17℃ 6℃
május 9. Gergely, Katinka, Alberta, Édua

Mi legyen télen az erkélyen nevelt szobarózsával?

Agrofórum Online

Mi legyen télen az erkélyen nevelt szobarózsával? Hogyan ápoljam, hogy jövőre is virágozzon?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Akár cserépben, vagy akár a kertben nevelve, a minirózsa, vagy más néven a szobarózsa (Rosa chinensis var. minima) is hasonló gondozási igénnyel rendelkezik, mint kertbe ültetett nagyobb méretű rokona. Kedveli a napos és szellős helyet, mely által lombozatát az eső után a szél könnyedén felszárítja. A virágzásához a megfelelő fényellátás mellett az is nagyon fontos, hogy a rózsánk talaja mindig enyhén nedves legyen. Erre főként a forró nyári napokon szükséges ügyelnünk, hogy ne száradjon ki közege, viszont a túlöntözését is kerüljük. Ennek érdekében olyan cserepet érdemes választani, melynek alján vízelvezető nyílások is vannak. Az ilyen elvezető nyílással rendelkező edények esetében ajánlatosabb a növényeket alulról öntözni, így elkerülhető a levelek vizesedése, azokon pedig a gombás betegségek kialakulása. Az öntözéssel egymenetben tavasztól őszig tápoldattal is lássuk el egyedeit, mely szintén szükséges ahhoz, hogy minirózsáink virágokat hozzanak. Az ápolási munkákhoz hozzátartozik az elnyílt virágok folyamatos eltávolítása is, mellyel az újabb virágok képződését is serkentjük.

Átültetését általában vásárlás után azonnal el kell végezni, hiszen legtöbbször olyan talajba ültetve kínálják a minirózsákat a kereskedelemben, melyek nem tartják a nedvességet és hamar kiszáradnak. Válasszunk a rózsák számára jó minőségű virág- vagy speciális rózsaföldet. Az idősebb példányokat akkor érdemes átültetni, ha kinőtték edényeiket, vagyis a cserepek alján gyökereik már kilógnak. Válasszunk kissé magasabb és szélesebb cserepet, melyben a rózsa idővel mélyebbre hatoló gyökerei is elférnek. Az ültetés folyamata során arra ügyeljünk, hogy túl sok finom gyökere ne szakadjon le. A folyamat végeztével az alapos öntözést se felejtsük el.

A szabadban vagy erkélyen tartott cserepes minirózsákat legjobb lenne télen fagymentes helyre tenni, amely valamennyire világos helyiség is, ezáltal pl. egy ablakos pince erre a célra megfelelhet. Amennyiben ilyen helyre nem tudjuk a növényt betenni, elsősorban gyökérlabdáját szükséges védenünk a nagyon hideg időjárásban. Cserepét próbáljuk meg jó vastagon szalmával vagy fagyvédő fóliával takarni. A téli hónapokban se felejtkezzünk el mérsékelt mennyiségben történő öntözéséről.

Mi károsíthatja az érőfélben lévő borsókat a hüvelyben?

2022. június 9. 04:36

Kérem szépen tájékoztatásukat a borsó kártevőivel kapcsolatban! Mi károsíthatja a borsószemeket a hüvelyben?

Feltétlenül össze kell gyűjteni a lehullott lombot a fák alól?

2022. október 13. 04:37

Mindenképpen össze kell gyűjteni a lehullott lombot, vagy meghagyhatjuk például talajtakarás céljából?

Mitől foltosodik a körtefa levele?

2018. június 13. 12:37

K. István kérdése: Körtefám levelein fekete foltosodást tapasztaltam, amely a levél mindkét oldalán megjelent. Mi okozhatja ezt és mit tehetek ellene?

Mivel permetezzek a mogyorótermések moníliás megbetegedése ellen?

2022. december 18. 04:36

Sajnos nem boldogulok a mogyoróval, bokraimon sok a moníliás termés. Eddig rezet és Topast használtam a kezelésekhez, de hatástalanul. Milyen permetszert ajánlanak a mogyorótermések moníliás megbetegedése ellen?