13℃ 10℃
május 7. Gizella, Gusztáv, Bendegúz

Mi okozhatja a rododendron leveleinek sárgulását és foltosodását?

Agrofórum Online

Szeretném a véleményüket kérni. A rododendron levelein látható sárgulás és foltosodás az előző évben alakult ki. Mi okozza?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A küldött kép alapján a rododendron tápanyaghiányára lehet következtetni. Jó lett volna azonban a növény egészét is szemügyre venni, így a többi levélre, illetve valamennyi növényrész állapotára rálátást kapni. A színelváltozás alapján a magnézium hiánya okozta tünetek megjelenésére gondolok. A tünetek általában a hajtások idősebb levelein jelennek meg elsőként, de fokozatosan a növény fiatalabb részein is láthatóvá válik a levelek elsárgulása.

A levélsárgulás ebben az esetben a levél csúcsi része felől indul, a levélnyél irányába. Jellemző, hogy az elszíneződés nem érinti a főereket, illetve az őket körbeölelő szövetrészeket. Súlyos hiány esetén, főként aszályos időszakban a sárguló foltokban a levél nekrotizálódása is bekövetkezik, majd ha a foltok összeolvadnak a levél elszáradva, összesodródva hullik le. A sárgulás és a levélhullás mértéke annál nagyobb, minél jelentősebb hiánnyal állunk szemben.

Sárga levelek a rododendronon
Sárga levelek a rododendronon (fotó: a kérdező felvétele)

A magnéziumhiány azonban nem minden esetben vezethető vissza a talaj alacsony magnéziumtartalmára, gyakran más okok állnak ennek hátterében. Kötött talajon a túlzott megkötés miatt, míg laza talajban a könnyű kimosódás miatt találkozunk leggyakrabban hiányával. Kimosódása többnyire a laza, humuszban szegény talajokban következik be, de a savanyú talajok magnéziumtartalma is alacsonynak mondható. A lúgos talaj viszont jobb feltételeket biztosít a magnézium felvételéhez. Gyakori probléma még az ionantagonizmus is, mely más, a talajoldatban túlzott mértékben jelen lévő tápelemek miatt alakul ki, ilyen lehet pl.: a kálium, kalcium, ammónium többlete.

A hiány megelőzése nagyon fontos, illetve a már kialakult hiány orvoslására magnéziumtrágyázásra van szükség, melyet ilyen mértékű hiány esetében, a melegedéssel párhuzamosan már érdemes is megkezdeni. Ezt egyrészt tápoldat formájában komplex hatóanyagok kijuttatásával, de keserűsó, magnézium-szulfát, illetve magnézium-nitrát adagolásával is megtehetjük. Az előbbi két tápanyag lombon keresztül, lombtrágyázás formájában is kijuttatható. A lombtrágyázással ugyan gyorsabb javulás érhető el, viszont a tápanyaghiányok megszüntetése csak a gyökéren keresztüli felvétellel válik tartóssá.

Kiemelt kép: Pixabay

Nem mindig barátok! Kálium és magnézium növényi tápelemek szinergizmus, illetve antagonizmus jelensége a zöldségtermesztésben

2024. január 23. 08:40

Az agrokémiában ismert jelenség a tápelemek szinergizmusa, amikor a talajban vagy a tápközegben lévő ionok egymás felvételét és növénybe épülését elősegítik, illetve az antagonizmus jelenség, amikor az egyik elem a másiknak a növénybe jutását akadályozza.

A meggy és a cseresznye tápanyag-utánpótlásának sajátosságai

2018. május 7. 14:24

Magyarországon sokan termelnek csonthéjas gyümölcsöt, azon belül pedig meggyet és cseresznyét, különböző termesztés-technológiák szerint.

Magnézium-szulfát adagolásával jobban híznak a malacok

2024. július 8. 14:40

Magnézium-szulfát hatására a szilárd táplálékra átállított szopós malacok nyugodtabbak és jobb a súlygyarapodásuk, mint magnézium-oxiddal.

Káposztafélék félmikro(mezo)- és mikroelemhiány betegségei és gyógyítása II.

2022. április 15. 11:39

Az úgynevezett mezo- vagy félmikroelemek esetében (pl. magnézium, kén) gyakoribb az abszolút hiány, a vasra és a mikroelemekre a relatív hiány a jellemző.