Már tavasszal zöldhagymát szeretnék szedni! Mit tegyek ezért ősszel?

Agrofórum Online

Hogyan szaporítsam ősszel a vöröshagymát, ha már kora tavasszal zöldhagymát szeretnék szedni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A vöröshagyma egy hidegtűrő növényfaj, vagyis csírázása már 5 fokon megindul és a növény -5 fokos hőmérséklet esetében sem károsodik. Az áttelelő termesztését a vöröshagyma hidegtűrő képessége teszi lehetővé, hiszen a fejlettebb növényeken az erősebb lehűlések sem okoznak kárt. A vöröshagyma magról, illetve dughagymáról is szaporítható zöldségfajunk. Annak függvényében, mikor ültetjük vagy vetjük magjait, és milyen fejlettségben takarítjuk be, többféle technológiai változata is ismeretes. Zöldhagymatermesztés céljából a vöröshagyma magról, illetve dughagymáról egyaránt szaporítható szabadföldi körülmények között.

A magokat már érdemes augusztusban elvetni, melynek létfontosságú eleme az, hogy a keléshez elégséges mennyiségű víz álljon a rendelkezésére. A talajt megfelelően elő kell készíteni, aprómorzsás szerkezetű magágyat kell biztosítani a meglehetősen apró magoknak, melyeket 2-3 cm mélységbe kell csak a talajba elhelyezni. Száraz talaj esetében már a vetést megelőzően is ajánlatos a talajt benedvesíteni, vetés után pedig mindenképp a csírázást rendszeres és egyenletes vízellátással elősegíteni. A dughagymákat elegendő később, szeptember-októberben szabadföldbe elültetni, míg fóliasátorba akár novemberben is ültethető. Ahogyan már előzőleg is említettem, a legfontosabb az, hogy a hideg beállta előtt a növények kellő fejlettségbe kerüljenek, legalább ceruza vastagságot elérők legyenek.

Az így szaporított hagyma esetében is, akárcsak tavasszal, ne felejtkezzünk meg a száraz őszi és kora tavaszi időszakban történő öntözésről, valamint a gyomok rendszeres irtásáról sem, magvetés esetén pedig a megfelelő tőszám beállításáról egyaránt gondoskodjunk!

Az ősszel szaporított hagymából általában kora tavasszal már szedhető zöldhagyma, illetve, a zöldhagymaként nem hasznosított, talajban maradt hagymák tavasz végén – nyár elején pedig főzőhagymaként egyaránt hasznosíthatók. A sűrűbb duggatásnál, illetve vetésnél akár ritkítás céljából is szedhető zöldhagyma, majd a maradék pedig főzőhagymának nevelhető fel.

Kiemelt kép: Pixabay

Mini fóliasátor építése otthon – friss zöldség egész évben

2025. október 3. 05:40

A mini fóliasátor egyszerű, de rendkívül hatékony eszköz minden kertbarát számára, aki szeretné meghosszabbítani a termesztési szezont.

A magyarok eszik az unióban a legkevesebb zöldséget

2019. április 2. 08:04

Kevesebb mint egyharmada a lakosságnak evett legalább egyszer naponta zöldséget (30 százalék), ezzel a lista utolsó helyén állunk.

Mi legyen a sok leszüretelt zöldséggel?

2025. szeptember 4. 05:40

Szerencsére számos praktikus, ízletes és hosszú távon is fenntartható megoldás létezik a zöldségek tartósításához. Nézzük is sorra!

Magfogás nyár végén: így lesz sok saját vetőmagunk

2025. augusztus 30. 05:40

Cikkünkben megmutatjuk, hogyan kezdjen hozzá biztonságosan és eredményesen a magfogáshoz, és milyen növényekkel érdemes próbálkozni elsőként.