A szakember egy fiatal gazdáknak tartott rendezvényen ismerte meg magyar feleségét, így került hazánkba. „A szerelem volt az oka, hogy ide költöztem. Aktív tagja voltam a fiatal gazdák egyesületének, és ott találkoztunk a feleségemmel. Ő a magyar, én a svájci szervezetben tevékenykedtem. Szerveztem egy rendezvényt Magyarországon, és ő fordított, hiszen kiválóan beszél németül, oroszul. Akkor ismertem meg.” – mesélte el a nagyjából másfél évtizedes történetet a magyarul egészen jól beszélő szakember. A no-till-re alapozott életút azonban nem ezzel kezdődött.

A mezőgazdaság egyáltalán nem állt tőle távol fiatal korában sem. Reto szüleinek ugyanis tanyája van Svájcban, ám a generációváltás ideje a családban még nem jött el. Ezért önállóan kezdett bele gazdaságának felépítésébe. Míg testvérének Kanadában van farmja, addig ő Svájcban bérelt egy tejtermelő gazdaságot, ahol már megismerkedett a no-till rendszerrel. Ezt követően egy másik tanya bérlésére szánta el magát, ahol az állattartás mellett 9 éven keresztül tökéletesítette a direktvetést. Végül azonban a tulajdonos eladta a gazdaságot, és mivel a magas ára miatt Reto nem tudta azt megvásárolni, ismét váltani kényszerült.

„Beszélni kezdtünk arról a feleségemmel, hogy most mi legyen. Abban megegyeztünk, hogy a direktvetéshez inkább saját földre lenne szükség, hiszen ez egy hosszútávú tevékenység. Svájcban viszont nagyon nehéz saját földet találni, különösen az árak miatt. Bérelt gazdaságot tehát nem akartunk, hiszen látnunk kellett, amint kilenc év után a következő tulajdonos ismét szántani kezdte a területeinket. Az a kilenc év tehát – ha nem is teljes egészében –, de végülis kukába került… Ezt követően úgy döntöttünk, hogy Magyarországon keresünk egy helyet, ahol a saját terveinket megvalósíthatjuk.”

Végül találtak egy tanyát Tiszaföldvár és Martfű között. Ekkor nagyjából 18 hektáron kezdődhetett el a munka, idén pedig már 38 hektáron végezhet kísérleteket, tesztelheti a no-till módszer elemeit, a hibrideket, a takarónövény-keverékeket. Mindezt a kötött, barna erdőtalajon. Ez a földterület már elegendő arra, hogy Reto bővítse szaktudását, számos kérdésre találjon választ. Ezzel pedig fejleszteni tudja bérmunkára alapozott vállalkozását. A speciális, direktvetésre kiválóan alkalmas gépparkjával és tapasztalatával ugyanis egyre több termelőnek nyújt segítséget a fenntarthatóbb gazdálkodásban.

Új élet, új ország, új terület

Reto tehát feleségével a bérszolgáltatás mellett komoly munkába kezdhetett a tiszaföldvári tanyán. Szerencséjére az előző tulajdonos a földterületeken már öt éve nem szántott, csak 10-15 centiméter mélységben tárcsázott. Ezekben az esztendőkben viszont mindössze búzát vetett, ami a gyomoknak kedvezett. Az összkép tehát vegyes volt az első időkben, hiszen, ha 40 centiméteres szántás után kellett volna átállni no-till rendszerre, sokkal lassabb lett volna a folyamat. Így azonban egy alapozó lépés már megvolt. A gyomok mennyisége pedig már most is csökkent, a no-till módszer egyik előnye éppen az, hogy a tapasztalatok szerint a gyomnyomás évről évre csökken. Így Reto abban bízik, hogy néhány szezonon belül minden kellemetlen örökségtől megszabadul.

A terület megvásárlása után egyébként másfél évig csak takarónövényeket vetett, ami egyrészt segített a talaj szerkezetének javításában, a talajélet felpezsdítésében, másrészt egyfajta indikátorként megmutatta, hogy mikor érdemes elkezdeni a tényleges termelési munkát. Végül aztán kalászos gabonával, konkrétan tönkölybúzával kezdett, mert eddig összegyűjtött tudása alapján ezekkel az őszi vetésű növényekkel a legegyszerűbb az indulás a talajművelés teljes elhagyása mellett. „Ezt tapasztaltam, tanultam meg Svájcban. Persze fontos megemlítenem, hogy nem lehet mindent összehasonlítani, az kifejezetten veszélyes. A szülőföldemen teljesen más az időjárás, és ez sok szempontból különböző megoldásokat kíván. De azt állítom, hogy Magyarországon nem nehezebb a no-till, mint Svájcban. Ott inkább túl sok az eső, itt pedig sokkal kevesebb. De nem „túl” kevés – hívta fel a figyelmet Reto Stocker. A svájci születésű szakember ugyanis azt vallja, hogy hiába kevesebb a csapadék, ha a talaj szerkezete jó, akkor a sikeres gazdálkodást a magyar viszonyok nem feltétlenül veszélyeztetik. A no-till technológia másik előnye ugyanis éppen az, hogy jelentősen javul a területek vízmegtartó-képessége.

„A no-till egy merőben más rendszer, amiben számos elem, többek között a takarónövények is helyet kapnak. Ez egy konzerváló módszer. Míg Európában a gazdák szinte mindegyike folyamatosan műveli a földjét, addig a világ jelentős részén a no-till a legelterjedtebb módszer. De itt mindezidáig nem tudott elterjedni, pedig nagyon fontos lenne, különösen a talajaink védelme érdekében” – osztotta meg velem véleményét Reto, aki szomorúan vette tudomásul, hogy gazdatársainak nagy része nem is foglalkozik a talajjal, a legtöbbeknek a jelenben elérhető legmagasabb termésátlag a fontos. Pedig szerinte a leglényegesebb a talaj. „Ez a szemlélet gyakran hiányzik. Sokan úgy gondolják, hogy a talaj nem fontos, csak a termés. Pedig nem így van. A talaj az alapja mindennek. Ha abba évről évre belekeverünk, átforgatjuk, akkor már nem tudjuk olyan jól használni, és utat nyitunk az eróziónak is. Az nemcsak olyan létezik figyelhető meg, ahol vizuálisan is látni lehet. Az erózió a sík területekre is jellemző” – figyelmeztette az alföldi gazdálkodókat is a direktvetésben bízó termelő, aki a humusz fontos szerepére is felhívta a figyelmet. Azt a giliszták tudják előállítani, azok számára pedig szintén nem kedvező a folyamatos élőhelyrombolás, vagyis a talaj átforgatása.

„Véleményem szerint a talaj a legfontosabb eleme a gazdálkodásnak. Ha az egészséges, akkor a növény is egészséges lesz. Ha a növény egészséges, akkor az ember is. Ez egy körforgás” – tette hozzá. Emellett az sem mellékes, hogy a no-till rendszerrel sokkal nagyobb mértékben lehet megkötni, és a felszín alatt megőrizni a légköri szén-dioxidot, így a mezőgazdaság ebből a szempontból is javíthatna a teljesítményén.

No-till kísérletek minden évben

Reto Stocker gazdaságában számos kísérlet folyik. Ottjártamkor éppen hibridek összehasonlításába kezdett. Két különböző kukoricát vetett el 2-2 sorban, mindezt az ősszel bükkönnyel bevetett, ám még jelentősen gyomosodó, rozsnokkal benőtt területen. A gyomnyomás viszont, ahogy erről volt is szó, a tapasztalatok szerint a no-till rendszerben jelentősen csökkenni fog. A folyékony műtrágya kijuttatásával együtt végzett vetés után egyébként is a következő technológiai lépés a gyomirtó  szeres kezelés.

„Ha nagyon sok a gyom, akkor a permetezés a vetés előtt is elvégezhető tíz napon belül, de én inkább azt szoktam ajánlani, hogy a vetés után történjen. Ezen a táblán is sok a rozsnok, mégis inkább utólag juttatom ki a gyomirtó szert, hogy minél kevesebb időre szűnjön meg a takarás. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyomirtó szer felhasználását optimalizálni, csökkenteni lehet az évek során, a rendszer előnyét kihasználva, egyre kevesebbet kell növényvédő szerekkel beavatkozni. Ami a tápanyag-utánpótlást illeti, folyékony műtrágyát alkalmazok, most éppen 70 kilogramm nitrogén és 80 kilogramm kén hatóanyagot juttatok a talajba hektáronként. A szulfáttal a magnéziumot próbálom kimosni a talajainkból, hiszen a vizsgálatok kimutatták, hogy annak jelenléte túl magas” – mutatta be az éppen zajló vetés technológiai elemeit.

Egy másik kísérlet során Reto arra volt kíváncsi, hogy a takarónövények mennyire vonják ki a vizet a talajból, illetve, hogy a direktvetés időpontja mikor ideális. „A tavalyi kísérlet során április 11-én vetettem az első kukoricát három hektáron, a takarónövényként használt őszi borsót a művelet előtt gyomirtottam le. A maradék egy hektárra később, április végén vetettem, méghozzá ugyanazzal a hibriddel, ugyanazzal a műtrágyával, viszont csak ezt követően permeteztem le az őszi borsót. A kukorica végül ezen a részen kelt gyorsabban, és a termés is 30 százalékkal több volt. Ennek oka, hogy április 11-én a talaj még túl hidegnek bizonyult a takarónövények miatt. Egy fekete vagy barna felület hamarabb felmelegszik, de borítás alatt lévőnek több időre van szüksége. Ebből is látszik, hogy a no-till rendszernél mennyire fontos a türelem. Emellett azt is tapasztaltam, hogy a kukoricának nem hiányzott a víz akkor sem, amikor három héttel tovább volt a területen őszi borsó. Nem látszott, hogy kiszívta volna a talajnedvességet.”

Reto első hazai kísérlete tehát azt mutatta, hogy az őszi borsó nem vont el annyi vizet a területről, ami hátrányosan érintette volna a kukoricát, illetve azt a felvetését is alátámasztotta, hogy a későbbi vetés a takarónövények árnyékoló hatása miatt előnyösebb. Mindez azonban egyetlen év egyetlen kísérlete volt, a gyakorlattal is alátámasztott információkhoz több ismétlés szükséges.

Reto szerint azonban az egyik legfontosabb megállapítás, hogy ha valahol kevés a csapadék, akkor első sorban az hiányzik a növénynek, nem pedig a műtrágya vagy bármi más. „Ha nincs csapadék, akkor minek kell a műtrágya, ráadásul néha kifejezetten nagy mennyiségben? Ha a fő probléma a csapadékhiány, akkor először arra kell megoldást találni, ebből a szempontból pedig a gyökér a lényeg. Annak a növekedését kell serkenteni, ahhoz viszont jó minőségű, jó állapotú talaj kell. A cél, hogy a földjeink megtartsák azt a kevés csapadékot, ami egy-egy időszakban lehullik. Erre pedig kiválóan alkalmas a no-till technológia. A véleményem ráadásul az, hogy Magyarországon ebben még magasabb potenciál rejlik, mint Európa nyugati részekein” – hangsúlyozta a szakember, aki szerint tehát a gazdálkodás sikerességének kulcsa a talaj felső 10-15 centiméterében van.

A direktvetés eszköztára

Reto Stockert több mint egy évtizedes no-till tapasztalatainak köszönhetően mára számos gazdálkodó bízza meg azzal, hogy végezze el nála a direktvetést, és a technológiához kapcsolódó egyéb munkaműveleteket. Ehhez pedig megfelelő géppark szükséges, ami a svájci származású szakembernek rendelkezésére is áll. Például egy 24 éves, ám felújított, átalakított vetőgép.

„A no-till rendszerhez mindenképpen fel kell újítani, át kell alakítani a gépünket, mert a direktvetés merőben más, mint a megszokott technológia. Mi például a gépre dupla rugót szereltünk, és sortisztító is van az eszközön, ami egyébként drágább volt, mint az egész gép. Itt fontos megjegyezni, hogy a sortisztító nem a talajt műveli, csak ahogy a neve is mutatja, a sort tisztítja, tehát nem az a cél, hogy minél mélyebbre hatoljon a talajba. A vetőgépre új vetőtárcsákat szereltünk, amit egy svájci gyártótól vásároltam. Az egyik oldali tárcsa kicsit magasabban van, mint a másik, ezt szándékosan helyeztük el így a hatékonyság érdekében. Az egész vetőgéppel volt viszont egy probléma. Mivel nincs rajta műtrágyatartály, hiányzik a súly. Az pedig a direktvetés alapja. Svájcban így jól működött, de itt, a kötöttebb talajon ez probléma. Először a kis tartályokba raktam 64-64 kilogrammnyi orrsúlyt, tehát több mint 250 kilogramm vasat, de ez nem tett jót a vetőgép szerkezetének” – mesélte a felmerülő problémát Reto. A megoldás végül az lett, hogy idén vásárolt egy előtárcsával rendelkező, injektáló eszközt, aminek súlyát ráterhelhette a vetőgépre, így az már elég volt a hatékony, precíz vetéshez.

Reto szerint egyébként a sortisztító használata nem mindig indokolt, az attól függ, milyenek a körülmények. Véleménye szerint sokszor jobb lehet egy hullámos tárcsa, a lényeg azonban tényleg az, hogy mindig megfelelő súlya legyen a vetőgépnek.

A no-till egy komplex rendszer, így nem csak a vetőgépen múlik a módszer sikeressége. Számos technikai elem van, aminél a tudatos választás szintén rendkívül fontos – ilyen például az abroncs, aminek nyomása ebben az esetben a fülkéből állítható. Ezzel is csökkenthető a káros talajtaposás mértéke, tehát jobban óvható az egész terület. „Van jó pár dolog, amire vigyázni kell a no-till rendszer alkalmazásakor” – hangsúlyozta a svájci születésű szakember beszélgetésünk zárásakor.