok, ezért érdemes olyan hibridet választani, aminek a virágzási ideje megelőzi ezt az időszakot. Korai virágzás mellett a szemkitelítődés is korábban megkezdődhet.

A KWS kockázatkezelési rendszere

KWS OLTENIO 300-as éréscsoportú hibrid, melynek virágzási ideje korai, ill. kiemelkedő az aszálytűrése. Alacsonyabb termésszinten megbízhatóan, jól terem.

KWS GIRO 400-as éréscsoportú hibrid, melynek aszálytűrése éréscsoportjához képest korai virágzási idővel párosul. Gyengébb adottságú területeken is megbízható hibrid.

KWS HYPOLITO FAO 300-as hibrid, mely közepes-jó körülmények között kiemelkedő terméseredményre képes.

KWS FORTURIO korszerű hibrid a 300-as éréscsoportból, melynek vízleadása kiváló, terméspotenciálja magas.

Debeceni partnertalálkozón a résztvevők közelről is megtekinthették a TOP 4 hibridet

Újra kell gondolni, hogy milyen tőszámmal vetjük a kukoricát

A hagyományos 70-75 ezres tőszámot az aszályos területeken érdemes csökkenteni 55-65 ezer mag/hektáros vetőmagmennyiségre.

Fontos, hogy a tőszámot a termőhely szerint határozzuk meg, ne a hibridhez igazítsuk.

Ha nem kukorica, akkor mi?

A következő években várható a cirok területek növekedése, mely jó alternatívája lehet a kukoricának azokon a területeken, ahol a kukorica termesztése már nem gazdaságos. A keleti, dél-keleti országrészen kiugrási pont lehet a cirok. Ennek oka, hogy a cirok aszálytűrése jobb, mint a kukoricáé. A KWS portfóliójában szereplő szemescirok a KWS LUPUS, ami gyengébb talajokon is jól teljesít, a KWS NEMESIS, ami stabilan, megbízhatóan terem, és a korai tenyészidejű KWS RUBINUS.

A kukoricának kifejezetten aszályos területeken jó alternatívája lehet a cirok

Kiegészítő szolgáltatás a vetőmagok mellett

A KWS a vetőmagok mellett már digitális szolgáltatással is támogatja termelő partnereit a myKWS formájában. Az applikáció ingyenesen letölthető, a regisztráció is ingyenes. Az alkalmazás optimalizált vetőmag mennyiséget ajánl menedzsment zónánként, hogy a területi adottságoknak leginkább megfelelő legyen a tőszám.

Képek forrása: Agrofórum Online

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Jégverésben is bizonyított a KWS SMARAGD

2021. január 12. 12:08

„Elverte a jég a kukoricát, ami után egy kis lombtrágyát juttattunk ki a növényre, és így is 124 mázsát tudtunk vágni belőle.”

A KWS paradicsomnemesítő vállalatot vett

2021. március 23. 07:47

A KWS kiterjesztette zöldségvetőmag ágazatát a Geneplanta (Noceto/Parma - Olaszország) zöldségvetőmag előállító vállalat felvásárlásával – olvasható hortidaily.com oldalon. A 2011-ben alapított társaság paradicsom-nemesítési, -termelési és – kereskedelmi tevékenységet végez. A fő értékesítési célterületeket Olaszország valamint Mexikó képviselik.

Élénken érdeklődtek a befektetők az agrárcégek papírjai iránt

2024. június 6. 05:40

A mezőgazdasági szektor cégeit követő ETF-ek, azaz a tőzsdén kereskedett indexkövető befektetési alapok kurzusai 1,1 százalékos emelkedés és 5,6 százalékos csökkenés között szóródnak 2024 eddigi időszakára vonatkozóan.

Egy elfogott üzenet – „Öntsünk tiszta vizet a pohárba” ???

2019. június 5. 15:09

Az elmúlt napokban, hetekben megjelent egyik repcevetőmag nemesítőház piaci kommunikációja a fenti szalagcímmel borzolja a kedélyeket.