Mi a különbség a fekete és a fehér eperfa között?

Agrofórum Online

Mi a különbség a fekete és a fehér eperfa között? Csak a termések színében van eltérés? Köszönöm a válaszukat!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kérdésben említett mindkét faj egy nemzetségből származik, tehát ebből adódóan több hasonlóság, de számos eltérő tulajdonság is fellelhető közöttük. Legnagyobb hasonlóságuk barkaszerű virágzatukban, valamint elhúsosodó epergyümölcs áltermésükben mutatkozik meg.

A fehér eperfa (Morus alba) egy eredetileg Közép-Ázsiában őshonos növényfaj, melyet régebben, hazánkban, főleg útmenti sorfaként ültettek. Elterjedt továbbá ültetése falusi kertekben, hiszen termését nyersen is fogyasztották, illetve belőle pálinkát is készítettek. Kedvelt helye a napfényes terület, melynek talaja kellően nyirkos, így nem túl száraz és nem is szikes. Nemcsak 10-15 méteres nagyságra nevelhető fa, hanem magasra nevelt, nyírott sövény is kialakítható egyedeiből. Koronája gömbölyű alakú, melyet alkotó levelek vékony lemezűek, színi oldalukon simák, fonáki oldalukon enyhén szőrözöttek. Jelentéktelen virágaiból fejlődő édes termések pedig a nyár folyamán érnek. Nevével ellentétben termései nemcsak fehérek, hanem pirosak, feketék is lehetnek.

A fekete eperfa (Morus nigra) az előző fajnál kicsit kisebb méretre nő meg, kb. 8-10 méteresre. Koronája ellaposodó, gyakran már a fa tövétől elágazó ágrendszerrel. Levelei vastagok, bőrneműek, felületük érdes, színük sötétzöld, de alul ugyancsak szőrös, viszont erősebben, érdesebben. A levelek tagolatlanok, ritkán előfordulhat azonban 1-2 karéjos levél fejlődése. Származását tekintve ugyancsak Ázsiában őshonos faj, melyet hazánkban leginkább terméséért, házikerti körülmények közé ültetnek. Szereti a meleg fekvést, napsütötte és a védett helyeket, melynek talaja laza szerkezetű. Kisebb mértékben a szárazságot is elviseli, így csapadékszegényebb vidékeken is képes megélni. Termései feketén, egészen sötét állapotban érik el a fogyaszthatósági érettséget, ekkor akár enyhe rázással is leesnek a fákról. A pirosas, még nem teljesen feketére színeződött termések inkább savanykásak, így érdemesebb teljes beérésüket, édesedésüket megvárni.

Kiemelt kép: Pixabay

Az Essex grófságból hazánk kertjeiig – olvasóink kedvenc történelmi almái

2019. február 19. 08:36

Újabb három történelmi almafajta kerül bemutatásra, melyeket még ma is örömmel emlegetnek hazánkban, sőt, még akár termesztik is őket. Ezek a fajták a London pepin, a Bőralma és a Pónyik alma.

Élelmiszerek népszerűsítését finanszírozza az Európai Unió

2018. október 23. 14:37

Az Európai Bizottság 172,5 millió euróval (mintegy 55,2 milliárd forint) finanszírozza az uniós agrár-élelmiszeripari termékek népszerűsítését Európában és világszerte – közölte az uniós bizottság.

Kiváló aromájú sárgadinnyét díjaztak a Fruit Logistica kiállításon

2023. február 14. 10:16

2023-ban az IDEAL sárgadinnye ezüstérmes lett a leginnovatívabb termékek között a Fruit Logistica nemzetközi kiállításon.

Földbe süllyesztett üvegház - a walipini hazai sikere

2019. február 27. 04:39

A walipini nem más, mint egy speciális üvegház. Ennek a földbe süllyesztett üvegháznak a lényege, hogy egyesíti a passzív napenergia felhasználását és a föld hőtartóképességét.