Miért száradnak, sárgulnak a paradicsom levelei a balkonon?

Agrofórum Online

Az egyik balkonládában a paradicsomom levelei hirtelen elkezdtek elszáradni, sárgás-barnás foltok jelentek meg rajtuk. Sok levél fonákján apró sötétbarna pöttyök vannak. A terméseknek (egyelőre) semmi bajuk. Fényképet csatolok.

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A képek, bár többet is küldött, sajnos nem elég élesek, így elsősorban a leírására alapozom a véleményemet.

Teraszon, balkonon edényben nevelt növényeken gyakoriak a kártevők és az élettani betegségek vegyes előfordulása. Sokan nem mérik fel, hogy a napos, kővel burkolt erkélyeken, teraszokon a mikroklíma jelentősen eltér a talajban, a hagyományos módon nevelt növényeknél tapasztalhatótól. Különösen a 11-15 óráig terjedő időszak a kritikus a növények számára: ez alatt igen erős a napsugárzás, annak UV sugártartalma, amit a mesterséges körülmények között tartott növények is nehezen viselnek el, az ember is. Ilyen helyen a hőmérséklet sokkal magasabbra emelkedik, mint a kertben, ahol a növények között jár a levegő, és árnyék is időnként előfordul.

A fokozott meleg teraszokon a száraz levegő, az alacsony páratartalom is jellemző, ami kedvez a takácsatkák és a tripszek felszaporodásának. Június második felétől számítani lehet ezekre az apró, szívó szájszervű kártevőkre, tömeges megjelenésükre is. Szívásaik után a leveleken tűhegynyi méretű, sárguló, majd elhaló foltok keletkeznek, amik hamar a levelek elsárgulásához vezetnek. A takácsatkák és a tripszek is elsősorban a levelek hátoldalán élnek, az atkák finom szövedéket is fejlesztenek, arról könnyen felismerhetők a piciny méretű, pókszerű állatok. A tripszek keskeny, 1-2 mm-nél nem hosszabb rovarok, és fekete tűfej nagyságú ürülékcsomókat hagynak maguk után. Atkák ellen bármelyik atkaölő szer hatásos, a tripszek ellen a Mospilan vagy a Neemazal rovarölő szert javaslom. Alkalmazás előtt győződjön meg, hogy az élelmezésügyi várakozási időt a paradicsom szedéséig be tudja tartani! Vegyszermentesen a két kártevő jelentős kártételét a növények nevelési körülményeinek szabályozásával is meg lehet előzni. A déli (kritikus) órákra a növényeket árnyékolja, és napközben próbálja meg a levegő párásítását! Árnyékolásra sok helyen bevált a napernyők felállítása, egyszerű a kezelése, összecsukásával könnyen megszüntethető árnyékoló hatása és esztétikus is.

Beteg paradicsomlevelek (fotók: a kérdező felvételei)

A leveleken, elsősorban az alsó, idősebbeken levélszél sárgulást, elhalást is okoznak a túlzottan meleg, és napsütésnek kitett növényeknél a kedvezőtlen körülmények. Sok vízzel, gyakori öntözéssel és fokozott tápanyagpótlással lehet a növények kondícióját erősíteni.

Az említett kártevők és a kedvezőtlen körülmények nem csupán a paradicsomnál, hanem a teraszon tartott többi növénynél is hasonló kártételt okozhatnak, hasonló tünetekkel. Házilag nevelt növényeknél nem cél a gyakori kémiai, növényvédő szeres kezelés, ezért érdemes végiggondolni az ott nevelt növények számára kedvezőbb életfeltételek kialakítását még a növények elhelyezése előtt.

Egyre népszerűbbek a hazai tájfajta és bioélelmiszerek

2022. április 19. 12:22

Ökokertészkedés, paradicsompalánta nevelés és a biológiai sokféleség jelentősége a Föld napján.

Ma már tudjuk, a lecsót kiknek köszönhetjük

2023. július 30. 08:40

A „mit kellene ma főzni” örök kérdésre nyáron mintha sokkal egyszerűbb volna a válasz, mint az év más hónapjaiban. Ennek az oka, hogy pár darab paprika, egy-két fej vöröshagyma, néhány paradicsom valóban szinte minden háztartásban akad.

ToBRFV-rezisztens fajtákat vezet be két vetőmaggyártó cég

2023. február 7. 07:34

A paradicsomtermesztési ágazatot már több éve sújtja a ToBRFV (Tomato brown rugose fruit virus), de van fény az alagút végén.

Egy paradicsom lett a legjobb biotermék

2021. május 16. 11:09

A World Food Innovation Awards a spanyol Monterosa paradicsomot találta a legjobb természetes és bioterméknek.