Kell már permetezni az őszibarackot molyok ellen?

Agrofórum Online

Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy kell-e már permetezni az őszibarackot molyok ellen? Köszönöm válaszukat!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az őszibarackon a levéltetvek mellett a gyümölcsmolyok is gyakori kelletlen vendégnek számítanak. Lárváik ugyanis a termésekben táplálkozásuk által jelentős mennyiségi és minőségi romlást okozhatnak az őszibarack termesztése során. Az ellenük való védekezés időpontját, mint bármely más kártevő esetében, nem lehet a naptárhoz igazítani. Kifejlett egyedeik rajzását ugyanis számos tényező, de főként az időjárás alakulása befolyásolja.

További nehézség, hogy az őszibarackon két faj is károsíthat, egyrészt a barackmoly, másrészt pedig a keleti gyümölcsmoly. Mindkét kártevő az érő és az érett termések károsítója is lehet, hiszen több, akár 3-4 nemzedékük is fejlődik évente. A lárvák általában a termések kocsány felőli részén rágnak be a termésekbe, majd egészen a magházig hatolnak. A beteg gyümölcsökön a lárvák berágási nyílása, illetve rágcsáléka és ürülékének megjelenése is jól észrevehető. Sokszor az előbb említett tünetek mellett rothadás, penészedés is tapasztalható, hiszen a sebzések utat nyitnak a másodlagos fertőzésnek, pl. a monília megtelepedésének. Kártételük a termések mellett a hajtások elhalásában is megmutatkozik a kora tavaszi időszakban, így ez már jelenlétükre figyelmeztethet minket.

A kereskedelemben, mindkét faj előrejelzéséhez beszerezhető olyan szexferomoncsapda, mely segítségünkre lehet a kémiai védekezés időpontjának meghatározásában. A barackmoly kártételére hamarabb kell számítanunk lárva alakban való telelése miatt. A leghatékonyabb védekezést a rajzáscsúcs után 1-2 héttel elvégzett permetezéssel tudjuk elérni, amikor a tojásból kelő lárvák ellen lépünk fel.

A barackmoly kifejlett alakjai elsőként május közepe felé, majd július közepén, utolsó nemzedéke pedig kb. augusztustól szeptemberig rajzik. A keleti gyümölcsmoly imágókra május elején, június közepétől július közepéig, valamint július közepétől augusztus végéig számíthatunk. A szabad forgalmi kategóriába tartozó szerek közül őszibaracknál több készítmény is engedélyezett, így pl. a Mospilan 20 SG, Karate Zeon 5 CS, Decis, Full 5 CS, DiPel DF használhatók fel.

Kiemelt kép: Pixabay

A virágzás késleltetése a termésbiztonság növelése érdekében

2024. március 7. 10:10

A korai virágzású gyümölcsfajok termésbiztonságának növelése érdekében egyre inkább előtérbe kerülnek a virágzási idő késleltetésének lehetőségei.

Ültetvények védelme rügypattanás után

2021. március 12. 10:09

A tavasz közeledtével megindul az őszi vetésű szántóföldi kultúrák mellett a fás szárú növények fejlődése is. Ezzel egyidejűleg azonban a fákra, illetve a termésükre leselkedő kártevők és kórokozók egy része is életre kel és lehetőséget keres arra, hogy életét és szaporodását a gazdálkodók kárára tovább folytathassa.

Az őszibarack metszése szakszerűen - Ezzel a módszerrel lehet sok termés a nyáron

2019. március 19. 08:57

Hogyan kell megmetszeni tavasszal az őszibarack fát, hogy bő termésünk legyen? Az Agrofórum metszésiskolája hasznos tippeket ad dr. Szalay László közreműködésével.

Gyümölcs Videó

Őszibarackban is Kína a világelső

2021. március 13. 06:47

A globális őszibaracktermelői listán is Kína vezet, ugyanúgy, mint sok már agrártermék esetében.