Kell a tavirózsát teleltetni?

Agrofórum Online

Szeretném megtudni, hogy kell-e teleltetni a tavirózsát?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kerti tavak egyik legszebb növénye a tavirózsa, melyekből telepített fajták meglehetősen sokszínűek, hiszen akár sárgán, fehéren vagy vörösen nyíló virágaikkal is díszíthetnek. A tavirózsák kereskedelemben vásárolható fajtái többnyire télállók, ennek ellenére azonban nem minden esetben képesek a telet az adott tóban átvészelni, ez ugyanis a tó méretétől, vagyis annak mélységétől függ. Ez jellemzően a sekély, vagyis a kisebb méretű, úgynevezett minitavakra, vagy pl. a teraszon elhelyezett kádakra vonatkozik, melyek 60-80 centiméternél alacsonyabb vízállással rendelkeznek. Ebben az esetben, amennyiben csak ilyen kisebb méretű tóval rendelkezünk, érdemes lehet ősszel, még az első fagyok beállta előtt kivenni a kerti tóból a növényeket.

Megoldás lehet a növények mélyebb tóba való áthelyezése is, ennek hiányában pedig a házban történő teleltetése. A növények kivételét a tóból célravezető egymenetben elvégezni a tavak teleltetési munkálataival együtt. A házban való teleltetéshez nincs is másra szükség, mint egy nagyobb, tágas vödörre, melybe a növény teljes mértékben belefér. A tavirózsák vízből való kivétele során ügyeljünk arra, hogy rizómái a lehető legkevésbé sérüljenek meg. A növény egészségéről is győződjünk meg, beteg növényeket ne teleltessünk! A tavirózsa levelei az ősz folyamán fokozatosan barnulnak, majd elhalnak, ezekre télen szükségük már nincsen, így a teleltetés előtt távolítsuk el leveleit. A növény ugyanis tavasszal a vastag húsos rizómáiból fejleszt majd új, friss hajtásokat.

A telelés helyéül világos, hűvös, de fagymentes helyet keressünk, itt ugyanis sokkal jobban biztosítható a növények rothadásának megelőzése, így ideális lehet pl. egy ablakos garázs. A hőmérséklet lehetőleg ne legyen több 10 Celsius-foknál a helyiségben, ahol teleltetését végezzük. Fontos, hogy időnként az elpárolgott víz mennyiségét is pótoljuk, nehogy növényünk kiszáradjon a tél folyamán. Tavasszal, a tartós fagyok elmúltával a tavirózsák pedig újra kihelyezhetők a kerti tóba.

Ciklámen: hogy mindig virítson valami otthon

2023. november 6. 05:40

A ciklámen akkor is virít, mikor más növények már pihenni tértek, éppen ezért kiváló téli ajándéknövény.

Miért nem hoz virágokat a fokföldi ibolya?

2023. január 26. 08:05

Korábban rendszeren virágzó fokföldi ibolyám egy ideje nem képez virágokat. Áthelyezésre került a növény, lehet, hogy ez okozza a problémát?

Strapabíró balkonnövények

2019. április 10. 04:36

Milyen növényfajokat válasszunk korlátunk díszeiként, amelyek nem adják fel már nyár közepén a küzdelmet?

Mikor és hogyan szaporítsuk a muskátlit?

2020. augusztus 24. 09:44

Mikor és hogyan szaporíthatom a muskátlit?