Miközben a hazai méhészek jó része az ellehetetlenüléssel küzd, egy debreceni méhész, Gáll Attila üzemnövelésen, portfolióbővítésen töri a fejét. Mindehhez természetesen tudásra, tapasztalatokra, nagy elszánásra és egy jó adag kreativitásra volt szüksége. Na meg Virágbékére.

Attila, ahogy mondani szokták, beleszületett a méhészkedésbe. A szülei először, a kornak megfelelően, a főállásuk mellett foglalkoztak ezzel a hivatással, majd lassacskán ez vált a kizárólagos megélhetési forrásukká. Fiuk – a napi feladatok ellátása mellett – megismerte azt, hogy miként lehet a mézet értékesíteni, és ennek során a nehézségekbe is belelátott. Az otthoni tapasztalatszerzés mellett – meséli – tudatosan készült erre a hivatásra, az OKJ-tanfolyam előtt és utána is folyamosan képezte magát. Érthető hát, hogy amikor egy szaklapban meglátta a hirdetést, miszerint a Föld másik oldalán, Ausztráliában méhészt keresnek, nem tétovázott, és azonnal megpályázta az állást. Az alkalmazás feltétele a gyakorlati és elméleti tudáson túl, a szakmai nyelv ismerete volt. Nem csupán megpályázta, de sikerre el is nyerte az állást, így huszonpár évesen Ausztráliában ismerkedett a hazaitól lényeges pontokban is eltérő ágazattal.

a Föld túloldalán

Az ázsiai méhatka (Varroa destructor) Ausztráliában és Új-Zélandon nincs jelen, ez nagy könnyebbséget jelent a méhészeteknek. Az ottani üzemméretek jóval nagyobbak, mint a hazaiak, nem ritka, ha több ezer méhcsaláddal foglalkoznak az ottani kollégák. A méz előállításán túl meghatározó tevékenységük, hogy a vállalkozások méhcsaládokat exportálnak. Ugyanis, amikor Ausztráliában befejeződik a szezon, akkor kezdődik el a tavasz pl. Kanadában, ezt az adottságot pedig felhasználják az ausztrál termelők, több ezer egységes termelő családokat exportálnak az olyan nagy méztermő országokba, mint pl. Japán, Florida vagy a már említett Kanada.

A mézgyűjtő területek sok szempontból megegyeznek a számunkra ismertekkel, az olyan haszonnövények, mint a repce, a napraforgó itt is jelen vannak. Lényeges különbség azonban, Attila tapasztalatai szerint, hogy kevesebb gondot jelent a szerhasználat, a gazdák és a méhészek együttműködése pedig jóval harmonikusabb, mint idehaza. Visszatérve a mézgyűjtésre, az általunk ismertek mellett vannak számunkra igencsak egzotikusak is, mint az eukaliptusz, vagy a manuka. A hárs és az akácméz viszont az ott élők számára különlegesség.

Az eukaliptusz- és manukaméz mellett, ahogy azt Attila meséli, Floridában ’megismerkedett’ a narancs és a koriandermézzel is, Ausztriában pedig felfigyelt a fenyő és a gyermekláncfű mézre. Mint a méhei, ő is gyűjtötte a számára szükséges táplálékot, ami ebben az esetben a tudás volt. Majd nyolc éve hazaröppent, a szüleitől átvett ötven méhcsaládot, és azokkal kezdett el dolgozni. Aztán jött az első komoly kihívás, mégpedig az, hogy megvan a méz, de értékesítenie is kellene, mégpedig a minőséghez és a biotermelésű mézhez méltó áron. Amíg ugyanis szülei konvencionális méhészkedést folytattak, addig fiuk más útra lépett, ez pedig a zöld út, a biotermelés volt….

zöld utakon

A bioméhészet lényege az, hogy a méznek olyan területről kell származnia, ami megfelelő távolságban van minden hagyományosan művelt mezőgazdasági területtől, ipari teleptől, közlekedési útvonaltól. Tilos a méhek vegyszeres kezelése. Csak olyan anyagokat használok, amelyek a természetben fellelhetőek. A konvencionális méhészetek használnak kemikáliákat, de sietve leszögezem, hogy azok sem mérgező szerek. Abban az esetben, ha megfelelő időben, tudatosan alkalmazzák azokat, akkor a mézben nem vagy csak csekély mértékben mutathatóak ki. Tehát, ezeket a szereket nehéz kiváltani olyan anyagokkal, amelyek a természetben megtalálhatóak, így jóval több a munkánk, folyamatosan tesztelgetjük, hogy alkalmazásuk hatásos-e, hullanak-e tőlük a paraziták vagy sem. Ezen túl a mézet nem melegíthetjük 35 ⁰C fölé és nem szabad semmilyen idegen anyagot hozzáadnunk. Ezek a kritériumok garantálják, hogy az így gyűjtött méz tiszta legyen, vagyis bio

– foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat Attila.

Természetesen mindezek megvalósítását a Biokontroll évente is ellenőrzi, és nemcsak az előállítást, hanem a tárolást és a csomagolást is. A biomézeket ugyanis a folyamat minden részében el kell különíteni a konvencionális társaiktól. Az ellenőrzésen kívül a Biokontroll az értékesítésben is közreműködik, a méz egy kis mennyiségét ők ’csatornázzák’ be Nyugat-Európába. Amíg a szülők konvencionális méhészként vándoroltak olyan virágzó haszonnövényekre, mint a napraforgó vagy a repce, addig Attila természetvédelmi területeken helyezi ki a kaptárokat. Itt nincsenek haszonnövények, csak legelő, fák, bokrok, cserjék. Debreceni méhészként nem kellett sokat keresgélnie, hogy az elvárásoknak megfelelő területet találjon, a Hortobágynál erre ideálisabb területet elképzelni sem lehet. Jelenleg mintegy 300 méhcsaláddal dolgozik:

Ideális terület, azt viszont tudni kell, hogy a Hortobágyon csak nagyon kevés mézet tudok pergetni, egyharmadát annak, mint egy azonos méretű haszonnövény-területen. Viszont, az innen kikerülő mézeket olyan áron tudom értékesíteni, hogy jobban járok így, mint egy hagyományos méhészet a többszörös mennyiséggel. Mint azt a díjak is igazolják, rendkívüli magas minőségű méz származik erről a területről. Mivel évekig dolgoztam a szüleim mellett, jól tudom, hogy ha pl. a napraforgó virágzásra elmegyek, akkor háromszor annyit pergetek, mint most, viszont csak tizedannyiért tudom értékesíteni, mint a biomézet. Emellett – és számomra ez is igen komoly szempont – a méheket sem terhelem túl, hiszen azoknak nem kedvező a folyamatos vándorlás, a stressz, és a túl sok munka. Arról nem is beszélve, hogy a rosszul alkalmazott növényvédő szerek sajnos napjainkban is okoznak állománypusztulást. A méheim a szezon befejeztével nem túlhajszoltak, mézzel jól ellátva mennek neki a télnek, jóval kedvezőbb a kiteleltetési arány, mint ezt megelőzően volt.

Ahhoz, hogy a mézek az ’őket’ megillető áron kerüljenek áruba, jó pár dologra szükség volt még, leginkább a korábban említett tapasztalatokra, kreativitásra és egy igen jó csapatra is:

Álmodtam egy nagyot, szerettem volna ugyanis, ha a mézeim a megjelenésükben is eltérnek a megszokottól. Mielőtt mi megjelentünk a piacon a Virágbékével, a mézek csomagolása általában kimerült annyiban, hogy egy kisebb vagy nagyobb üvegen feltüntették, hogy milyen típusú és ki a termelője.

Az arculatot – Attila álmait megvalósítva – egy debreceni cég, a Kreatív Vonalak rakta össze. A Virágbékés üvegecskék színesek, fiatalosak, lendületesek. Minden csupor mézen egy történet és egy fotó szerepel, ez utóbbiak a Fortepan lenyűgöző gyűjteményéből származnak.

A Virágbéke Méz Manufaktúra jelenleg BIO Vegyes virágmézet, BIO Hortobágyi vadvirágmézet és BIO Akácmézet forgalmaz. Attila személyes kedvence a BIO Hortobágyi, amelynek már az illata is magában foglalja azt a 30-32 féle virágot és gyógynövényt, amelyről a méhek gyűjtötték. A manufaktúra ezek mellett ún. hagyományos és különleges kategóriában is értékesít. A különleges mézek között található, –hogy csak párat emeljek ki – a ’Munka hőse’, amely egy fahéjas repceméz, vagy a ’Most Megvagy’, amelynek összetevői többek között természetes magyar akácméz, perui étcsokoládé 64% kakaótartalommal, kakaóvaj és természetes vanília.

Várhatóan a portfolió a jövőben tovább bővül, és az üzem méreteit is szükséges növelni a kereslet miatt. Emellett vannak egyéb tervek is jócskán, mondja Attila:

A közeljövőben, a kapacitás növelése mellett, újabb ízesített mézekkel szeretnénk megjelenni. A recepteket én állítom össze. Ezekben, természetesen nincs színezék, sem mesterséges ízfokozó. Jelenleg 22 féle mézünk van, közülük nyolc ízesített.

A Virágbéke, kis mennyiségben felvásárlással is foglalkozik. Mint azt beszélgetőtársam hangsúlyozza, kiegészítő tevékenység ez, nem meghatározó. Azoktól a méhész barátoktól szerzik be a mézet, mondja, akik ugyanazokat az elveket vallják, mint ők, elkötelezettek a fenntarthatóság és a minőség mellett. A felsoroltakon túl egyéb tervek is vannak még, tudom meg, egyrészt termékfejlesztésen töri a fejét a csapat, másrészről elhatározták, hogy további hazai, de az átlagfogyasztó számára ismeretlen mézfajtákat is szeretnének forgalomba hozni.

A cél egyértelmű: legyen Virágbéke!