Hogyan védhetjük meg a körtefát házikertben?

Hogyan védhetjük meg a körtefát házikertben?

Agrofórum Online

Visszatérő problémám van egy körtefám fiatal terméseivel. Kicsi megkötött termései között sok olyan van, ami nagyobb, mint a többi, hamar lehullik, benne apró lárvák élnek. Milyen kártevő lehet? Kertemben nem használok semmiféle permetszert kicsi gyerekek miatt.

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A körte termésének számos kártevője van, a korai, éppen megkötött terméskezdeményeit csak néhány rovar károsítja.

A poloskaszagú körtedarázs (Hoplocampa brevis) jelenlétére akkor gyanakodhatunk, ha a mogyorónál kisebb körte termések tömegével hullanak. A gyümölcskezdemény csészelevél felöli végén nagy lyuk észlelhető. Szétvágva a gyümölcs belsejében ragacsos rovarürülék és 8-10 mm-es, 10 pár lábú, világos színű lárva él, mely erős poloska szagot áraszt. A fertőzött körtékből a lárvák a talajba húzódnak, ott telelnek. A kifejlett darazsak a körte virágbimbók kifejlődése idején rajzanak, és a csészelevelek mellé rakják tojásaikat. A lárvák 3-4 hét alatt fejlődnek ki, ekkor levetik magukat a talajra, ott begubózva várják a telet. Ennél a kártevőnél 1 db, közel 1 cm hosszú lárva él a termésben.

A körtetermés gubacsszúnyog (Contarinia pyrivora) fertőzésére jellemző, hogy a fiatal körte kezdemények nagyobbra nőnek és szabálytalan alakúak, deformáltak, hamar lehullanak. Részlegesen vagy teljesen elfeketednek. A fekete belsejű termésekben 10-20 vagy még ennél is több apró lárva nyüzsög, melyek legfeljebb 3 mm hosszúak, fehéres színűek. A szúnyogok a körte virágbimbók megjelenésével egy időben bújnak elő a talajból, bimbókba rakják tojásaikat, kikelő lárvák a magházban 4-6 hétig nevelkednek. A lehullott termésekből a lárvák a talajba másznak, gubót készítve ott is telelnek.

A két kártétel az apró körtetermések belsejében élő lárvák mérete és száma alapján egyértelműen meghatározható. Életmódjuk is hasonló, a talajban telelnek a fák lombja alatt. Károsításuk ideje is azonos fenológiai periódusra, a körte virágzás kezdetére esik.

Védekezés Házi kertben a fák lombkoronája alattiterület beborításával, letakarásával – a tömeges hullásuk idejére – megelőzhető a lárvák telelőre húzódása. Ahol ez nem kivitelezhető, eredményre vezet a fa alatti talaj fellazítása 8-10 cm mélységben a fák nyugalmi időszakában, a beavatkozás az áttelelő alakok többségét elpusztítja. Hatásos és eredményes eljárás a nyár végén elvégzett talajkezelés a rovarparazita gomba tartalmú Artis Pro készítménnyel is.

Az alma legjava: népszerű a magyar cider

2018. szeptember 18. 08:56

Sok ideig úgy tűnt, hogy a cider és a magyar ember közti fagyos viszonyt nem lehet megtörni, amíg aztán a kétezres évek elején óvatos enyhülés kezdődött, majd egyszer csak megtört a jég, és a forró nyarak elképzelhetetlenné váltak nélküle.

A körtetermesztők rémálma: a füstös szárnyú körtelevélbolha

2023. november 22. 16:40

Magyarország megfelelő földrajzi adottságokkal rendelkezik, hogy a hazai gyümölcstermesztők megfelelő minőségű és mennyiségű körteterméssel lássák el mind a belföldi, mind a külföldi piacokat. Az elmúlt évtizedekben sikeresen megőriztük a klasszikus, Magyarországon közkedvelt körtefajták hírnevét, de az európai uniós szerkivonások hatására egyre nehezebb megvédeni körteültetvényeinket a különböző kártevőkkel szemben.

Mitől lyukas szinte az összes körte?

2018. június 28. 07:08

J. Réka kérdése: Kis körtéim felületén bemélyedő járatok találhatóak, mitől van ez?

Milyen körtefajták termése tárolható pincében?

2019. november 21. 04:36

J. Barbara kérdése: Kertembe szeretnék körtefát ültetni, ami télire is tárolható. Milyen fajták tárolhatóak és hogyan a pincében?