Megelőzhető az alma varasodása?

Megelőzhető az alma varasodása?

Agrofórum Online

Almafám levelein a varasodás tünetei jelentek meg, a gyümölcsökön még nem találtam tünetet. Megelőzhető a fertőzés?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az almafák növényvédelmében a lisztharmat mellett a ventúriás varasodás (Venturia inaequalis) is jelentős gondot okozó betegség. A betegség főként esős évjáratban okoz problémát, azonban száraz körülmények között is rendszeresen, megelőző jelleggel szükséges az ellene való védekezés. A legfontosabb fertőzési források az előző évi, talajra hullott beteg levelek, ahol a kórokozó áttelel. A lehullott levelek átnedvesedése után kezdődik meg a spórák kiszóródása, melyek a légmozgás segítségével jutnak a fák levelére. A fertőzés bekövetkezése után az első tünetek 10 nap múlva jelennek meg.

A levélen először 5–10 mm átmérőjű kerek, halványzöld, a levél színe felé kidomborodó foltok mutatkoznak. A foltokon az idő előrehaladtával barna, bársonyos gyep jelenik meg, majd végül a folt elhal, szürkésbarna színű lesz. A fiatal gyümölcsön először apró, majd a gyümölcs fejlődésével egyre növekvő, 5–10 mm átmérőjű, sötétbarna gyep alakul ki. Később a foltok elparásodnak, varasak lesznek, a gyümölcs egyenetlen felületűvé, féloldalassá válik és enyhén berepedezik.

Az ellene való védekezés összetett feladat, amely egyrészt a lehullott lomb megsemmisítésén, másrészt pedig az őszi és téli lemosó permetezésen alapszik (réztartalmú készítményekkel). A levelek megjelenésétől, vagyis egérfüles állapottó virágzásig legalább 2-3szor az időjárás figyelembevételével szükséges elvégezni a kémiai védekezést. Az intenzív hajtásnövekedés időszakában (áprilistól júniusig) felszívódó (penkonazol, tebukonazol) és kontakt (mankoceb) szerek kombinált használata indokolt. A tünetek megjelenésekor 5-7 naponta végzett kezeléssel érhetünk el javulást, ekkor szintén kontakt és felszívódó készítmények kombinációja ajánlott. Telepítéskor a fajták eltérő varasodás fogékonyságát is figyelembe vehetjük. A Jonathan fajtakör, Idared, Starking, Golden fajtakör, Gala, Elstar, Jonagold fajták fogékonyabb, a Prima, Florina, Freedom, Vanda almafajták varasodás rezisztensek.

Fókuszban az almalisztharmat

2018. május 24. 10:42

A gyümölcsösök aktuális növényvédelmi problémáira és a lehetséges megoldásokra hívjuk fel a szakemberek figyelmét szakcikkünkben.

Mit tehetek a körte visszatérő barnulásos levélbetegsége ellen?

2023. augusztus 5. 04:38

Évek óta visszatérő körtebetegséghez kérem tanácsukat. Valamennyi, különböző fajtájú körtefánkat (Bosc kobak, Vilmos, Packham's triumph, Clapp kedveltje) megtámadja, de a szomszédos almatermésűeket nem. Kisebb barna levélfoltokkal kezdődik nyár elején, folyamatosan jelen van ősz végéig. Az elváltozás végül a teljes levél megbarnulásával, elszáradásával fejeződik be. A fa egyéb zöld részein nem látható károsodás, bár egyes fiatal ágak elszáradnak.

Milyen tünetei vannak a körte ventúriás varasodásának?

2023. június 12. 04:37

Milyen tünetei vannak a körte varasodásának? Mit csináljak, ha már megjelentek ezek a tünetek?

Virágtripszektől a ventúriás varasodásig - Beszámoló a Növényvédelmi Tudományos Napokról

2018. március 8. 20:08

Megismerhettük a Monilinia fructigena elleni komplex környezetkímélő védekezési stratégiát és a ventúriás varasodás áttelelő konídiumai elleni védekezést szolgáló kórokozó modul alapelemeit.