Miért sárgulnak az uborka friss hajtásai és kis termései?

Agrofórum Online

Uborkám új hajtásai, valamint a kis uborkák zöme besárgul, majd elszárad. Hiánybetegségre nem gondolok, mert 10 naponta Ferticale beöntözést, 10 naponta kalciumpermetezést, 10 naponta Wuxal super permetezést kapnak. Mi lehet a probléma forrása?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A küldött képen sajnos csak a sárguló fiatal uborka látható a levelek sárgulása nem. A tünetek leírása alapján biztosnak mondható, hogy kialakulásáért nem kártevő vagy kórokozó okolható, hanem valamilyen élettani, abiotikus betegség. Feltételezem, hogy uborkáit rendszeres öntözésben is részesíti, ha a hajtásvégek sokkal világosabbak, mint a növény többi része, akkor a túlöntözésre is gyanakodhatunk. Emellett, a hajtásvég sárgulása a növénynek szükséges egyes tápanyagok hiányát is mutathatja. Az Ön esetében, annak ellenére, hogy a tápelemeket rendszeresen pótolja, mégiscsak hiánytünetre gyanakodnék, mely a rendszeres öntözéssel van összefüggésben.

A vashiány gyakran megfigyelhető probléma a zöldségféléken. A talajaink általában elegendő mennyiségű vasat tartalmaznak ahhoz, hogy a növények fejlődni tudjanak, ennek ellenére azonban gyakran találkozhatunk a vashiány okozta tünetekkel. Ez azzal magyarázható, hogy a felvehető vas mennyisége kevés a talajoldatban. A vas okozta hiánytünetekre a zöldségféléken jellemző, hogy először a fiatal növényi részeken, hajtásvégeken jelennek meg, úgynevezett klorózis formájában. A levélerek közötti szövetrészek kezdetben elhalványodnak, majd az újonnan fejlődő hajtásaik is egyre világosabbak, sárgábbak vagy fehérebbek lesznek.

A zöldségnövényeken kialakuló vashiány leggyakrabban a talajok magas mésztartalmára (ionantagonizmus miatt), valamint a talaj levegőtlenségére vezethető vissza. A talaj levegőtlen állapota a túlöntözésből, helytelen talajművelésből, tömörödöttségből, de rossz talajtakarásból is származhat. A talaj levegőtlensége miatt kialakuló vashiány megszüntetésének hatékony módja a talajlazítás, mely által a növény gyökere több levegőhöz tud jutni. A vastrágyázás ugyanis ebben az esetben nem vezet kellő eredményhez.

A zöld balkon: ezeket ültetjük most a balkonra

2023. május 5. 05:36

Mit ültethetünk április végétől a balkonra? Ehhez kínálunk most pár növénytippet!

Zucchiolo: az uborka és a cukkini keresztezése

2023. november 16. 07:10

Első pillantásra úgy tűnik, mintha egy sütőtök lenne, zöld és sárga, finoman csíkozott „ruhában”. Uborkára egyáltalán nem hasonlít, noha az uborka és a cukkini „gyermeke”. A zucchiolo egyelőre furának, de mindenképp szépségesnek tűnik a zöldségpiacon, az első tapasztalatok szerint pedig mennyei az íze, a felhasználhatósága miatt pedig kiemelkedik az összes többi zöldség közül.

Végre: az embernél jóval gyorsabban dolgozó betakarító robot született

2023. november 11. 09:10

A Four Growers a közelmúltban uborkaszedéssel bővítette a betakarító robotja tudástárát. Ez a Four Growers betakarító robotjának legújabb fejlesztése, amely egyike az első olyan gépeknek, amelyek az embernél már lényegesen gyorsabban tudnak dolgozni.

Mitől lettek szabálytalan alakúak, göcsörtösek az uborkák?

2025. szeptember 14. 04:38

Nyár közepére egyes uborkák szabálytalan alakúakká váltak, göcsörtösek lettek. Mi okozhatja ezt az elváltozást?