Az almafa védelme eső után

Agrofórum Online

S. László kérdése: Sok eső esett az elmúlt pár napban, félek, hogy almafáimon megjelenik a lisztharmat és a varasodás. Mikor, és milyen szerrel védekezzek ellene?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A közvetlen csapadék a lisztharmat gombák fertőzését gátolja, számukra a tartósan magas páratartalom és a 20-24 fokos hőmérséklet az optimális. Terjedésének ezért elsősorban a záporeső, a harmat és a köd kedvez, amely a szükséges nagyobb páratartalmat biztosítja. Az almafa lisztharmat telelése a rügyekben, rügypikkelyek között lehetséges, az ilyen fertőzött rügyekből fejlődő hajtás valamennyi levele fertőzött lesz, rajtuk összefüggő fehéres lisztharmat bevonat jelenik meg. A fertőzött rügyekből kifejlődő hajtásokról a gomba szétszórja fertőző spóráit és ez a folyamat őszig folyamatosan ismétlődik.

Ott, ahol a fertőzés rendszeresen előfordul, a vegyszeres védelme szinte elkerülhetetlen. A kén tartalmú lemosó permetezéssel az áttelelt gomba spórák ellen védekezhettük. Kihajtás után már kontakt és felszívódó szerek kombinációjával folytassuk a védekezést. Az egyes permetezések között eltelt időtartamok a permetezőszer szerinti előírásoktól függnek. Sziromhullás után is további kezelések szükségesek főként, ha a korokozó terjedésének megfelelő körülményeket tapasztalunk, a leveleken tüneteket találunk (ciprodinil, tebukonazol, difenokonazol).

A varasodás terjedésének azonban a lisztharmattal szemben kifejezetten kedvez a csapadékos időjárás. A fertőzés bekövetkezése után az első tünetek 10 nap múlva jelennek meg. A levelek mindkét oldalán kialakuló sötét foltok jelzik a fertőzést. A foltok közepe barna, melyek a szélük felől fokozatosan feketévé válnak. Az intenzív hajtásnövekedés időszakában (áprilistól júniusig) felszívódó (penkonazol, tebukonazol) és kontakt (klórtalonil) szerek kombinált használata ajánlott.

A tünetek megjelenésekor 5-7 naponta végzett kezelés ajánlatos a javulás érdekében. A szüret után is érdemes a fák permetezését felszívódó készítményekkel elvégezni, így a növények megfelelő felkészülését, kondícióját biztosíthatjuk a téli fagyokra. A varasodás kórokozójának áttelelése a lehullott fertőzött leveleken történik, ezért a lehullott lomb összegyűjtése és megsemmisítése is nagymértékben hozzájárul sikeres védekezésünkhöz.

Hatékony növényvédelmi kezelés repce-fénybogarak ellen

2020. május 7. 10:11

Amikor a sárgatálas előrejelzés indokolttá teszi és virágzatonként 1-3 repce-fénybogarat észlelünk, a jól időzített, zöldbimbós állapotban történő permetezés kiemelten fontos.

Már most megkezdhetjük a felkészülést a jövő évi növényvédelemre

2019. november 6. 16:09

Az őszi betakarítás kiváló lehetőség arra, hogy megismerjük a terület talajlakó kártevő fertőzöttségét, de hasznos támpont a felszedett termés egészségi állapota.

Rengeteg a tenni való a gyümölcsösben - ha szüretelni is akarunk

2019. március 27. 04:36

Az átlagosnál melegebb időjárás hatására teljesen virágba borult a kajszi, megkezdte virágzását az őszibarack, zöldbimbóban a cseresznye, meggy, szilva.

Pisztácia a kiskertben – lehet-e hobbi szinten próbálkozni vele?

2025. október 5. 11:10

A pisztácia nem tipikus kerti fa, de kis lépéssel, megfelelő klíma és talaj mellett hobbi termesztésre is alkalmas lehet.