Miért lesz fás a karalábé és reped fel?

Agrofórum Online

Az utóbbi években nem sikerül jól a karalábétermesztés, a legtöbb gumó fás belül és fel is szoktak repedni. Kérem szépen válaszukat! Miért lesz fás a karalábé, és miért reped fel?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A karalábé a viszonylag könnyen termeszthető zöldségfajok közé tartozik, viszont ennek ellenére nem árt termesztése során néhány dologra odafigyelnünk. Alapvető fontosságú, hogy a karalábé magjai, vagy palántái olyan helyre kerüljenek, melyek napfénnyel kellően ellátottak, hiszen fényhiányban a növények fejletlen gumójúak, felnyurgultak lesznek. Ennek megelőzésére szükség van tehát a helyes térállás betartására, vagyis legalább 20 cm-es tőtávolságra és 40 cm-es sortávolságra való elhelyezésükre. Fontos továbbá, hogy csapadék hiányában öntözzük, kapálással lazítsuk a talajt, valamint a gyomokat is rendszeresen távolítsuk el.

A karalábé fásodása a gumók alsó részén kezdődik el, melynek kiváltója akár több tényező is lehet, többek között akár fajtatulajdonság is. A technológiai feladatok nem megfelelő elvégzése szintén hozzájárulhat a termések minőségi romlásához. Az egyik ilyen hiba, amit elkövethetünk, hogy a talajt huzamosabb ideig szárazon hagyjuk, a karalábét nem öntözzük. Száraz körülmények hatására ugyanis megnő a tenyészideje, rendszeres öntözéssel viszont fejlődése segíthető elő, mellyel a gumó fásodása, valamint pudvásodása is megakadályozható. Az öntözés nemcsak emiatt, hanem a gyökerek sekély elhelyezkedése miatt egyaránt nagyon fontos feladatnak mondható. Kiemelt szerepe van az optimális időben történő betakarításnak is, hiszen a megkésett betakarítás a rövidebb tenyészidejű karalábék esetében minden esetben fásodáshoz vezet. Fontos tehát, hogy a vízellátás optimális legyen, valamint a fajta tulajdonságaival, tenyészidőszakának hosszával egyaránt tisztában legyünk.

A gumók felrepedése ugyancsak a nem megfelelő vízellátással van összefüggésben. Az egyenetlen vízellátás által, a hirtelen szárazság után kijuttatott nagyobb vízmennyiség hatására a növényi szervek kirepednek. A karalábé esetében viszonylag kis vízellátás-ingadozás is kiválhatja a tüneteket. Hasonlóan kirepedhetnek a gumók a túlzott mennyiségű nitrogéntől is, főleg ha ez bőséges vízellátással párosul.

2021: a Gyümölcsök és Zöldségek Nemzetközi Éve lesz

2020. január 7. 06:38

Az élelmiszer-biztonság nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő összetételű táplálékot jelent, amiben nagy szerepük kellene, hogy legyen a zöldségeknek és gyümölcsöknek.

Tömeges koronavírus-fertőzés a zöldségfarmon

2020. július 28. 14:47

Csaknem 500 embert kellett karanténba helyezni, miután a zöldségfarmon koronavírus tömegfertőzés történt.

Miért nem csíráztak még ki a március közepén elvetett magok?

2025. április 1. 04:39

Miért nem csíráztak még ki a március közepén elvetett zöldségmagok a kertben? Valamit elronthattam? Várom válaszukat.

Védekezés a konyhakerti károsítók ellen

2024. július 21. 10:10

Az ÖMKi Facebook-oldalán ad tanácsokat azoknak, akik zöldségeket termesztenek, és „szelíd” biomódszerekkel szeretnék távol tartani a károsítókat.