Miért és hogyan hónaljazzuk a paradicsomot?

Agrofórum Online

Paradicsom gondozásával kapcsolatban van kérdésem Önökhöz. Miért kell hónaljazni a paradicsomot? Hogyan kell ezt a munkát elvégezni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A paradicsom az egyik leggyakrabban előforduló zöldségfaj kiskerti körülmények között. Bőséges termésmennyiség eléréséhez azonban nem elég megfelelő mennyiségű vízzel, jó minőségű talajjal, tápanyagokkal és kellő napfénnyel ellátni, hanem a növényeket rendszeresen ápolni, gondozni is szükséges. A legtöbb paradicsomfajtára jellemző ugyanis, hogy leveleik tövéből új hajtások, úgynevezett oldalhajtások, vagyis hónaljhajtások törnek elő, melyek eltávolításának kiemelt szerepe van a növény nevelése során. Ezt a folyamatot általában hónaljazásnak (kacsozásnak) nevezik, mely elvégzése során arra szükséges ügyelni, hogy ezeket a hajtásokat nem tépni, hanem törni kell a nagyobb sebek kialakulásának megelőzése érdekében.

A hónaljazást érdemes kézzel, nem pedig metszőolló vagy olló segítségével végezni, ezzel kerülendő el az esetleges vírusfertőzések átvitele. A legalkalmasabb időszak e munkálat elvégzésére délelőtt, esetleg a kora délutáni órákban van, ezzel biztosítható a sebek gyorsabb beszáradása, a kórokozókkal való fertőzés akadályozása, valamint a növények ekkor jobban is törnek. A hajtások eltávolítását minél korábban ajánlatos elvégezni, de 5-6 cm-es fejlettségben már mindenképpen. Az intenzív növekedési időszakban a hónaljhajtások képződése és fejlődése is meglehetősen gyors, így érdemes heti gyakorisággal a növényeket átnézni és a hónaljakból előtörő hajtásokat kitörni.

A hónaljhajtások eltávolításának számos pozitív hatása ismeretes. Elsősorban a növények a rajtuk képződő túlzott mennyiségű hajtástól és levelektől egy idő után teljes mértékben elsűrűsödnének, átláthatatlan bokrokká válnának. A rengeteg levéllel rendelkező, sűrű növény több vizet és tápanyagot is használ fel, valamint a növény zöld részekre való dolgozása miatt kevesebb termést fog képezni. A nagy lombtömeg árnyékot is képez, így a meglévő termések érése is késve következik be. A növények rendszeres hónaljazásával továbbá kisebb lesz helyigényük is, kevesebb vizet és tápanyagot igényelnek, többet teremnek és nem utolsó sorban a szél által átjárható lombozat kevésbé lesz fogékony a gombás betegségek kialakulására. 

Paradicsomból COVID–19 vakcinát?

2024. január 23. 11:40

Üzbég tudósok létrehoztak egy ehető COVID–19 vakcinát, amelyet a közönséges paradicsomból szintetizáltak TOMAVAC néven.

Hatalmas károkat okoz a vetési bagolylepke hernyója

2019. szeptember 17. 13:33

Némileg csökkent az ázsiai márványos poloska aktivitása, de mellette a zöld vándorpoloska minden fejlődési alakja szívogat.

Hogyan hasznosíthatom a zölden maradt paradicsomot?

2023. november 12. 10:10

Mit tudok tenni a zölden maradt paradicsommal? Válaszukat nagyon várom, és előre is köszönöm!

Mit tehetünk a zölden maradt paradicsomokkal?

2024. november 4. 04:38

Mit tudok tenni a zölden maradt paradicsommal? Mennyi idő alatt pirosodik be, ha leszedem?