Házikert

Mi készüljön a sok szilvából, almából és körtéből?

Agrofórum Online

Nyakunkon a gyümölcsszüret, már ha nem fagyott le még kora tavasszal és év közben is tudtuk öntözni. Sok-sok alma, körte és szilva terem egy időben, így ha ügyesen dolgozunk, akkor sokféle téli elemózsia tárolható be belőlük.

Leszámítva pár gyümölcsfajt, a legtöbb nem betárolható télire frissfogyasztású gyümölcsként, így időben el kell kezdeni azon gondolkodni, hogy mi lesz belőle, ha túltermelésben vagyunk.

Lekvártól a chipszig

A legismertebb téli tartósítási mód a lekvárfőzés, ezt még gyerekkorunkban meg is tanultuk. De ahogy teltek az évek, a világ is kitárult előttünk, és számtalan jó más megoldás lett a téli betárolásra. A lekvár, mondjuk úgy, csak a kezdet, ha a gyümölcsfeldolgozásról van szó.

A chutney-k (ejtsd: csátnik) világa már egy izgalmasabb dolog, mert ott lehet a gyümölcsöt zöldségekkel is keverni, lehet bátrabban fűszerezni, sőt kell is és tehetünk hozzá akár csípőset is. A chutney-k esetében elengedhetjük a fantáziánkat, mert ha jó recepteket kísérletezünk ki, akkor a húspácolástól kezdve a köretkiegészítéseken át bármire felhasználható lesz a végeredmény.

A szilvát rengeteg módon felhasználhatjuk, tartósíthatjuk, akár a következő szüretig élvezhetjük a bő termés eredményét

A kompótot se felejtsük el: a kompótokból is több irány van. Készülhet édesen, de ecetesen is, mint egy félig-meddig savanyúság. A kompót is szolgálhat télen köretként húsok mellé, de egy édes kompót bármikor átalakítható gyümölcslevessé is a téli időszakban.

Ha szeretünk főzni, akkor meg pláne gyerekjáték a receptekhez párosítás, mert a szilva jól elviseli a fűszereket, de egy körtét is lehet édesen és akár sósan is készíteni.

Szilvásgombóc mélyhűtve

Bár az eljövendő energiaárak talán nem támogatják a mirelit tárolást, de ideális esetben előre készthetünk gyümölcsös gombócokat, akár szilvából, almából és körtéből is. A kész gombócokat bunda nélkül először tálcán egyesével fagyasszuk le főzés nélkül, majd ha átfagytak, akkor zacskózzuk csak be! Télen elég lesz csak kifőzni és grízes vagy zsemlemorzsás bundába megforgatni.

Chipszet is készítsünk! Aszaljunk kedvünkre!

Mondanám, hogy nincs is jobb a házinál! De ez tényleg így van, még akkor is, ha elsőre macerásnak tűnik. Nagyon vékonyra szeletelve a gyümölcsökből chipszet vagy aszalványt is lehet készíteni. Az benne a plusz izgalom, hogy ha kellően leszárítottuk, akkor poríthatjuk is, ami annyiban jó, hogy télen hozzáadható porként müzlikhez, levesekhez sűrítésként, pudingokhoz, illetve jól jöhet húspácoláskor vagy joghurtok ízesítésekor.

A chipszhez tepsiben alacsony hőfokon süssük meg csörgősig a körte vagy almaszeleteket! A szilva ennél lédúsabb, inkább az aszalás áll jobban neki.

Fát ültetne a háza elé? Ezt ellenőrizze, mielőtt ásni kezd

2026. október 17. 08:10

A ház előtti zöldsáv jóval több lehet néhány négyzetméternyi kihasználatlan területnél. A növényválasztásnál azonban a vezetékekkel, a burkolatokkal és a csapadékvízzel is számolni kell.

Csökkentsük a műanyagok felhasználását a kertészkedés során!

2026. október 17. 05:40

Fontos tudni, hogy melyik műanyag hasznosítható újra: sok olyan műanyag alapú termék létezik, amelyek soha nem bomlanak le és nem hasznosíthatók újra.

Eljött a mogyoró betakarításának ideje, így tárolható hosszan a termés

2026. október 16. 16:10

Ha van a kertben néhány mogyoróbokor, arról már olyan mennyiségű mogyorót lehet betakarítani, ami akár egészen tavaszig kitart. Eljött a betakarítás ideje, erre a néhány dologra mindenképpen oda kell figyelni.

Vakondtúrás a kertben: nem biztos, hogy ott van a baj, ahol keresi

2026. október 16. 08:10

Földkupacok jelentek meg a gyepen? A vakond valóban okozhat kárt, de sok mindent tévesen írunk a számlájára.

Megjelent a levélpirosító levéltetű, fakad a szőlő

2019. április 3. 08:54

Ritkán fordul elő, hogy április első napjaiban a kajszi már elvirágzott és a többi gyümölcstermő növény virágzásnak indult. Kivétel ez alól csupán a birs, az alma pedig piros bimbós állapotban van.

Védekezzünk a levéltetvek ellen a gyümölcsösökben!

2020. március 31. 11:32

Az alig kifeslett levelű almafákon és ribiszkén máris jelentkeznek az első levéltetű szívogatás tünetei.

Miért „izzad” a szilva? Meglepő ok állhat a gyöngyszerű cseppek mögött

2026. június 30. 07:10

A szilván megjelenő gyöngyszerű cseppek nem önálló betegséget jeleznek. Ha mézgásodni kezd, érdemes felvágni néhány termést: a valódi ok sokszor belül látható.

Hullik a szilva és hernyók vannak a termésekben - melyik kártevő okozhatja?

2024. augusztus 10. 04:40

Hullik a szilva a kerti fákról, mi okozhatja? Van, amelyikben hernyókat találtam. Tudok valamit tenni ellene?