8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes

Mi lehet a karfiolra emlékeztető elváltozás a kecskerágón?

Agrofórum Online

Kecskerágó bokrunkon ökölnyi nagyságú, leginkább karfiolra emlékeztető daganatszerű képződmény fejlődött. Mit tegyek vele? Gyógyítható a bokor?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A kecskerágó bokron, mely a megküldött képen látható, nem gyakori, de előfordulhat az agrobaktériumos golyva (daganat), amit az Agrobacterium tumefaciens baktérium fertőzése okoz. Ez a kórokozó kifejezetten polifág, azaz sok tápnövényű, ez azt jelenti, hogy rendkívül sok, több száz növényfajt képes megfertőzni, a kétszikűekhez tartozó lombhullató fás növényeket – fákat, bokrokat – gyümölcsfa-féléket, díszfákat is, és egyéves, lágyszárú növényeket egyaránt. Szántóföldi növények közül a cukorrépán és lucernán is gyakori.

Mivel sok növényen megél, és a növény fertőzését követően kezdetben nem látszik rajta elváltozás, a tünetet még nem mutató növényről sok másikat meg lehet fertőzni.

Agrobaktériumos golyva a kecskerágón

Előfordulása gyümölcsfák gyökerén a legismertebb, a gyökerekbe sebzéseken keresztül hatol be a fertőzött talajban élő baktérium. A daganatok megzavarják, lelassítják, rossz esetben teljesen elzárják a víz és tápanyag felvételét, továbbá a lombba juttatását, így a növény elsorvad, elhal. Mivel a talajban nőnek a daganatok, a föld felett nem látható elváltozás, csak a kezdeti lankadás, gyengülés. A gyökéren, gyökérnyakon vagy fás vesszőkön képződő daganatok különböző méretűek, kezdetben világosak, vajszínűek, puhák, karfiolszerű egyenetlen felületűek, később megbarnulnak, megkeményednek.

A baktérium fertőzött eszközről – pl. metszőolló -, a föld feletti részen is, metszési sebzésnél behatol a növénybe, és ott fejlődik ki a daganat. Növény fertőzése mindig sebzésen keresztül történik. A daganatok kifejlődéséhez, a baktérium intenzív szaporodásához a 25-30 °C-os hőmérséklet az optimális. A daganatok fejlődése akkor gyorsul fel, amikor a növény tápanyag-ellátottsága intenzív, amikor gyorsan növekedik. A daganatok növekedésére a talaj pH-ja is hatást gyakorol: a lúgos talajok kedveznek kifejlődésükhöz.

Agrobacterium tumefaciens kecskerágon

A baktérium a talajban fertőzött növényi részekkel több évig életképesen fennmarad. Ilyen talajban 3-4 évig csak egyszikű növényeket szabad nevelni, azokat a baktérium nem képes fertőzni. Alkalmazzák már ellene az Agrobacterium radiobacter antagonista baktérium által termelt antibiotikumot. Fertőzés megelőzésére alkalmas a réz hatóanyagú felszíni kezelés.

A fertőzött bokorról a daganatot nevelő ágat tőből vágja ki, semmisítse meg, és a későbbiekben kísérje figyelemmel, más helyen nem jelennek-e meg rajta friss daganatok. Ha kiújul a betegség, javaslom a kecskerágó bokrot gyökérzettel együtt kiemelni és lezárt zsákban szemétbe helyezni. A bokron végzett metszés után minden esetben fertőtleníteni szükséges a metszőollót Hypo 4-5-szörös vízzel hígított oldatában áztatva.

Talajélet: a föld alatt megbújó biológiai sokféleség

2023. október 17. 05:40

A talajminőség kialakításában a talaj élőlényeinek jelenléte nélkülözhetetlen. Szerepük a talajban az elsődleges és a másodlagos szerves anyagok, így a humusz kialakítása is.

Mi okozza a barna foltokat a paprika levelén?

2022. október 19. 04:37

Fóliában termő paprikám levélhullásba kezdett és a képen látható foltok jelentek meg rajta. Mi okozza ezt?

Klímaváltozás okozta hatások a növénytermesztésben – megoldási utak

2022. február 3. 09:12

A BIOFIL Klíma talajoltó baktérium készítmény a legújabb innováció a mikrobiológiai talajoltó termékek körében. A terméket speciálisan a klímaváltozás szélsőséges hatásainak a talajban okozott kártételének mérséklésére fejlesztették ki. A termék 2021-ben került piacra, és mind a hazai mind a külföldi piacokon egyedülálló ilyen képességű, elő baktérium sejteket tartalmazó talajoltóanyag. Az első szántóföldi eredmények rendkívül biztatók. Ezért vettük fókusz alá a klímaváltozást szakmai kerekasztal keretében az AGROmashEXPO rendezvényén.

Mi okozhatja a faszövet barna színű elváltozását a diófa oltványnál?

2022. április 10. 09:36

Diófa oltványomnál a vezér vessző felső része elhalt. Visszametszettem, a belsejében barna elszíneződés látszott. Mit tudok tenni, vegyem ki a fát vagy tudom valamivel kezelni?