Hogyan lehet megelőzni a bab zsizsikesedését?

Agrofórum Online

Azt kérdezném Önöktől, hogyan lehet megelőzni a bab zsizsikesedését? Válaszukat nagyon várom és előre is köszönöm!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A zsizsikek spájzban történő megjelenése általános probléma, hiszen minden háztartásban gyakori előfordulásuk tapasztalható. A kártevő viszont nemcsak a tárolás során, hanem a termesztés folyamán is okozhat károkat a bab növényállományában. Elsősorban a bab kártevője, de kártétele akár más növényfajokon, így a lóbabon, szójában, borsóban és lencsében is előfordulhat. A magok károsítását a lárva okozza, mely táplálkozása során akár több, szabályos, kerek alakú, kisebb, 2 mm-es nagyságot nem meghaladó lyukat hagy maga után a babszemeken. Egy babszemen egyszerre akár több lárva fejlődése is lehetséges, így számos lyuk megtalálható egy-egy termésen.

A tojásból kikelő apró lárvák először berágnak a szemekbe, szemmel nem látható lyukat hagyva maguk után. A fejlődő lárvák egyre nagyobb méretük és étvágyuk miatt idővel elérik a babszem héját, ezzel a látható lyukak is megjelennek. A kezdeti táplálkozásukat a sötét héjszínű fajtákon nem egyszerű felismerni. A világosabb héjjal rendelkező fajták esetében a lárvák táplálkozásának helye a babhéjon, kisebb mértékű, foltokban történő elsötétedésből vehető észre.

A babzsizsik jelenlétével sok bosszúságot tud okozni, hiszen a megrágott szemek emberi fogyasztásra sem alkalmasak, de vetőmagként való felhasználásuk sem lehetséges. Már a termés megvásárlása, esetlegesen saját termelésből származó termény betárolása előtt érdemes a kártevő megjelenésének megelőzésére felkészülnünk. A kedvező feltételek, meleg és védett körülmények elősegítik a kártevő akár egész évben végbemenő szaporodását és károsítását. Korán melegedő tavaszokon, meleg nyarakon és enyhe őszi időjárás esetén jelentősebb szabadföldi felszaporodásuk várható.

A termesztés során a védekezésben már segítségünkre lehet a fajtaválasztás is, hiszen a vastagabb héjú fajtákat a lárvák nem, vagy csak nehezen tudják átrágni, károsítani. A kertből szedett vagy vásárolt termések is fertőzöttek lehetnek zsizsikkel, így érdemes azt előzetesen, pl. 2-3 napig történő fagyasztással mentesíteni. A terméseket, melyek zsizsikekkel már fertőzöttek, mihamarabb semmisítsük meg, így akadályozva azok további terjedését!

Kiemelt kép: Pixabay

Miért keserű a frissen leszedett uborka?

2025. augusztus 25. 04:37

Szeretném megkérdezni, hogy miért keserű már a frissen leszedett uborka a kiskertemben?

Így készüljünk fel az idei veteményezésre!

2023. január 25. 05:37

Gyakran esnek a hobbikertészek abba a hibába, hogy a zöldségfajtát szidják, ha valami nem úgy sikerül, hogy az rossz fajta, a másik bezzeg meg jó fajta. De nem feltétlen a fajtával van a gond, hanem másban keresendő a megoldás.

Körtetermesztés: fontos a fajtaválasztás a maximális haszon érdekében

2019. február 28. 04:48

A nagyüzemi körtetermesztés napjainkban a haszon maximalizálásáról szól. Nem mindegy, hogyan választják meg a termeszteni kívánt fajtákat, ezen a szinten már nem elég szimpátia alapján dönteni.

Az integrált kajszitermesztés gyakorlati tapasztalatai

2018. június 26. 15:22

Agrotechnológiai, biológiai, kémiai módszerek együttes használatával, tudatos, körültekintő termesztéssel olyan gazdaság létrehozása a cél, melyben a természeti értékek megőrzése mellett versenyképes termelés zajlik.