Miért potyog le már nyáron a mogyoró termése?

Agrofórum Online

Mikor tekinthető szedésre érettnek a mogyoró? Már nyáron több beteg termés is lepotyogott róla, mi okozhatta ezt?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A mogyorónak számos fajtája ismeretes, melyek szüreti időszaka is eltérő, viszont többségük érési ideje szeptemberre tehető, de vannak augusztus második felében érő fajták is. A termések nem egyöntetű érése miatt jellemző, hogy akár 2-3 hétig is elhúzódhat az érés. Az érett makk egyébként könnyen kihull a kopácsból, valamint az érett mogyoró makkjának alsó felén a héj is barnára színeződik. A mogyoró fácskája, bokra alá érdemes a hullási időszakban egy ponyvát teríteni, de a füvet, gyomokat mindenképp levágni, így könnyebben szedhetők össze a talajra lehullott termések. Nem is minden nap, de legalább 2-3 naponta érdemes összegyűjteni a termést, hiszen minőségük gyorsan romlásnak indulhat nedvesebb körülmények között.

A mogyorót sajnos több kártevő, illetve kórokozó is fertőzheti. A kártevők közül legjobban a mogyoróormányos lárvái, de imágói is veszélyeztetik a terméseket. A lárvák kártételét jelzi a terméseken látható, kis méretű szabályosan kerek lyukak. A lárvák táplálkozásuk során felélik a makkok belsejét, maguk után csak rágcsálékot hagyva. Kifejlődésük után pedig a kártételüket is jelző lyukakon keresztül hagyják el a terméseket. A kirágott mogyorók egy része a fán maradva beérik, de még az egészséges termések hullása előtt lepotyognak. Az imágók ugyancsak a fiatal terméseket károsítják, furkálják, mely sebzések nyomán kórokozók is megtelepednek a mogyorón, így összeszáradva maradnak a bokrokon. Védekezni kémiailag (lambda-cihalotrin) csak az imágók ellen lehetséges, hiszen a lárvák berágásuk után már nem érhetők el permetezéssel. Rajzásuk május végén is elkezdődhet, de annak elhúzódása miatt akár 2-3 permetezés is szükséges lehet.

A moníliás betegség főként a már sérült felületű terméseken tud behatolni (mogyoróormányos, szél, jégverés), ezért elsősorban a sebzések kialakulásának megakadályozásának van kiemelt szerepe. Az összeérő terméseken nem ritka az sem, hogy egész terméscsoport betegszik meg, majd a nyár közepén a talajra hull. A termések fejlődésük kezdeti időszakában is képesek megbetegedni, amikor még héjuk puha. A védekezésben a lemosó permetezéseknek, valamint a terméskötődés idején végzett kezeléseknek van jelentősége réztartalmú készítményekkel.

Növényvédelmi teendők a gyümölcsösökben virágzáskor

2022. április 13. 05:36

Az április hónap a gyümölcstermesztő gazdák számára leginkább a virágzásról szól, valamint a hozzá kapcsolódó különböző teendőkről.

Hogyan védekezhetünk a lisztharmat ellen almában és szőlőben?

2019. április 28. 07:36

S. Miklós kérdése: Kertemben található almafáim és szőlőtőkéim minden évben nagyon lisztharmatosak. Mit tehetek ellene?

Kis mennyiségű permetlé bekeverése háztáji permetezéshez

2023. március 26. 11:36

A házikerti növényvédő szeres kezelésekhez is át kell tanulmányoznunk a készítmény engedélyokiratát, hogy megtudjuk, mekkora mennyiségben kell alkalmaznunk a növényvédő szert. Ezután kezdődik a megfelelő mennyiség előkészítése és a bekeverés.

Permetezési segédanyagok a UPL kínálatában

2020. március 25. 09:07

A gyakorló növényvédősök többsége biztosan látott már olyan kezelést, amely után a hatásosság elmaradását tapasztalta, illetve nem sikerült elérni azt a szintű hatást, ami az adott növényvédő szertől elvárható lett volna. Ezekben a helyzetekben nem feltétlenül a növényvédő szerekben kell keresni a problémát, érdemes megvizsgálni egyéb befolyásoló körülményeket is: ilyenek például a permetléfedettség, a felszívódás, a permetezéshez használt víz keménysége és pH-ja, valamint egyéb szennyező anyagok.