Növényvédelem
Fizetett tartalom

Avoxa Peak – Kettős védelem az egyszikűek ellen

Syngenta Kft.

Az egyszikű gyomok egyre jelentősebb gondot okoznak a kalászos gabonákban. Fertőzésük egyre nagyobb területeket érint, egyre többször van szükség a védekezésre.

Különösen a nagy széltippan és a rozsnok fajok terjedése látványos, gyakran egyik évről a másikra jelennek meg táblaszinten. Mellettük egyes régiókban a parlagi ecsetpázsit, a vadzab fajok, olaszperje, tarackbúza is terjednek. Ugyanakkor egyre több olyan faj jelenik meg a tábláinkban, amelyek egyelőre kisebb jelentőségűek, de a jövőben potenciális veszélyt jelenthetnek (egynyári perje, vékony egércsenkesz, szálkás borjúpázsit). Ha egyszer megjelentek és magot hoztak, akkor évekre „munkát biztosítanak” a növényvédelmi szakemberek számára.

A kártételük korábban nem volt dokumentálva, az elmúlt időszakban azonban történtek mérések, hogy mekkora kárt képesek okozni. Sajnos kijelenthető, hogy a látszólagos törékenységük ellenére a termésveszteség mértéke egy fertőzött állományban nagyobb, mint amit a kétszikű gyomok képesek okozni. Természetesen fajtól és fertőzöttségtől függően, az általuk okozott kártétel elérheti az 500-2000 kg/ha-t is.

Rendkívül lényeges a védekezés ideje. A legjobb, ha minél korábban sikerül mentesíteni a területet. Erre az őszi kezelések a legalkalmasabbak. Azonban különösen a rozsnok fajok esetén (amelynél jelentős a tél végi, kora tavaszi kelés) illetve a vadzabnál (amely tavaszi csírázású), alapvetően tavasszal lehet elvégezni a kezelést. Akkor célszerű permetezni, amikor rá lehet menni a földekre, illetve a hőmérséklet eléri a kezelés idején a 10 oC-ot és az éjszakák fagymentesek. Ez általában március második felében van. A későbbi kezelések (április) hatékonysága csökken (túlfejlett gyomok miatt), a termésveszteség fokozódik.

Avoxa kísérlet meddő rozsnokkal erősen fertőzött területen (Ozora, 2022. június 13.).

A Syngenta 2022-ben vezette be az AvoxaPeak csomagot, amely forradalmasítja az őszi búza tavaszi gyomirtását egyszikű gyomok ellen. Két, eltérő hatásmechanizmusú hatóanyaga (pinoxaden és piroxszulám) biztosítja az egyszikűek elleni egyedülálló hatékonyságot. Ez adja a legjobb rezisztencia elleni védelmet is. Mindkét hatóanyagból teljes dózist tartalmaz, így olyan területeken is alkalmazható, ahol nem ismerjük a terület gyomösszetételét, de szükség van egy biztos gyomirtó készítményre. Nem ismerjük fel még az egyszikű gyomokat, mivel bokrosodás stádiumában vannak? Az AvoxaPeak-nek ez sem probléma, biztonsággal használható a legfontosabb gyomok ellen (1. táblázat)

 PinoxadenPiroxszulámAvoxa
Nagy széltippan+++++++++
Parlagi ecsetpázsit++++++++
Rozsnok fajok+++++++
Vadzab++++++++
Olaszperje++++++++
Vékony egércsenkesz++++++
Tarackbúza+++++++
1. táblázat: Avoxa hatása egyszikű gyomok ellen

Mindkét hatóanyagnak van hatása a kétszikűekre, de a csomagban lévő Peak hatóanyaga, a proszulfuron teszi kiválóvá a hatást ezen gyomok ellen.

A csomagban 15 l Avoxa és 200 g Peak van, amit 10 ha-ra lehet felhasználni a kultúrnövény bokrosodásának kezdetétől az egyszikű gyomok szárbaindulása előtt. Dózisa 1,5 l/ha Avoxa és 20 g/ha Peak. Nedvesítő szerre nincs szükség.

Jobbra AvoxaPeak hatása a kezelést követő 49. napon meddő rozsnokkal erősen fertőzött területen (Ozora, 2022. június 13.).

Ajánlatunkban szerepel az Avoxa önmagában is, ami a nem sikerült őszi gyomirtások felülkezelésére tökéletesen alkalmas 1,35-1,8 l/ha dózisban.

Az AvoxaPeak kiváló megoldás a repce elővetemény gyomirtására is, mivel semmiféle utónövény korlátozása sincs (napraforgó, cukorrépa, pillangós és burgonyaféle sem probléma).

Legyen részese a kalászos egyszikű mentesítés új generációjának!

Papp Zoltán
Gyomirtó szer kampány menedzser
Syngenta Kft.

A cseresznye-levéltetű ellen elkéstünk + videó

2025. július 11. 16:10

Hogy mikor és hogyan lehet a levéltetvek elszaporodását és kártételét elkerülni, ezekre a kérdésekre adja meg a választ Hertelendy Péter növényorvos ebben a videóban.

Ezt nem bírja a napraforgó sem – így viseli az idei nyarat a kultúra

2025. július 11. 11:10

A szélsőséges nyári időjárás és a szívós kártevők idén sem kímélték a napraforgót – az állományokban már most láthatóak a jövőbeni terméscsökkenés jelei.

Mi rágja a kukoricát? – Kártevők nyomában a hőségben

2025. július 9. 11:10

A szárazság és a hőség már önmagában is próbára teszi a kukoricát, de a különféle kártevők tovább súlyosbítják a helyzetet.

Támadnak a címeres poloskák – bűzös roham a kiskertek ellen

2025. július 8. 11:10

Szívogatnak, bűzlenek és csúfítják a termést – a címeres poloskák kánikulában is támadnak, és idén sem hagyják békén a kerteket.

Most kell a kalászfuzáriózis fertőzést megelőzni a gabonákban

2018. május 1. 16:10

Az átlagosnál melegebb és száraz időjárás hatására a növénytermesztési munkák az elmúlt időszakban igen jól haladtak. Az idő kedvezett a növények fejlődése számára, szinte egy időben kel a napraforgó és a kukorica.

A DirectInject közvetlen befecskendezés ezüstérmet hozott az AMAZONE számára

2021. december 17. 07:36

A DirectInject segítségével individuálisan reagálhat a kultúrnövény igényeire, és megtakarítható a növényvédő szerek és a szántóföldi permetezőgép további menetének költsége.

Mezőgazdasági területekre, különösen kukoricaállományokra jellemző nagygomba előfordulások

2018. november 13. 16:37

A lágyszárú kultúrákban a nagygombáknak jelen ismereteink szerint nincs gyakorlati jelentőségük, ugyanis nagyon kevés ismert nagygomba-kórokozó fordul elő lágyszárúakon, így kártételük is elenyésző. A gyümölcsösök esetében már más a helyzet, itt számos, igen veszélyes kórokozó előfordulhat. A gyümölcsösökben, réteken, kaszálókon, legelőkön és a szántóföldjeinken (különös tekintettel a kukoricatáblákra) felbukkanó nagygomba-fajokat mutatja be az írás.

Itt az AMAZONE új dobása: önjáró Pantera 4503

2019. április 26. 06:39

A Pantera 4503 központi része egy Deutz 6-hengeres motor 218 lőerős motorteljesítménnyel. A kipufogógáz-utókezelés terén az AMAZONE a dízel-oxidációs katalizátorral és dízelrészecske-szűrővel felszerelt, környezetkímélő kipufogógáz-visszavezetésre helyezi a hangsúlyt.