Kertembe szeretnék ősszel pár gyümölcsfát ültetni. Hogyan készüljek fel erre?
Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos
Kedves Kérdező!
A gyümölcsfák ültetésének egyik fő időszaka ősszel, a másik pedig tavasszal van. A konténeres kiszerelésben vásárolt fákat szinte egész évben, a fagyok kivételével, míg a szabadgyökerűeket októbertől a fagyokig, majd tavasszal, február végétől a rügyfakadásig van lehetőség ültetni. A gyümölcsfajok közül jó eredéssel ültethetők az almatermésűek, illetve a bogyós gyümölcsfajok az ősz folyamán. E fajok ugyanis jobban képesek a tél viszontagságait átvészelni, míg pl. a kajszi és őszibarack ültetését érdemesebb inkább a tavaszi időszakra hagyni ezzel előzve meg érzékenyebb gyökereik téli kiszáradását. A tavaszi ültetés egyébként a dió és a mandula, valamint a gesztenye esetében is ajánlatosabbnak mondható.
Az ültetést azonban nemcsak a fa helyének kiválasztása, a talaj előkészítése, a gödör kiásása, tápanyaggal való feltöltése, a fák megvásárlása előzi meg. A folyamat előtt ugyanis még jó pár dolgot ajánlatos átgondolni. Először is a rendelkezésre álló hely sajátosságait érdemes figyelembe venni, mely tulajdonságainak a választott gyümölcsfaj igényeinek is meg kell feleljen. Abban az esetben, ha már tudjuk, milyen fajt szeretnénk ültetni, annak fajtájáról is szükséges dönteni. Számos fajta elérhető már minden gyümölcsfajból, melyek mind-mind más tulajdonságokkal rendelkeznek.
Almatermésűek esetén pl. választhatunk nyári, őszi, illetve téli fajták közül, de a fajták érési ideje mellett a termések fizikai és beltartalmi tulajdonságai ugyancsak meghatározók. Emellett a termesztést befolyásoló jellemzők, mint a termőképesség, termésbiztonság, betegségekkel szembeni ellenálló képesség stb. is jelentősen eltérhetnek a fajták esetében. Jól látható, hogy a fajtaválasztás nem egyszerű feladat, hiszen rengeteg fajta, számos, különböző jó, illetve rossz tulajdonsággal rendelkezik. Érdemes tehát megfontoltan választani, akár fajtaleírásokat olvasni, akár pedig a faiskolák segítségét kérni a választásban. Emellett ne felejtsünk el a kiválasztott fajta termékenyülési viszonyairól is tájékozódni, hiszen önmeddő fajták ültetésekor elengedhetetlen annak beporzását végző fajta ültetése is!