27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene

Megjelent a paradicsomvész. Hogy tudok ellene védekezni?

Agrofórum Online

K. Lajos kérdése: A csapadékos időjárás miatt megjelent a paradicsomvész, hogy tudok ellene védekezni?

Aki válaszol: Tóth János kertészmérnök, okleveles növényorvos, szaktanácsadó

A paradicsomvész (Phytophthora infestans) a paradicsom egyik legveszedelmesebb betegsége, amely szabad földön gyakran jelentkezik, hajtatóházakban is esetenként súlyos károkat okoz. Paradicsomon kívül burgonyán és a burgonyafélék családjába tartozó gyomfajokon is megtalálható. Járványszerű fellépésére magas légnedvesség mellett (90% fölött), kiadósabb esőzésekkor és alacsonyabb váltakozó hőmérsékleteken (melegebb nappalok és hűvös éjszakák) kell számítani.

A levélen szürkészöld, vizenyős, majd zöldesbarna, elmosódott szélű foltok jelennek meg. A foltok fonáki részén, leggyakrabban az egészséges és beteg rész határán, finom, fehér sporangiumtartó gyep jelenik meg. A levelek később szennyesszürkék lesznek, petyhüdten lógnak, majd elszáradnak. A levélnyélen és a száron szabálytalan alakú és nagyságú, vizenyős, majd sötétbarna foltok láthatók. A bogyón nagy kiterjedésű, elmosódott szélű, vörösbarna foltok jelentkeznek, ezáltal a bogyó belső szövetei szürkésbarnák, az érett bogyók foltjai könnyen rothadnak, áthatóan kellemetlen bűzt árasztanak.

A fertőzési források a paradicsom és a burgonya elhalt növényrészei és a burgonyagumó, ahol a kórokozó áttelel. A tenyészidőben a légáramlatok által szállított sporangiumokkal terjed, melyekből nedvesség hatására mozgó alakok szabadulnak ki, ami által vízben is terjedhetnek. A növényfelület nedvességének időtartamát az eső, a harmat, valamint az öntözés befolyásolja. Néhány órán át tartó növényfelület-nedvesség elegendő ahhoz, hogy a fertőzés bekövetkezzen.

A terület kiválasztásánál a paradicsomot olyan helyeken érdemes termelni, ahol megfelelő a légmozgás és elegendő napfény van, lehetőleg már napfelkeltekor, hogy minél rövidebb ideig legyen a levélfelület nedves. Soha ne termesszünk paradicsomot folyók és víztározók közelében, ajánlatos az előző évi telepítéshez képest kellő távolságra kiültetni a paradicsomot.

A paradicsomvész elleni kémiai védekezés akkor eredményes, ha azt megelőzésképpen, azaz preventív módon hajtjuk végre. Szabad földön ezért a védekezést május második felében meg kell kezdeni, majd a tenyészidőszak végéig a megfelelő élelmezés egészségügyi idő betartásával folytatni kell. Alacsonyabb fertőzés esetén a kontakthatású, erősebb fertőzési nyomás esetén viszont a kontakt és szisztémikus hatóanyag kombinációkat tartalmazó készítmények az eredményesek.

A kontakthatású készítmények közül a réz, mankoceb, kaptán, metirám, vagy klórtalonil hatóanyagú termékek, míg a felszívódó hatóanyagok közül a cimoxanil, dimetomorf, propamokarb, benalaxil, metalaxil, ciazofamid és az azoxistrobin, illetve ezek kombináció alkalmazhatóak a paradicsomvész ellen. A fent említett hatóanyagok közül erős fertőzés esetén a fertőzés gyors blokkolására a cimoxanil hatóanyagú készítményeket emelném ki.

Mi okozza a balkonon nevelt paradicsom levelének foltosságát?

2019. augusztus 30. 10:12

H. Mária kérdése: Balkonon nevelt paradicsomjaim levelein furcsa elváltozásokat láttam, a levelei kivilágosodtak, fehéres apró foltok jelentek meg. Mi okozhatja?

Milyen paradicsom fajtával vehetjük fel a versenyt a ToBRFV (Rugose) vírus ellen? A Rivaldo F1 az egyik megoldás

2023. október 19. 08:10

Az elmúlt években nagyon komoly erőfeszítéseket tettek a paradicsom nemesítő cégek a ToBRFV, másnéven a Rugose vírus elleni fajták megtalálásában. Több vállalat is bemutatta a vírussal szemben ellenállóságot mutató paradicsom hibridjeit.

Taroltak a bio tájfajta paradicsomok

2021. október 8. 12:23

Bár a paradicsom szezonjának vége, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) tájfajta öko paradicsompalántái mégis újra reflektorfénybe kerültek: az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (OMÉK) megkapták a „Hagyomány és Innováció Díj az Agrárgazdaságban” elismerést. Az öko tájfajta paradicsompalánták olyan hagyományos és tájjellegű hazai termékek között nyerték el a legjobbnak járó elismerést, amelyek a mezőgazdaságban leginkább szolgálják a fenntartható fejlődést.

Továbbra is magas a konzervipari paradicsom ára

2022. május 9. 14:24

Továbbra is magas a konzervipari paradicsom ára, és ez a tendencia hónapok óta nem mutat változásra utaló jeleket.