Házikert

2,5 millió facsemetével gazdagodott a Pilisi Parkerdő

Pilisi Parkerdő Zrt.

A Pilisi Parkerdő saját erdőfelújítások és erdőtelepítések, valamint megbízásos munkák során 2023-ban 2,5 millió facsemete ültetésével erősítette és gyarapította Budapest, illetve tágabb környékének legfontosabb klímavédelmi és rekreációs zöld infrastruktúráját, az erdőket.

Idén a Parkerdő életében ezen kívül nagy szerepet kapott a Városierdő-fejlesztési Program, valamint jó eredményeket mutatott az Erdőbarát Rendezvény program. A Pilisi Parkerdő 2023-as évének az erdők fenntartható, természetközeli kezelésén kívül legfontosabb szakmai tartalma a három éve indított Városierdő-fejlesztési Program folyatása volt. 

„A Városierdő-fejlesztési Program harmadik évében számos, budapesti önkormányzatok és piaci szereplők támogatásával megvalósított kisebb, kerületi erdőfejlesztésen, egy nyolc eseményből álló szakmai workshop-sorozaton és egy általunk szervezett, budapesti városierdő-konferencián vagyunk túl.

A program eddigi tapasztalatainak ismeretében röviden azt lehet mondani, hogy az általunk kezelt, összesen 3600 hektár területű, állami tulajdonú fővárosi erdő elsődleges szerepe Budapest klímavédelme, másodlagos pedig az emberek számára nyújtott rekreációs-egészségvédelmi funkciói. A program folytatása során minden mást ezeknek a legfontosabb szempontoknak rendelünk alá” – mutatott rá Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója. 

A Parkerdő két éve indította el Erdőbarát Rendezvény programját, amelyhez olyan szervezők, vállalkozások csatlakozhatnak, akik erdei programokat, túrákat, különféle versenyeket, illetve kulturális rendezvényeket kínálnak az érdeklődők számára. 

„Az Erdőbarát Rendezvény program egy szép és működő megállapodás a Parkerdő és mindazok között, akik üzleti tevékenységként szerveznek az általunk kezelt erdőkben programokat. A szervezők a megállapodással elfogadják a mi öt pontban összefoglalt „Erdőbarát Rendezvény kritériumunkat”, másrészt úgynevezett közösségi erdőfenntartási hozzájárulást fizetnek. Mi pedig segítünk nekik a programokat sikeresebbé tenni kommunikációs eszközeinkkel.

Az erdők egyre növekvő látogatottsága, s az ezzel járó növekvő terhelés mellett ilyen együttműködésekkel tudjuk fenntarthatóbbá tenni erdők és emberek kapcsolatát” – foglalta össze Reinitz Gábor. 

A Pilisi Parkerdő 2023-ban saját gazdálkodásából származó költségvetéséből mintegy 450 millió forintot fordított annak az erdei turisztikai infrastruktúrának a fenntartására, amelyet többek között az Erdőbarát Rendezvényeken résztvevők is használnak.

Az Erdőbarát Rendezvény program keretében a közösségi erdőfenntartási hozzájárulásokból a Parkerdő 2022-ban 9,3 millió, 2023-ban pedig már 11,6 millió forint bevételre tett szert.

Ezt az összeget többek között erdei pihenőhelyek felújítására-karbantartására, a Mogyoró-hegyi erdei iskola közelében kialakított új tanösvényre, de főképp szemétszedésre és a közjóléti-turisztikai infrastruktúra karbantartására fordította. 

2022-ben 2 millió, 2023-ban 2,5 millió elültetett facsemete

A Pilisi Parkerdő 2023-ban az általa kezelt erdőkben mintegy 145 hektárt érintően végzett erdősítést. A munkálatok során az erdészek összesen 716 ezer db facsemetét ültettek el és 13 750 kg cser és kocsánytalan tölgy makkot vetettek.

Emellett a Parkerdő az erdők természetes úton történő megújítása során az idei évben mintegy 250 hektáron többszázezer természetes úton kelt tölgy és cser magonc növekedését segítette, valamint 39 hektár új erdő telepítésére is sor került, összesen 124 ezer db csemete elültetése, és 11 100 kg cser makk vetése mellett.

A Pilis Parkerdő ezen felül vállalkozási tevékenység keretei között az ország több pontján hajtott végre növénytelepítéseket, melynek mértéke mintegy másfél millió darab fásszárú (különböző, zömmel őshonos cserje- és fafajok) növényre tehető.

Varázslat a nappaliban: egyetlen estére nyílik ki

2025. július 8. 13:10

Az éjkirálynő-kaktusz virágzása ritka és múló pillanat, de a megfelelő gondozással ön is részese lehet ennek az éjszakai csodának.

Így védjük a kertet a hőség ellen!

2025. július 8. 05:40

A kertet a hőség ellen akkor tudjuk hatékonyan védeni, ha komplexen állunk hozzá a feladathoz. Ez a fenntartható kertek egyik alapszemlélete.

Zöldül a kerti tó? Ezekkel állítsa meg az algásodást!

2025. július 7. 13:10

Zöldül a kerti tó? Ne pánikoljon! Mutatjuk, hogyan csökkentse az algásodást természetes módon – hatékonyan.

Szaporítsunk szobanövényeket: így a legpraktikusabb!

2025. július 7. 05:40

A szobanövények szaporítása kreatív és egyszerű folyamat, még a kisgyermekek is örömüket lelhetik benne. Nézzük sorra a lehetőségeket!

Az aszályos és forró nyár milyen díszfákat károsított leginkább?

2022. szeptember 24. 04:36

Az idei aszályos és forró nyár milyen díszfákat károsított leginkább? Melyik fás növényfajok ültetését érdemes mellőzni a jövőben?

Lehet januárban facsemetét ültetni?

2023. január 6. 04:36

Lehet a napokban facsemetét ültetni? A szakkönyvek novemberig és márciustól javasolják. Jelenleg ideiglenesen fektetve elástam őket. Metszési munkák is végezhetők a gyümölcsfáknál? Érdemes-e már most a metszést elkezdeni?

Miben különbözik az őszi faültetés a tavaszitól?

2020. február 20. 07:38

Sz. Tamásné kérdése: Szeretnék tavasszal kertembe gyümölcsfát ültetni. Lehetséges ez? Mire figyeljek? Miben különbözik az őszi faültetés a tavaszitól?

Hogyan válasszunk megfelelően facsemetét?

2024. október 28. 06:10

Az ősz beköszöntével ismét esedékessé válik az elpusztult fáink pótlása, vagy éppen újak telepítése kertünkben. Meg is lovagoltuk a témát, hiszen számos olyan tényező fennáll, amelyeket érdemes figyelembe vennünk, mielőtt ültetőgödörbe helyeznénk a kiszemelt facsemeténket. Videónkban a faválasztás tényezőiről beszélgetünk Sipos Józseffel szaktanácsadó, egyetemi docenssel.