11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán

Hogyan előzhető meg a körte varasodása?

Agrofórum Online

Szeretném megtudni, hogy miként előzhető meg a körte varasodása?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A körte ventúriás varasodása (Venturia pyrina) a körtefák egy jelentős betegsége. Nemcsak a leveleken, hanem a gyümölcsökön is kialakulhat jelentős kártétel, mely által minőségi és mennyiségi termésveszteség is bekövetkezhet. A leveleken – akárcsak az alma esetében – jellegzetes varas foltok jelennek meg, melyek kidomborodnak. Kezdetben alig látható, sárgászöld színezetű foltok alakulnak ki, melyeken később bársonyos gyep jelenik meg. Nagymértékű fellépése esetében akár korai lombhullás is bekövetkezhet, mely a fák kondíciójának gyengülését okozza.

A fiatal hajtásokon is megmutatkoznak a betegség tünetei, a fásodott vesszőket viszont már nem érinti. A hajtástünetek kisebb vagy nagyobb méretű kerek vagy ovális sárgászöld foltok, melyeken szintén megjelenik a bársonyos fekete színű bevonat. A termések növekedésükben visszamaradnak, a varas foltok alatt pedig a gyümölcsök héja parásodik, deformálódik. A védekezés a megelőzésen alapul, hiszen a kialakult tüneteket megszüntetni már nem lehet.

Főként csapadékos évjáratban várható jelentős kártétele, azonban száraz körülmények között is számítanunk kell megjelenésére. A kórokozó fertőzési forrásai nemcsak a lehullott beteg levelek, mint az alma esetében, hanem a vesszőn kialakult varas foltok egyaránt. A védekezésnél nagyon fontos tehát szem előtt tartani azt is, hogy nem elegendő a lehullott lomb összegyűjtése, beforgatása vagy megsemmisítése, hanem a rügypattanás előtt elvégzett rezet tartalmazó lemosó permetezésnek is nagy jelentősége van.

A fertőzés már rügypattanást követően elkezdődhet, így a lemosó kezeléssel az áttelelő képletek száma nagymértékben csökkenthető. Fakadástól a virágzásig tartó időszakban, az időjárási körülmények figyelembevételével, legalább kettő, de akár három alkalommal is indokolt lehet a kémiai védekezés. A tünetek megjelenésekor legalább heti egyszer szükséges permetezni a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében. A szüret után se hagyjuk magára fáinkat, hiszen a korábbi lombhullás még ebben az időszakban is könnyen a fák kondícióromlásához vezethet. Nagy eltérés figyelhető meg továbbá a fajták varasodással szembeni fogékonyságában is, így a fajtaválasztást érdemes lehet még telepítés előtt alaposan átgondolni.

Megelőzhető az alma varasodása?

2020. július 9. 06:19

Almafám levelein a varasodás tünetei jelentek meg, a gyümölcsökön még nem találtam tünetet. Megelőzhető a fertőzés?

Milyen rezisztens almafajtát választhatunk a kertünkbe?

2019. december 20. 08:27

K. Ilona kérdése: Hallottam, hogy kaphatók már rezisztens gyümölcsfák a faiskolákban. Tudnának ajánlani ilyen almafákat? Érdemes ezeket ültetni?

A mandula jelentős gombás betegségeinek áttekintése – egy új kórokozóval bővült a lista

2019. november 16. 11:05

A mandula leggyakoribb betegsége a ventúriás varasodás, amely elleni védekezés a mandula vegyszeres növényvédelmének gerincét alkotja. A szerzők emellett kitérnek a moníliára, a tirosztrómás betegségre, és egy újonnan megjelent betegség, a mandula fomopsziszos vesszőelhalásának kórokozóját is bemutatják.

Miért lesz foltos érés közben az alma a fán?

2024. szeptember 25. 04:40

Segítségért fordulok most Önökhöz. Miért foltosodik meg érés közben az alma a fán? Válaszukat nagyon várom!