Mely növényeknél és hogyan alkalmazzuk a lemosó permetezést?

Agrofórum Online

Információt szeretnék kérni arról, hogy milyen növényeket és hogyan érdemes lemosó permetezésben részesíteni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A lemosó permetezés tervezése során a legtöbb kerttulajdonos csak a gyümölcsfák, illetve a szőlő kezelésére, azok egészségének megőrzésére szokott gondolni. Nem árt azonban a kert többi fáját sem szemügyre venni a vegetációs időszak során, a károsítók és a betegségek mértékétől függően pedig a lemosást elvégezni. A bogyós gyümölcsfajokon, lombhullató fákon, bokrokon és cserjéken, beleértve tehát a dísznövényeket egyaránt szükségessé válhat a kezelés.

A legtöbb kertben előforduló rózsa esetében a lemosással pl. a telelő levéltetvek, valamint számos gombás betegség elleni védelmet alapozhatjuk meg. A fákon ezeken kívül, azok sokféleségéből is adódóan, több más károsító szervezet ellen is hatékony beavatkozásnak számít a lemosás. A leggyakrabban a kártevők közül az atkák, levéltetvek, pajzstetvek, illetve levélbolhák egyedszámát tudjuk ezzel a permetezéssel csökkenteni. A kórokozók közül a moníliafajok, a tűzelhalás, a lisztharmat, illetve több levélfoltosságot okozó gombás betegség ellen is hatékony eljárásnak bizonyul, nemcsak ősszel, hanem tél végén egyaránt.

Fontos, hogy pár szabályt a lemosó kezelés során betartsunk! Tél vége felé, enyhe időjárás esetében, 10 fok feletti hőmérsékleten a lemosás már elvégezhető, de a rügypattanás körüli időszakban sem késtünk még el a folyamattal. Első körben nagyon fontos tudnunk azt, hogy az adott fajon milyen kártételek fordultak elő az előző évben, mi ellen is szeretnénk a kezelést elvégezni.

A kártevők ellen az olajtartalmú készítmények, míg a gombás és bakteriális fertőzések ellen a réz hatóanyag felhasználásával lehetünk eredményesek. A kén a lisztharmatgombák mellett az atkák egyedszámának gyérítésére használható fel. A hatóanyagok egymással kombinálva is kijuttathatók, így egyszerre akár több károsító ellen is tudunk védekezni.

A lemosást, ahogyan a nevében is benne van, nagy lémennyiséggel kell elvégezni, ügyelve arra, hogy a fa minden részére jusson a permetléből! A fa összes fás részét, beleértve a törzset, a kéregrepedéseket szükséges átpermetezni. A kellő odafigyelés mellett végzett permetezéssel érhető el csak a legtöbb károsító telelő alakjának gyérítése.

Kiemelt kép: Pixabay

Több kén = több termés!

2023. december 4. 15:40

Talaj- és növényvizsgálatok százai mutatják, hogy súlyosan kénhiányossá vált a termelésünk. A sok csapadék a mély rétegekbe mosta a ként, és a terméssel is nagy mennyiséget vontunk ki a talajból. Mivel a növényeinknek több tíz kilogrammnyi kénre van szükségük, ezért, ha többet akarunk termelni, akkor nagy mennyiségben (nem 1-2 kg/ha) kell a ként pótolni.

A kén nélkülözhetetlen tápanyaga a zöldségféléknek

2019. augusztus 26. 09:57

A kénről sokan nem tudják, hogy Nightinale, Beckenbach és társai már a 40-es években, Amerikában, több vonatkozásban tisztázták az élettani szerepét. Tévesen a kén „felfedezését” is, a múltszázad második felére datálják, amikor Európában a 80-as évek végén, a 90-es évek elején a kénhiány jelenségét dán, német és holland kutatók a keresztesvirágúakon, gyümölcsfákon és más olajos növények termesztése során tömegesen tapasztalták.

Miért kell több kén, ha aszály van/lesz?

2022. augusztus 11. 13:14

Az egyre szárazabb éghajlatunk hosszan tartó stresszt okoz a termesztett növényeinknek. A védekezés egyik fontos eleme a tápanyagok harmóniája. Ebben különös szerepe van a kénnek, mint másodlagos makroelemnek.

Meddig várjunk az őszi lemosó permetezéssel?

2022. szeptember 30. 04:37

Kérem a segítségüket abban, hogy meddig érdemes várni az őszi lemosó permetezéssel?