15℃ 6℃
május 9. Gergely, Katinka, Alberta, Édua

Miért kell a burgonyatöveket feltölteni?

Agrofórum Online

Krumplitermesztéssel kapcsolatban szeretnék feltenni egy kérdést Önöknek. Miért kell a burgonya töveit földdel feltölteni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A burgonyatermesztés technológiai elemei közé tartozik – legyen szó akár nagyüzemi vagy házikerti termesztésről – töveinek feltöltése, vagyis a bakhátkészítés. A bakhátak kialakításának számos előnye ismeretes, mely miatt mindenképp érdemes legalább két alkalommal a tenyészidőszak folyamán a töltögetést elvégezni. A burgonya gumóinak sajátossága, hogy képesek a talaj alól kijönni, úgymond felnőni, ezért takarással segítjük ennek megakadályozásában, életterének kialakításában, így fejlődésében. A takarás további jótékony hatása, hogy a rendszeresen elvégzett töltögetéssel egymenetben a gyomok irtása is elvégezhető. A talajjal kellően feltöltött növények szárának megdőlése egyaránt gátolt lesz, valamint a talajba kerülő szárrészek sajátos tulajdonsága az is, hogy képesek meggyökeresedni, ezáltal gumókat is fejleszteni.

Egy kisebb méretű bakhátat az ültetés mélységétől függően már közvetlenül az ültetést követően is kialakíthatunk. Sekély ültetéskor, amikor a gumók nem kerülnek le kb. 6 cm-es mélységbe, érdemes legalább laza talajból egy kisebb bakhátat előzetesen elkészíteni. Arra azonban ügyelni szükséges, hogy a gumók a bakhát közepén helyezkedjenek el, így a későbbiekben elkerülhető a taposási kár, valamint a bakhát kopásából, lemosódásából adódó gumósérülések egyaránt. A töltögetést egyébként elegendő akkor elkezdeni, amikor a növények szára már elérte a 10-15 cm-es magasságot.

A sekélyen végzett kapálással egybekötve viszont ezután minden alkalommal ajánlatos kissé emelni a bakhát magasságát. A töltögetést azonban a növény bimbós állapotáig be kell fejezni. A bakhát kialakításánál nemcsak a magasságra, hanem annak alakjára is ügyelni szükséges. Lehetőleg a szár minden oldalán ugyanolyan egyenletes és ugyanolyan magas legyen a talajborítottság, a végleges bakhátnak pedig kb. 20-30 cm magasságúnak, valamint trapézhoz hasonló kialakításúnak kell lennie. 

Meddig kell védekezni a krumplibogarak ellen?

2023. augusztus 7. 04:38

Kérem tájékoztatásukat, hogy meddig szükséges védekezni a krumplibogarak ellen?

Csomagolt burgonyát gyűjtött be a Nébih az áruházláncok polcairól

2022. december 13. 09:34

A Szupermenta program legújabb tesztjében csomagolt burgonyákat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.

Sárban fuldoklik a krumpli, kétségbeejtő helyzet alakult ki Nyugat-Európában

2024. január 18. 13:10

Sárban dagonyázva próbálják betakarítani a burgonyát Nyugat-Európában, de a termés egy jelentős része így is benne marad a földben, óriási károkat okozva a gazdáknak.

Még megvédhető a napraforgó, elkerülhető a burgonyavész

2018. május 30. 07:19

A hetek óta tartó nyárias időjárás hatására minden növény fejlődése a megszokottnál jóval előrébb tart.