Növénytermesztés
Fizetett tartalom
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Egy elfogott üzenet – „Öntsünk tiszta vizet a pohárba” ???

Egy elfogott üzenet – „Öntsünk tiszta vizet a pohárba” ???

Pallós Mihály – KWS Magyarország Kft.

Az elmúlt napokban, hetekben megjelent egyik repcevetőmag nemesítőház piaci kommunikációja a fenti szalagcímmel borzolja a kedélyeket.

Sokat gondolkoztam, hogy szabad-e és kell-e egyáltalán reagálni az irományban megfogalmazott és közölt “A vetőmagvállalatok piaci értékesítése Magyarországon” grafikonra, de mivel a Szerző ránk (KWS) is hivatkozik mint forrás, úgy gondoltam, hogy muszáj.

Muszáj már csak azért is, mert, ahogy Winston Churchill mondta: „A hazugság már félig megkerülte a világot, amikor az igazság még csak a nadrágját húzza.”

A cikk Szerzője sikeresen összeállított egy olyan grafikont – magasan „felhúzva” a saját értékesítésüket- melyben, ha az értékesített repce vetőmagzsákokat forgalmazónként összeadjuk, minimum 350.000-360.000 hektárt, de még inkább a feletti vetésterületet mutatnak a számok.

Ezt nem látja senki, sem Hatóság, sem egyik nemesítőház sem, sem Termelő, sem piackutató, sem műhold, merthogy nincs is ennyi repce vetésterület Magyarországon.

Mindenki elhiszi, hogy a grafikonon említett vetőmagos cég kiszámláz cca. 23.000 zsákot Magyarországon, de ebből érdekes módon csak egy része (a Kleffmann szerint cca. 14.000 zsák körüli mennyiség) kerül Magyarországon elvetésre. Azt senki sem gondolhatja, hogy a piackutató cég 65%-os tévedési rátával dolgozik, és, hogy ez csak ebben az egy esetben lenne így.

Kedves Zoli!

Nyilván nem azzal a céllal “ragadtam” tollat, hogy matematikai levezetést és kijavítást tegyek, ezt majd gondolom (remélem), Te mint felelős Vezető megteszed a Kollégáiddal.

Az ok ennél sokkal komolyabb és lényegesebb!

Úgy gondolom, hogy az egész beszállítói piac, köztük a vetőmag is, sokat küzdött és küzd ma is a hitelességért, megbízhatóságért és kölcsönös tiszteletért, mely vásárlóink, végfelhasználóink legfontosabb elvárása.

Az ilyen és ehhez hasonló félretájékoztatások és információk teszik tönkre az eddigi erőfeszítéseket! A fenti értékrendet a KWS-nél Mi messze a legfontosabb üzenetnek és küldetésnek tartjuk a munkánkban, de meggyőződésem, hogy így van ezzel sok más cég is.

Ha már építeni nem akarjátok, legalább ne romboljátok, amit mások felépítenek!

Őszintén szólva, nem is nagyon értem, hogy egy Cégnek, akinek bizonyos kultúrákban versenyképes minőségi termékek állnak a rendelkezésére, miért van szüksége csúsztatásokra, dezinformálásra, a partnerek megtévesztésére.

Kérlek, gondoljátok ezt át, és vizsgáljátok felül kommunikációtokat!

Tudod!

Tisztesség, Hitelesség és Megbízhatóság!

Sok sikert és jó munkát kívánok!

 

Pallós Mihály
Ügyvezető
KWS Magyarország Kft.

 

 

 

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Dél-Ukrajna titkos kertje: üvegházi csoda csemegekukoricával!

2024. március 28. 10:10

Ukrajna déli részén a termelők azon fáradoznak, hogy újabb „csodát” hozzanak létre, munkájuknak köszönhetően a csemegekukorica életre kelt az üvegházak melegében, és ha minden jól megy, hamarosan megjelenik az asztalokon is.

RAPOOL: a repce a hivatásunk, már 50 éve

2024. március 27. 10:10

A bólyi RAPOOL Repce Akadémia nyitotta meg a jubileumi esztendőt, amikor a vállalat azt ünnepli, hogy immár öt évtizede látja el a termelőket kiemelkedő minőségű repcehibridekkel.

Nemcsak hálóval vagy fóliával lehet már bálát kötözni, csomagolni

2024. március 26. 10:10

A neccháló és a takarófólia egyfajta „keverékét” alkotta meg egy izraeli cég, forradalmasítva a bálák kötözését, csomagolását.

Mindenki nyer vele: napenergiával működtetik az öntözést Dél-Afrikában

2024. március 24. 12:10

A dél-afrikai gyümölcsösökben sok helyen már inkább napenergiával működtetik az öntözőrendszereket ahelyett, hogy az országban bizonytalan energiahálózatra hagyatkoznának.

Jól teljesített a BASF mezőgazdasági részlege

2020. március 1. 15:07

A BASF stratégiája, hogy a szinergiák kihasználásával organikus és akvizíciókkal is bővítse agrárszegmensét.

Agrár stresszoldás

2019. november 26. 16:47

A CAUSSADE kukorica és napraforgó vetőmagjaiból fejlődő állományok kedvezőbb víz- és tápanyaghasznosításuk révén intenzívebb és homogénebb virágzásúak.

A BASF lezárta több Bayer üzletág és eszköz akvizícióját

2018. augusztus 2. 06:16

A BASF sikeresen lezárta több Bayer üzletág és eszköz akvizícióját. Az ügylet kiegészíti a BASF saját növényvédelmi, biotechnológiai és digitális tevékenységeit, és ezzel a vállalat belép a vetőmagnemesítés, előállítás és kereskedelem területére.

Fogytán a bőtermő szója vetőmagok

2018. február 28. 14:42

Érdemes sietni a szója fajtaválasztással, mert a Karintia Kft. stabilan teljesítő bőtermő szójafajtáiból idejekorán hiány várható.