Növénytermesztés
Fizetett tartalom

A kockázatkezelés jelentősége kukoricában: KWS hibridek az élvonalból

Agrofórum Online

A KWS Magyarország Kft. Vecsésre, az Airport Hotel Stációba invitálta a magyar agrármédia képviselőit, hogy bemutassa a cég elmúlt 25 évének legfontosabb szakmai sikereit a kukoricahibridek területén.

„Az elmúlt 25 évben igen komoly nemesítési munka eredményeként számos hibrid került ki a hazai és a környező országok KWS nemesítőinek kezéből, és egyre jobban kezdtünk jelen lenni a vetőmagpiacon” – hangsúlyozta előadása elején Berecz Balázs, a KWS Magyarország Kft. kereskedelmi vezetője.

„A KWS KASHMIR 2022-ben a Top 10 legnagyobb forgalmú magyarországi hibrid közé került és a 9. helyet birtokolta. Ugyanebben az évben egy másik KWS hibrid is bekerült a Top 15-be, a KWS INTELIGENS, ami a 12. helyezést érte el.

De hibridjeinket nemcsak zsákban mérjük, hanem úgy indítjuk útjára minden hibridünket, hogy független kísérleti rendszerekben mérettetjük meg, mivel ezek a hibridek bírnak olyan tulajdonságokkal, amelyekkel a magyarországi konkurensek tophibridjeivel is nyugodtan fel tudják venni a versenyt.

A Magyar Kukorica Klub kísérleti rendszerében 2021-ben – nagyon nagy örömünkre – első helyezett lett a KWS HYPOLITO. Ezt követően több új hibridünket bevittük ebbe a programba. 2022-ben a KWS GIRO volt első helyezett, 2023-ban a KWS FORTURIO.

2024-ben, amellett, hogy 25 évesek lettünk, egy KWS-es hibridünk nyerte a magyar vetőmagpiac talán legfontosabb szegmensét, a FAO 300–399-es tartományt, a GOSZ-VSZT-NAK kísérletében első helyezett lett a KWS OLTENIO” – ismertette a kereskedelmi vezető.

Korábbi virágzás

A modern KWS hibrideknek sajátja, hogy az ebbe a tenyészidőbe tartozó átlaghoz képest hamarabb virágoznak pár nappal. A KWS OLTENIO 64,7 napra virágzik vetéstől számítva, amely kimondottan olyan tulajdonság, ami előrevetíti, hogy nagy termőképességű, jó alkalmazkodóképességű, gyorsan fejlődő hibrid legyen.

Ez olyan pluszt tud adni ennek a hibridnek és számos KWS-es hibrid társának, amely alapvetően segít abban, hogy az aszálystresszes periódusokat át tudja vészelni, és genetikájából fakadóan termést tud hozni, és ki is fogja tudni nevelni, így megbízható társává tud válni a stresszes körülmények között gazdálkodó termelőknek.

Genetikai előrehaladás

Pintér János, a KWS Magyarország Kft. szemesnövények termékmenedzsere előadásában a genetikai előrehaladás szükségességét hangsúlyozta, kiemelve az azt befolyásoló tényezőket.

„A nemesítési célok eddig főként a terméspotenciálról és annak növeléséről szóltak. Most már új nemesítési célokat kell kitűzni, vagy legalábbis az eddig meglévőket kell finomra hangolni. Egyre inkább felértékelődik a korai vethetőség, illetve az alacsony vízigényű, generatív típusú növények szerepe.

Nagyon fontos lesz továbbra is az évjárat és a termőhelyi stabilitás megléte, valamint a betegségellenállóság. Természetesen, ahogy a biozóna változik, vele együtt fognak jönni azok a kártevők és betegségek, amelyekkel számolni kell a nemesítőknek és ellenálló hibrideket kell szelektálni.

Ami minket érint elsősorban, hogy olyan tanácsokat és javaslatokat tegyünk a termelőinknek, ami a vetési időre, növénytársításokra, virágzási idő széthúzására, tőszámok meghatározására helyezi a hangsúlyt a kukorica esetében” – hangsúlyozta a szemesnövények termékmenedzsere.

A KWS modern hibridjei: KWS HYPOLITO, KWS OLTENIO, KWS GIRO, és a KWS FORTURIO.

Mitől nevezhetünk egy hibridet a 2023–2024-es évben modern hibridnek?

Olyan előnnyel kell bírnia a versenytársakhoz képest, amely éréscsoporton belül egy korábbi virágzást, illetve gyorsabb és intenzívebb vízleadást tud magas termés mellett garantálni. A korai virágzási idő, életképes pollen a virágzási időszakban szintén arra predesztinálja ezeket a hibrideket, hogy figyeljünk rájuk. Nagyon fontos továbbá a szinkronvirágzás, a jobb szemképződés és szemkitelítődés, valamint a hő- és szárazságtűrés.

„Ha belegondolunk a kukorica helyzetébe, akkor én személy szerint nem csodálkozom azon, hogy csökken a kukorica termőterülete Magyarországon – kezdte előadását Szanyi István, KWS Magyarország ügyvezető igazgatója. – A termelőnek el kell döntenie, hogy termel-e kukoricát vagy nem termel. Nagyon nehéz a helyzetük, mert számos kockázati tényezőt kell mérlegelni.

Hogyan készüljünk fel rá? Kifejlesztettünk egy olyan komplex, de egyszerű rendszert, amely segít a termelőknek néhány adat felhasználásával, termelési tényező vizsgálatával kiválasztani a számára legjobb módszer, illetve hibridkombinációt. Ezt mi úgy neveztük el, hogy KWS Top4 kukorica-kockázatkezelési mátrix.

Mi abban tudunk segíteni, hogy leülünk a termelővel, megnézzük ezeket a tényezőket, és át tudjuk beszélni velük, hogy milyen kombinációt hozzunk ki ezekből a hibridekből. A KWS tényleg szeretne a termelőkkel együtt gondolkodni!” – zárta a rendezvényt az ügyvezető.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

A zászlóslevél védelme kulcs a kalászos kultúrák termesztésében

2026. április 16. 16:10

A zászlóslevél védelme kulcsszerepet játszik a kalászosok terméshozamában és minőségében, még alacsony fertőzési nyomás mellett is.

Syngenta őszi káposztarepce hibridek minden körülményre 2024-ben is

2024. július 26. 10:10

A sikeresebb repcetermesztést sok tényező nehezíti, melyek közül többre nem is tudunk hatást gyakorolni, de az egyik legfontosabb elem, a hibridválasztás, a gazdálkodó kezében van.

Termésnövelés környezetbarát módon

2024. június 7. 16:40

A Bacillus simplex baktériumok képesek szimbiózisban együtt élni a növényekkel, így javítva azok aszállyal és hőséggel szembeni stressztűrő képességét.

Nem tápanyag, mégis működik: új korszak a biostimulánsok piacán

2026. április 23. 11:10

Az üvegházi növények rejtett stresszhatásai jelentősen befolyásolják a hozamot és a minőséget. Egy új megközelítés a növények saját védekezését aktiválja.