8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

Tegyük a hangsúlyt a fajsúlyra: proaktivitás, új köntösben

YARA

Évről évre, egyre szűkülő mozgástérben vagyunk, és be kell látnia annak, aki még nem tette: rá vagyunk kényszerítve a hatékonyságra. Különösen igaz ez a felhasznált inputanyagokra, köztük is a lombtrágyákra, melyekre mindig az alap- és fejtrágyázásra épülő támogatásként, és soha nem azok helyettesítőjeként kell tekintenünk. A lombtrágya nem pótolhatja a növényvédő szereket sem, de ha jól táplált, jól kondicionált a növényem, akkor megerősítem benne azt a természetes ellenálló képességet, amely alkalmassá teszi őt a támadásra készen álló faktorok - köztük elsősorban a stressz - kivédésére. Így van ez az embereknél is: az vagy, amit megeszel.

A Yaránál a proaktív tápanyagutánpótlási szemléletet hirdetjük, kalászosokban is. Ha már látom a hiánytüneteket, mintázom a növényt, laborba viszem és gyógyítom, akkor egy már biztos: elkéstem. (Gondoljunk csak a rézhiány leglátványosabb tünetére, a deformált, kifehéredett, léha kalászokra). Menjünk tehát elébe a dolgoknak, és építsük be ezt a proaktivitást a mindenkori technológiánkba.

YaraVita lombtrágyacsalád. Minden, ami körülötte történik, az a minőségről szól. Kezdve a gyógyszerkönyvi minőségű alapanyagoktól, a gyártási folyamat nyomon követhetőségén át a felhasználásig. Idei évtől új köntösbe öltözött – kalászos gabonáink növényspecifikus terméke – a YaraVita Gramitrel. Lassan másfél évtizede Magyarországon a YaraVita termékcsalád egyik zászlóshajója, literenként immáron 620 g/l összes hatóanyagtartalommal. Magnézium, mangán, réz és cink egy termékben, tápanyagigényt követő, ideális arányban, az intenzív vegetatív növekedési szakasz lombon keresztüli támogatásaként. A fajsúly is tiszteletre méltó: a formulázott szuszpenziót felkapva gyakran hallani fogak közt elmorzsolt hangokat a permetezőgépek mellett. A 10 literes kanna közel 16,5 kg-os. Kapunk viszont cserébe gyors növényi interakciót, 4-6 hét tartamhatást, tapadásfokozót és esőállóságot. Kényelmet, egyszerűséget és kalászosok igényére szabott több kulcselemet egy kannában. Használatra készen, 4-5 db különböző, önálló monotermék kétes kimenetelű vegyészkedése helyett.

A felvételi dinamikához kapcsolódó, osztott kezelés lombtrágyázás esetében is kulcsfontosságú. Ezért szerepel ajánlásunkban a YaraVita Gramitrel esetében bokrosodáskor (legtöbbször gyomirtással egymenetben), illetve szárba induláskor (egészen a zászlós levél kiterüléséig) a megosztott 2-2 l/ha dózis. Ha nincs lehetőség a megosztásra, akkor a 3 l/ha a bevált receptúra. Utóbbi esetben célozzuk meg az 1-2 nódusz közti fenofázist (BBCH 31-32).

Az immár új csomagolású YaraVita Gramitrel a magyar piacon

A Gramitrel 4 fő tartóoszlopa: (1) Magnézium: a klorofill építőköve, mobilizálja a foszfort növényen belül, ezáltal segíti az energiatranszportot is. Miért az idős leveleken látjuk először a hiányát? Mert ha a nedvesség limitált, ez lesz az első elem, ami kikapcsol. (2) Mangán: biztosítja az erős lombozatot már a kezdetektől fogva, a fotoszintézisben nélkülözhetetlen. Mangán nélkül nincs egészséges levéllemez. (3) Réz: légzés, sejtfalstabilitás, pollen-életképesség, termékenyülés. A réz hiánya gyengíti a nitrogén hatékonyságát, csökkenti a fehérje%-ot. (4) Cink: auxintermelés, zöldtömegnövelés. Mindenkori meghatározója a kalászon belüli szemszámnak és méretnek.

A zászlóslevél a világ legszebb napelempanele. Tartsuk felületét tisztán, zölden és egészségesen, minél hosszabb ideig. A fehérjetartalom növekedéséhez egyrészt a lombfelület erőteljes fotoszintetikus aktivitására, másrészt (a tejesérés kezdetén) könnyen hozzáférhető kénre és nitrogénre van szükség.

Itt jön be a mindenkori évjárathoz igazodó harmadik fejtrágyázás élettani jogosultsága és a kalászvédelemmel összekapcsolt, kénes nitrogén lombtrágyánk, a YaraVita Thiotrac (N: 200 g/l, elemi kén: 326,4 g/l) alkalmazása 3-5 liter/ha dózisban. A Thiotrac a bokrosodás kezdetétől alkalmazható, gyengébb állományok felhozatalára (élettani, tápelemfelvételi, talajtani problémák) Gramitrellel keverhető, a két termék egymenetben kijuttatható.

Napraforgó és repce termesztésekor a lombon keresztüli bórpótlás ma már nem kérdés. Arra azonban kevesen gondolnánk, hogy a Yara pocklingtoni laboratóriumába – 2017-2022 közt, Európa különböző országaiból – érkezett és bevizsgált mintegy 24 600 db kalászos növény/levélminta 75%-ában bórhiányt (és ennek 20%-ában súlyos bórhiányt) diagnosztizáltak. Ez egyértelműen rámutat arra, hogy kalászos növényeink esetében is figyelnünk kell a bórigényre, melyet egy egyszeri, 1 liter/ha-os YaraVita Bortrac (65 g/l N, 150 g/l B) kezeléssel könnyedén kielégíthetünk.

Tegyük a hangsúlyt a fajsúlyra, keressük egymást proaktívan!

Szabari Szabolcs
+36 30 964 9513

Újra munkában a permetezőgép

2025. február 27. 09:40

A tavaszi lombtrágya kínálat segítségével a költségek is csökkenthetők és a terméselvárásokból sem kell lemondani.

Fejtrágyázásra fel!

2025. február 24. 16:10

Hogy tudjuk, milyen hatóanyagot válasszunk, fontos megismernünk a különböző nitrogén formák hasznosulását és talajra kifejtett hatását.

Egy kockázattal kevesebb – Megújult a közkedvelt starter műtrágya, a Corn Starter Pro

2025. február 24. 09:40

A Corn Starter műtrágya előállítási helyét a vállalatcsoportba újonnan bekerült LINZI műtrágyagyárba helyezték át.

Egy kis növényélettan: hogyan kerüljük el az „éhezésüket”?

2025. február 18. 13:10

Ne várjuk meg, hogy a növényünk hiánytünetekkel jelezze az „éhezést”, mert akkor már termésveszteséggel mindenképpen számolnunk kell!

Nőtt a kukorica vetésterülete Tolna megyében

2019. május 21. 07:17

Tolna megye búza- és kukoricatermése évek óta kiemelkedő; 2018-ban 45 690 hektáron termesztett őszi búzából hektáronként 6,15 tonnát, kukoricából 64 ezer hektárról 9,3 tonnát takarítottak be átlagosan.

Merjünk változtatni a gyomirtási technológián!

2024. október 2. 12:10

A manapság jellemző meleg időjárás miatt az ősszel elvégzett kezelésnek a tavaszival szemben rengeteg előnye van.

Gabonáink egészségére!

2019. március 25. 09:49

Mivel veszi fel a harcot a termelő a kalászosokban a gyomok és kártevők ellen? Vannak-e a gyakorlatban bevált tippjei, praktikái, kedvenc készítményei? Rutinos gazdákat kérdeztünk növényvédelmükről.

Jubileumot ünnepel a Nufarmer Magazin (ingyenesen letölthető PDF)

2019. április 2. 06:17

Magazinunkban több kiváló, elismert szakember ismerteti tapasztalatait az évelő egyszikű gyomnövényekről csakúgy, mint a vetésfehérítővel vagy a zöldítéssel kapcsolatos növényvédelmi problémákról és megoldási lehetőségekről.