Zöldség-Gyümölcs

Végre: az embernél jóval gyorsabban dolgozó betakarító robot született

Agrofórum Online

A Four Growers a közelmúltban uborkaszedéssel bővítette a betakarító robotja tudástárát. Ez a Four Growers betakarító robotjának legújabb fejlesztése, amely egyike az első olyan gépeknek, amelyek az embernél már lényegesen gyorsabban tudnak dolgozni.

„Paradicsomszedés tekintetében a robotunk gyorsabb, mint egy ember” –  jelentette ki Brandon Contino, a Four Growers munkatársa. A robot betakarítási sebessége maximálisan 63 kilogramm cseresznye-, illetve szőlőparadicsom per óra, és átlagosan 43 kg/óra. De hogyan tudták elérni azt, ami a többeknek nem sikerült? Brandon szerint az csupán különböző típusú innovációk és technológiák összevonásának kérdése.

Robotplatform
„Saját AI-struktúrát építettünk és saját adathalmazt hoztunk létre, hogy betanítsuk az AI-t. Képesek voltunk arra, hogy az AI-t ne csak specifikus információkra tanítsuk meg, hanem azt is szerettük volna, hogy megértsen bizonyos fogalmakat – például a növények felépítésével kapcsolatban. Ezután ezeket a kiegészítő információkat egy hatékonyabb és eredményesebb egyéni tervezővel használtuk fel” – magyarázta.

Ez azt jelenti, hogy a Four Growers mindent megtanított a robotot működtető AI-nak a paradicsomról, és miután a gép ezt teljesen megértette, a Four Growers instruálta az AI-t, hogy milyen mozdulatokat végezzen a megtanult ismeretanyag gyakorlati alkalmazása során.

Hiszen egyes paradicsom fajok nagyon zsúfoltan nőnek, így a robot számára nemcsak az jelenthet kihívást, hogy sérülés nélkül szedje le a terméseket, hanem az is, hogy megértse, melyik fürt érett és melyik nem.

Természetesen egyetlen elme sem működne „izmok” nélkül: az utolsó darabkát a robot esetében a fogószerkezet adja. Ez nem úgy néz ki, és nem is úgy viselkedik, mint egy robotkéz, inkább egy kíméletes szedő-vákuumtechnológia, amely finoman lehúzza a terményt a szárról, ahelyett hogy minden egyes gyümölcsöt megragadna.

„Ez nagymértékben csökkenti a paradicsom sérülésének kockázatát. Ráadásul a szívóerőnek köszönhetően a szedés sokkal, de sokkal gyorsabb, mintha egy robotizált marok végezné el ezt” – mondta Brandon.

A Four Growers azonban nem kizárólag a paradicsom szedésére fejlesztette ki ezt a robotot.
„Mi egy betakarító rendszert építettünk – hangsúlyozta Brandon. – Építettünk egy platformot, egy szoftvert, és így terveztük meg a (kezet helyettesítő) betakarító szedőkart, mert tudtuk, hogy a jövőben különböző terményeket szeretnénk vele betakarítani. ”

A vállalat nemrégiben az uborkát is hozzáadta az új termények listájához, ami szintén a kötelezettségvállalás részét képezi. „Csak annyit kell tennünk, hogy kicseréljük a fogó eszközt, és betanítjuk a mesterséges intelligenciát az új terményre.

A közelmúltban bevezetett uborka-betakarítás csak egy újabb bizonyíték arra, hogy a koncepció valóban terményfüggetlen. A robot egy betakarítási platformként szolgál, melynek AI-ja és mozgásmintázata képes különböző terményekhez alkalmazkodni” – hangsúlyozta a Four Growers munkatársa.

Mi várható tehát a paradicsom és az uborka után?
„Véleményem szerint a lehetőségeink határtalanok – folytatta Brandon. – Ugyanakkor az a fő célunk, hogy továbbra is a paradicsomra és az uborkára telepítsük a rendszereinket az ügyfelek üvegházaiban. Figyelemmel kísérjük a szamócát, és a paprika lehetőségeit is vizsgáljuk.

A mesterséges intelligenciánkat nemcsak a betakarításhoz tudjuk használni, hanem arra is, hogy új ismereteket nyújtsunk ügyfeleinknek a termesztési szokásaikról. Ők már olyan funkciókat kérnek, amelyeket csak most kezdünk megvalósítani, például a terméshő-térképeket és a termés-előrejelzést.”

Mivel ez egy robotizált betakarítási program, a Four Growers robotja túlmutathat az élelmiszeriparon is.
„Az általunk épített alaptechnológia a dísznövény-termesztők számára is hasznos lehet: képzeljük el, hogy a robot bemegy az üvegházba, leszedi a virágokat, és azonnal becsomagolja őket. Ez nagymértékben javítaná a termesztők logisztikáját és ezáltal az eredményüket is. Egyelőre nem végeztünk mélyreható feltárást a dísznövények terén, de mindenünk megvan ahhoz, hogy ezen a területen is támogassuk a termesztőket” – emelte ki Brandon.

A Four Growers jelenleg kereskedelmi forgalomba hozza a rendszerét.
„Év eleje óta futnak a rendszereink a hollandiai és az észak-amerikai vevőinknél, és tudomásom szerint több paradicsomot szedtünk le automatikusan, amelyeket kiskereskedőknek adtunk el, mint bármely más vállalat.

A jövőre nézve izgalmas lehetőségünk nyílik új vetőmag-genetikák kifejlesztésére, amelyek az automatizált betakarítással még hatékonyabbá válnak. A Syngentával való együttműködésünk a fajták sokszínűségét vizsgálja, amelynek struktúrájával kapcsolatban lenyűgöző ismeretekre tettünk szert. Az elkövetkező években várhatóan a rendszerünkhöz igazodó, egyedi igényekre szabott fajtákat fogunk látni” – vetítette előre a szakember.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kár lenne kidobni: erre használható a sütőtök magja

2026. október 11. 11:10

A sütőtökből kikapart mag nem hulladék: megsüthetjük, eltárolhatjuk, sőt bizonyos esetekben a következő évi vetéshez is félretehetjük.

Az európai almatermés mélypontra került, Magyarországon még súlyosabb a helyzet

2026. október 10. 08:10

Az EU almatermése 15,6 százalékkal csökkenhet, Magyarországon pedig fél évszázados mélypontot jeleznek az idei becslések.

Van otthon lilahagyma? Ezt a fűszeres chutney-t érdemes kipróbálni

2026. október 7. 14:10

A lilahagyma lassú főzéssel sűrű, édes-savanyú chutney-vá alakítható, amely húsokhoz és sajtokhoz is jól illik.

Leszedte a diót? Ezt ne mulassza el, ha hónapokig tárolná

2026. október 7. 08:10

A lehullott dióval nem érdemes várni. Megmutatjuk, mikor elég száraz, hogyan tárolható, és miért kell komolyan venni a penészedést.

Napraforgó-betakarítás és szárzúzás egy menetben?

2020. június 11. 06:37

Az OROS SUN+CHOP mechanikus szárzúzóval felszerelt napraforgó-betakarító adapterrel ez is lehetséges!

Mikor és hogyan szedje fel a hagymát, hogy jól tárolható legyen?

2026. július 26. 08:10

A hagyma betakarítása nem ér véget a felszedéssel. A megfelelő szárítás és tárolás dönti el, meddig marad ép a termés.

A zeller betakarítása: mikor, mit és hogyan érdemes szedni?

2025. október 31. 11:10

Akár gumójáért, akár száráért termesztjük, a zeller bőséges termést ad, ha tudjuk, mikor és hogyan érdemes szedni.

Programváltoztatás a CLAAS salgaui gyárában - befejezik a CARGOS rendfelszedő kocsik gyártását

2022. május 12. 04:36

A CLAAS járvaszecskázó betakarítási technológiájának sikere és főleg az új ORBIS adapter pozitív eladási előrejelzése arra ösztönzi a céget, hogy módosítsa a Bad Salgauban található üzem szerkezeti működését.