Levéltetvek szívogatnak a kiskertben a kukoricán?

Agrofórum Online

Mik szívogatnak a kukoricán? Levéltetvek? Emellett rengeteg hangya is megtalálható a növényen. Hogyan védekezzek ellenük?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kukoricán levéltetvek szívogatása látható, melyek eléggé nagy számban vannak jelen a növényen. A kukoricán sajnos több levéltetűfaj is károsíthat, főként a zselnicemeggy-levéltetű (Rhopalosiphum padi), valamint a zöld kukorica-levéltetű (Rhopalosiphum maidis) előfordulására lehet számítani kukorica esetében, de a fekete répa levéltetű, fakó fűlevéltetű, valamint a kukorica sörtéstetű is károsíthat egyedein. A zöld kukorica-levéltetű tápnövényei között a kukorica, cirok, cukornád, valamint a gabonafélék szerepelnek.

A zselnicemeggy-levéltetű szárnyas alakjai a zselnicemeggyen fejlődnek ki, majd onnan vándorolnak nyári tápnövényekre, a pázsitfűfélékre és a kukoricára. A levéltetvek és azok kolóniája többnyire a levelek fonáki oldalán táplálkoznak, előfordulhat viszont, ahogy a képen is látható a virágzaton, címeren és bibeszálakon is. Szívogatásuk nyomán a növény a szúrás helyén halványul, bibeszálainak szívogatása által pedig a terméskötést akadályozza meg. Jelentős egyedszámuk esetén akár a növény növekedésbeli visszamaradását, sárgulását, így termésmennyiségének csökkenését is okozhatják.

Levéltetvek a kukoricán (fotó: a kérdező felvétele)

A levéltetvek közös jellemzője, hogy évente több nemzedékük alakul ki, áttelelésük pedig tojás alakban történik. Ritkán váltana ki szívogatásukkal jelentős terméskiesést okozó károkat kukorica esetében, viszont jelenlétüket nem szabad elhanyagolni. Mint minden levéltetűfaj esetében úgy e fajoknál sem csak a közvetlen szívogatás okozta kártétel miatt fontos az ellenük való védekezés, hanem a közvetett, vírusterjesztő tulajdonságuk miatt egyaránt (kukorica csíkos mozaik, kukorica klorotikus foltosság, árpa sárga törpülés). Védekezésre kiskerti körülmények között kukoricában két hatóanyag van engedélyezve levéltetvek ellen a lambda-cihalotrin és az acetamiprid.

A hangyák megjelenése a legtöbb esetben – főként ilyen mennyiségű levéltetű jelenlétekor – együtt jár a levéltetvek kártételével, hiszen a levéltetvek nagy mennyiségű mézharmatot ürítenek, mely kedvelt, édes táplálékot nyújt a hangyák számára.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végezzünk regulátoros szabályozást az őszi káposztarepcén!

2022. október 5. 07:36

A sürgető feladat most a regulátoros növekedésszabályozás elvégzése, nehogy a zavartalan növekedés veszélyeztesse a növények télállóságát.

A kukorica és a búza készletei is túl nagyok

2024. április 2. 14:40

Nagypénteken az Egyesült Államokban és Európában is zárva voltak a piacok, hétfőn Európában még nem nyitottak ki, de Amerikában igen.

Megugrott a szójabab árjegyzése

2020. december 16. 06:35

A párizsi árutőzsdén is vásárlói fölény alakult ki az agrártermékek piacán, a malmi búza, a repce és a kukorica is drágult, de a takarmánybúza vesztett értékéből.

Vetésfehérítő vagy kukoricabogár?

2021. július 21. 07:36

A kukoricatáblákat járva a leveleken sokszor találunk rovarkártételre utaló hámozgatásokat, amelyek beszáradt „csíkjai” messziről is jól láthatók.