Miért halnak el a fóliába ültetett paprikáim egyik napról a másikra?

Miért halnak el a fóliába ültetett paprikáim egyik napról a másikra?

Agrofórum Online

Miért halnak el a fóliába ültetett paprikáim egyik napról a másikra? Leveleik egészségesnek mutatkoztak, rajtuk kórokozók és rovarok jelenlétére utaló tüneteket nem láttam.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A paprika elhalásnak akár több oka is lehet. Érdemes ezért az elpusztult növényt a talajból kihúzni, annak gyökerét és szárrészét is alaposabban megvizsgálni. A megrágott gyökerek a talajban élő kártevők jelenlétére utalhatnak, mely által a növény gyökerei nem képesek már elegendő víz- és tápanyag-felvételre, így gyakran pusztulásuk is bekövetkezik. A talajban élő kártevők közül ugyanis nem ritka a pajorok, drótférgek esetleg lótücsök jelenléte, ezáltal rágása sem. Amennyiben a gyökereken kisebb-nagyobb méretű gubacsokat találunk, azáltal a gyökérgubacs fonálférgek megtelepedésére lehet következtetni. A kártevők szívogatásuk hatására először a növények növekedését csökkentik, majd nagyobb mértékű felszaporodásuk által akár a növény elhalását is okozhatják.

A kártevők mellett talajból fertőző kórokozók ugyancsak kiválthatják a hervadás és elhalás tüneteit. Talajból fertőző kórokozók, pl. a fuzárium és a verticillium egyaránt, melyek a növény szállítószöveteit támadják meg, így okozva először hervadását, majd pedig a pusztulását a növényeknek. A tenyészidőszak második felében gyakran okoz problémát a szklerotíniás betegség megjelenése is, mely szintén a talajból fertőz, hiszen ott a növénymaradványokon, illetve szaporítóképleteivel egyaránt hosszú ideig képes fennmaradni. E betegség tünetei szemmel is láthatók, hiszen a szártőnél fehér és vattaszerű micéliumok megjelenése tapasztalható, valamint a szárat kettévágva a beteg növény bélállományának nagy része helyett fekete és kemény szkleróciumok találhatók meg. A tövek sárgulása, lankadás és hervadása a makrofominás szárkorhadást és tőhervadást okozó kórokozó által is kialakulhat. A beteg növények gyökerei ebben az esetben elbarnulnak és el is korhadnak, mely tünetek a szártőnél is jelentkezhetnek. 

A nem megfelelő környezeti körülmények közül, főként a vízhiány az, ami a tövek életét lerövidítheti, hiszen a paprika meglehetősen vízigényes növényfajunk. Az elmúlt időszak hűvösebb időjárásában a paprika ugyan kevesebb vizet igényelt, de a hirtelen meleg időjárás megjelenésével újra gondoskodnunk kell rendszeres vízpótlásáról, hiszen egy-egy elfelejtett öntözés az állomány kiritkulásához, a paprikatövek hervadásához tud vezetni.

Óriásberuházás valósulhat meg Mosonmagyaróvár térségében

2019. május 20. 08:17

Ha a beruházás a tervek szerint elkészül, s jelentősen megnő a paprika-, paradicsom- és az uborkatermelés, az nemcsak a magyar piacot látja el egész évben, de magas hozzáadott értékű áruként jóval jövedelmezőbb, mint a gabonanövények értékesítése.

Mely zöldségfajok magjaiból érdemes előzetesen palántát nevelni?

2024. február 8. 04:40

Kezdő kertészkedő vagyok, ezért fordulok Önökhöz egy kérdéssel. Mely zöldségfajok azok, melyek magjából érdemes, szükséges előzetesen palántát nevelni?

Miért nem növekednek a paprikapalánták?

2023. augusztus 18. 04:39

Május közepén kiültetett paprikapalántáim miért nem növekednek?

Lila elszíneződés a paprika termésén - Mi okozza a jelenséget?

2019. március 13. 10:59

Néhány kártevő és betegség is kiválthatja az említett színelváltozást, de ilyen esetben egyéb jellegzetes, a kártevőre és kórokozóra jellemző tünetek is felfedezhetők a bogyón vagy a leveleken, amelyek egyértelművé teszik az antociánosodás okát. Többnyire a jelenség abiotikus környezeti tényezőkre vezethető vissza.