30℃ 16℃
június 1. Tünde, Jusztinusz

Mi a teendőnk a teleltetés előtt, ha színelváltozásokat látunk a leanderen?

Agrofórum Online

Apró színelváltozásokat találtam a leander levelein, valamint pókhálószerű képződményt is. Van-e teendőm ezzel a növény beteleltetése előtt?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A leanderén a kétfoltos takácsatka kártétele található meg. A kártevő szívogatása nyomán a leveleken kezdetben kisebb szúrásnyomok, elszíneződések láthatók. Idővel akár a szívogatás miatt – nagyobb mértékű elszaporodása által – a levélen kiterjedtebb elszíneződés egyaránt tapasztalható. A kártevő legnagyobbrészt a levelek fonáki oldalán él, így ott található meg pókhálószerű szövedéke is, melyben fejlődését folytatja. Szívogatása nyomán a növény gyengülése, súlyos esetben lombozatának sárgulása, majd fokozatos elhalása és lehullása is tapasztalható. 

A kártevő polifág faj, vagyis számos termesztett dísz- és zöldségnövény, gyümölcstermő növény, sőt gyomnövény is tartozik táplálékai közé. Felszaporodásának főként a meleg és az ezzel társuló szárazság, a párás környezet hiánya kedvez. Leginkább a nyár végén lehet nagyobb kártételükre számítani, de már tavasszal is, valamint ősszel ugyancsak jelen lehetnek növényeinken.

A takácsatka viszonylag rövid idő alatt képes súlyos mértékben is elszaporodni, korai felismerés hiányában meglepetésszerű károkat is tud okozni. Érdemes a növényeket a vegetációs időszakban rendszeresen figyelni, a kezdeti tünetek kialakulása esetén ugyanis már ajánlatos védekezni, a későbbi jelentősebb károkat ezzel megelőzni. A teleltetés előtt mindenképp kezelni kell a növényt, hiszen a telelés folyamán a kártevő, főként meleg körülmények között, gyorsan és gondtalanul tud továbbszaporodni és károsítani.

A kémiai védekezést nehezíti, hogy valamennyi fejlődési alakjuk megtalálható ilyenkor a növényen, valamint a szövedékük is védi őket a permetlétől. A készítmények közül speciális atkaölőt kell választani, de az olajtartalmú készítmények hatékonysága is említésre méltó. A permetezés során törekedjünk a nagyobb permetlémennyiségre, mellyel a jobb lesz a fedettség, így a levelek fonáki oldalán élő atkák is elérhetők. A kémiai védekezés után, amennyiben a kártétel még a későbbiekben is továbbterjed, a kezelést érdemes megismételni, telelésre csak egészséges növényt szabad vinni!

Mi ellen kell permetezni a frissen telepített kajszifát?

2023. február 12. 04:38

Frissen telepített kajszifákat milyen betegségek, illetve kártevők ellen kell permetezni?

Mi a teendő a fás részeken kialakult sebzésekkel?

2023. június 29. 04:36

Kérem segítségüket, hogy mi a teendőm a fás részeken kialakult sebzésekkel? Képeket is küldök néhány fámon látható sebekről.

10 éves tujasorom lombja helyenként barnán elhal - mit tegyek?

2018. április 24. 12:10

M. Mária kérdése: 10 éves tujasorom lombja helyenként barnán elhal. Van olyan tő, amelynek a csúcsa is elszáradt, de a többségnél csak barna ágelhalásokat figyeltem meg elszigetelten. Mi lehet az oka, hogyan menthetném meg növényeimet?

Mivel védekezhetek a szilva levelein látható apró, sötét foltok ellen?

2023. október 21. 04:39

Az utóbbi hetekben szilvafákon sok levél elsárgult és lehullott. Rajtuk apró, sötét pontokat látok a hátoldalukon. A már megszokott nagyobb foltok mellett, ezek az én kertemben újak. Mi lehet ez, mivel védekezhetek ellene?