25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós

Miért hullik le érés előtt az összes szilva a fáról?

Agrofórum Online

A szilva érés előtti állapotban történő lehullása kártevő vagy vírus jelenlétére is utalhat.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kártevők közül az egyik leggyakoribb a szilvamoly, de a keleti gyümölcsmoly károsítása esetében is hasonló kártétellel találkozhatunk fáinkon. Nyár elején a hernyók még a fejletlen zöld szilvákon táplálkoznak, hatásukra apró berágások és mézgaszivárgás látható felületükön. Fejlettebb hernyóik már ekkor is a zöld szilva kényszerérését és lehullását okozzák. A második, majd a harmadik nemzedék lárváinak károsítását már jóval erősebb mézgafolyás jellemzi a termések felületén. E nyár közepi nemzedékek fejlettebb hernyóinak kártételét korai gyümölcspuhulás, a csontmag környékének ürülékkel, rágcsálékkal való szennyezése is jelzi. A károsítás következtében ekkor a gyümölcs kényszerérése és korai gyümölcshullása is bekövetkezhet.

A megrágott, károsított gyümölcsön gyakran a monília is megtelepszik. Évente 3 nemzedékük fejlődik, a kifejlett hernyók telelnek át a fakéreg védett helyein. A szexferomon csapdákat április közepétől érdemes kihelyezni a fa koronájába. A kémiai kezelést a lárvák ellen végezzük, ezzel akadályozva meg a lárvák berágását a gyümölcsbe. A védekezést a fogások alapján megállapított rajzáscsúcsot követően 7-10 nap múlva végezzük el.

Korai gyümölcshullást a szilvahimlő vírus (plum pox) is előidézhet, azonban a vírusfertőzött gyümölcsökben rágcsálék- és ürüléknyomok nem találhatók. Az ilyen termésekre jellemző még, hogy színük halványabb, egyenetlenül érnek, húsuk idő előtt megpuhul, bennük pedig vörösbarna szövetek találhatók. Felületükön enyhén vagy erősebben bemélyülő, rendszerint gyűrű, ritkábban szabálytalan alakú tüneteket is megjelenhetnek. A szilva levelén pár mm nagyságú sárgászöld foltok, valamint nagyobb, akár 1 cm-es nagyságú gyűrűk formájában is megjelenhetnek a tünetek. A beteg fák gyengébben fejlődnek, életük végéig betegek maradnak, gyógyításuk nem lehetséges.

Az ellene való védekezés egyetlen lehetősége a megelőzés. A vírus gyakori terjedési módja a fertőzött oltványok ültetése, ezért a fogékony fajták oltványait kellő áttekintéssel vásároljuk meg, csak igazoltan vírusmentes oltványokat telepítsünk. Ültetés után is óvjuk növényeinket a levéltetvektől, hiszen táplálkozásuk során a vírus terjesztéséhez is nagymértékben hozzájárulnak. A vírust továbbá növénynedvvel is átvihetjük egyik fáról a másikra a nedvkeringés megindulása után végzett metszéssel, ezért a metszésnél használatos eszközök fertőtlenítésének is döntő jelenősége van.

Himlősek a szilvafák?

2020. augusztus 14. 10:35

Kajszi- és szilvafáimon himlő vírusra utaló jeleket találtam, lehet valahogy gyógyítani, esetleg a többi tünetet nem mutató fáimat megvédeni?

Támadnak a gombabetegségek, rajzanak a kártevő rovarok

2018. április 25. 08:24

Az Alföldön és a Dunántúlon egyaránt egyre gyakoribb őszi árpában és búzában a sárgarozsda. Védekezni kell a repcében és a gyümölcsösökben is!

Hullik a szilva és hernyók vannak a termésekben - melyik kártevő okozhatja?

2024. augusztus 10. 04:40

Hullik a szilva a kerti fákról, mi okozhatja? Van, amelyikben hernyókat találtam. Tudok valamit tenni ellene?

Szőlő: van ahol a feketerothadás szüretel

2018. július 12. 05:50

Kertészeti kultúrákban a csapadékosabb vidékeken a hosszú ideig tartó levélnedvesség igen kedvező feltételeket teremt az alma- és körtevarasodás fertőzés terjedéséhez. A betegség egyaránt veszélyezteti a lombozatot és a gyümölcsöket.