Hogyan lehet védekezni a paradicsombogyót károsító hernyók ellen?

Agrofórum Online

Évek óta sok paradicsombogyót tesznek tönkre a bennük élő hernyók, és a paprikában is gyakoriak. Mikor és hogyan lehet ellenük védekezni? Vegyszermentes megoldások érdekelnek, mivel vegyesen ültettem a zöldségféléket, nem tudom azokat elkülöníteni a kezeléseknél.

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Az említett növényeinek terméseit a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa (Heliothis) armigera) lárvái rágják, azok teszik tönkre. Bevándorolt kártevő, évente több molynemzedéke fejlődik. Kerti növényeken júliustól jelenik meg nagyobb számban és szeptember végéig jó idő esetén számíthatunk jelenlétére. Száznál több növényfajt károsít, köztük a kukoricát, a csemegekukoricát is, paradicsomot, paprikát, babot, virágok között a muskátlit, szegfűt, krizantémot, nem veti meg a gladiólusz vagy büdöske virágait sem.

Kártételére jellemző, hogy a növények tápanyagban gazdag részeit fogyasztja: a virágzatot (porzókat és bibét) és a magokat. Nyár végi kerti megjelenését az a tény is befolyásolja, hogy a szántóföldi tápnövényeit learatják, emiatt keres új, még zsenge, élő növényeket. Vándorló életmódot folytat a lepke, betelepülése szomszédos területekről bármikor megtörténhet.

Gyapottok-bagolylepke

A gyapottok-bagolylepke jelzésére és összegyűjtésére, rajzásdinamikájának megfigyelésére szexferomon csapdák vannak forgalomban, melyeket májustól szeptember végéig érdemes alkalmazni A varsás csapdákat a veszélyeztetett növények közelébe, nem az állományba, hanem szomszédos bokorra vagy fára, annak alsó ágára 1-1,5 méter magasságban javasolt felfüggeszteni. A csapda átlátszó edényében láthatók a feromonanyag vonzotta lepkék, számuk gyarapodása. A lepkék fényre is repülnek, lámpafény is vonzza őket, ezért a feromoncsapdák közelében ne legyen lámpafény, mivel az a csapdák működését megzavarja.

Gyapottok-bagolylepke hernyója (fotó: Dr. Némethy Zsuzsanna)

Eredményesen pusztíthatók a bagolylepkepeték, még lárvakelés, azaz károsításuk előtt, Trichoplus nevű készítménnyel, mely Trichogramma peteparazita fürkészdarazsakat (petéit, lárváit és bábjait) tartalmazza kapszulákban. A parányi (0,5 mm-es) kikelő fürkészdarazsak a növényeken megkeresik a kártevő lepkék lerakott petéit és saját tojásukat azokba helyezik, parazitálják, a hernyók kikelése meghiúsul. A fürkészeket folyamatosan és ismételten szükséges telepíteni, általában 10 naponta. Használatával nincs élelmezésügyi várakozási idő, nincs szermaradék, a hasznos élő szervezeteket a petefürkészek nem károsítják, hatékonysága szakszerű alkalmazással eléri a 90%-ot, a rejtetten élő kártevők ellen is hatásos.

Gyapottok-bagolylepke hernyója a bogyóban (fotó: Dr. Némethy Zsuzsanna)

A fertőzés megtörténte után, a fiatal kikelt bagolylepkelárvák ellen a Dipel DF biológiai rovarölő szer is hatékony. A készítmény hatóanyaga a Bacillus thuringiensis-ből kivont toxin kristályok, melyek permetezéssel a levelek felületére kerülnek. A lárvák bélrendszerébe kerülő anyagok hatására – a kezelt levelek fogyasztását követően – a hernyók táplálkozása leáll, majd elpusztulnak. Sem emberre, sem a hasznos élő szervezetekre nem gyakorol negatív hatást.

Azokat a paradicsom- vagy paprikaterméseket, melyeken a hernyók rágta lyukak láthatók, érdemes leszedni még zölden, a fejlődésben lévő lárvák másik bogyókban is kárt tesznek. A fertőzött bogyókat semmisítse meg! A lyukas termések többségében ott élnek a gyapottok-bagolylepke különböző fejlettségű lárvái, erről meggyőződhet, ha felvágja azokat. A felsorolt védekezési lehetőségek mind „bio”módszerek, nyugodtan alkalmazhatja, nem veszélyeztetnek senkit, csak a „célkártevőt”, a gyapottok-bagolylepkét.

Ma már tudjuk, a lecsót kiknek köszönhetjük

2023. július 30. 08:40

A „mit kellene ma főzni” örök kérdésre nyáron mintha sokkal egyszerűbb volna a válasz, mint az év más hónapjaiban. Ennek az oka, hogy pár darab paprika, egy-két fej vöröshagyma, néhány paradicsom valóban szinte minden háztartásban akad.

A paradicsom "régi" ízét keresi? A tájfajta a válasz!

2022. január 21. 11:45

Csaknem 370 ezer virágos növényfaj közül világszerte mindössze 200-at használunk élelmiszerek előállításhoz, miközben a 200 növényfajból pusztán 9 adja a globális növénytermesztés több mint felét. A genetikai erőforrások, vagyis a termesztett növényfajták sokfélesége mindeközben feledésbe merül. Ezen a tendencián kíván változtatni az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet - a magyar konyha egyik kedvenc alapanyagaként ismert - paradicsom tájfajtáinak kutatásával és elterjesztésével.

A KWS paradicsomnemesítő vállalatot vett

2021. március 23. 07:47

A KWS kiterjesztette zöldségvetőmag ágazatát a Geneplanta (Noceto/Parma - Olaszország) zöldségvetőmag előállító vállalat felvásárlásával – olvasható hortidaily.com oldalon. A 2011-ben alapított társaság paradicsom-nemesítési, -termelési és – kereskedelmi tevékenységet végez. A fő értékesítési célterületeket Olaszország valamint Mexikó képviselik.

Hogyan tartósítsuk el: ha túl sok paradicsom és paprika terem

2021. szeptember 5. 08:00

Előfordul még a kezdő kertészekkel is, hogy hirtelen sok termény keletkezik és pont a paprika és a paradicsom az, amit nehezebb hosszútávon betárolni. Ilyenkor jönnek a tartósítási megoldások!