18℃ 14℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka

Mi okozhat daganatszerű kinövéseket az őszibarackfa gyökerein?

Agrofórum Online

Pár éve vásárolt őszibarackfám kiszáradt, kihúzva a talajból a gyökerein nagyobb méretű kitüremkedéseket, daganatszerű kinövéseket találtam. Mi okozta ezt?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Sajnos a leírt tünetek alapján az agrobaktériumos gyökérgolyvának (Agrobacterium tumefaciens) a jelenlétére lehet következtetni. Ez a baktériumfaj a gyökereken, illetve a gyökérnyaki részen egyaránt kisebb vagy nagyobb daganatok megjelenését idézi elő. Kezdetben ezek a daganatok puha állományúak, sárgás színezetűek, idővel pedig megkeményednek, elfásodnak és sötét színűvé, karfiolszerű képződménnyé válnak.

A baktérium egy polifág kórokozó, vagyis nagyon sok növényen előfordulhat, meglehetősen széles gazdanövénykörrel rendelkezik. A gyümölcsfák közül almatermésűeket, csonthéjasokat, málnát stb., de szőlőt, valamint számos dísznövényfajt és zöldségnövényt is károsíthat. A tünetek föld alatti részeken való megjelenése miatt gyakran csak a szenvedő növény az első tünet, melyet észreveszünk. A baktérium ugyanis gátolja – legrosszabb esetben teljesen le is állíthatja – a fák megfelelő víz- és tápanyagfelvételét, mely által levélsárgulás, lankadás, végezetül pedig a fa kiszáradása következik be.

A fertőzés forrása a talaj, ahol a golyvák több mint két évig is életképesek maradhatnak. A növénybe való bejutása a gyökerek sérülésein keresztül lehetséges. Hőmérséklet szempontjából terjedésüknek a 25-30 fok kedvez, és a növény jó tápanyagellátása mellett képesek a legerőteljesebben fejlődni. A talaj kiszáradására, valamint a közvetlen napfényre azonban rendkívül érzékeny a baktérium. Terjedése általában szaporítóanyaggal történik, mellyel a kis fák még a faiskolában megfertőződnek. A kialakult betegséget orvosolni nem lehet, ezért a favásárlás során nagy körültekintéssel kell lennünk, hiszen csak így előzhető meg terjedése. A kiásott beteg növény helyére legalább 3-4 évig ne ültessünk kétszikű növényt, azon ugyanis a baktérium továbbra is életképes maradhat. Az egyetlen megoldás az adott hely, fertőzött talaj szabadon hagyása, vagy a fa helyére egyszikű növény ültetése, mely által a kórokozó gazdanövény hiányában az évek során elpusztul.

Kell már permetezni az őszibarackot molyok ellen?

2025. június 19. 04:38

Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy kell-e már permetezni az őszibarackot molyok ellen? Köszönöm válaszukat!

Permetezni kell: kedvez az időjárás a tafrina kialakulásának

2020. március 3. 15:15

2020 első két hónapja nem kényeztette el a gazdálkodókat csapadék tekintetében. Január-február hónapokban csupán egy havi mennyiség hullott le, mindehhez pedig több évtizede nem látott, magas téli hőmérséklet társult. Szerencsére az elmúlt esztendő utolsó két hónapja csapadékban bővelkedett, mindkét hónapban többhavi csapadék hullott, eső formájában.

Hogyan távolíthatnám el őszibarackfáimról a nagy mennyiségű fekete ragacsos bevonatot?

2021. július 9. 09:17

A korompenész növényvédő szerrel utólag hatékonyan nem távolítható el, így a kártevők ellen időben elvégzett kezelésre kell hagyatkoznunk.

Gyümölcsöző volt az idei év? - évértékelés dr. Apáti Ferenccel, a FruitVeb alelnökével

2018. október 25. 03:48

Magyarországon a 2018. évi gyümölcstermés fajonként változóan, de mennyiségileg összességében jól alakult: a jelentősebb gyümölcsfajok közül jó vagy kifejezetten jó termést realizáltunk a cseresznye, meggy, szilva, bodza, alma és körte esetében