26℃ 14℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra

Mikor kezdjük el a burgonya előcsíráztatását a korábbi ültetéshez?

Agrofórum Online

Azt szeretném megtudni, hogy mikor kezdhetjük el a burgonya előcsíráztatását a hamarabbi ültetéshez? Köszönöm válaszukat!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A burgonya gumóinak csírázása a talajban viszonylag lassan indul meg, ehhez ugyanis optimális feltételek mellett is legalább három hét szükséges. Sokszor az időjárási feltételek változása, illetve a különböző fajták tulajdonságai miatt is vontatottabb a burgonya korai fejlődése, mely a gumók előcsíráztatásával szintén kiküszöbölhető. Az előcsíráztatás legfőbb előnye viszont a korai termésszüret, ezzel ugyanis a saját termesztésből származó burgonyát jó pár héttel hamarabb tudjuk élvezni.

A burgonya tenyészidőszakának megrövidítéséhez viszont már előre kell gondolkoznunk, hiszen a környezeti körülmények függvényében akár 1,5 hónap is szükséges lehet a gumók kellő mértékű kicsírázásához (úgy kell számolnunk, hogy a kiültetés leghamarabb április elején lehetséges). Olyan gumókat válasszunk, melyek 4-8 cm átmérőjűek és helyezzük azokat faládába, vagy papírral bélelt műanyag rekeszekbe, sorba, egymás mellé. A csírázáshoz legalább 10 fok és napfény is szükséges, valamint magas páratartalom egyaránt. Száraz levegőjű helyiségben a magas páratartalom lyukakkal ellátott zacskóval való takarással is elérhető. A környezeti feltételek közül nagyon fontos az, hogy a gumó elegendő fényt kapjon, anélkül ugyanis a fejlődő csírák hosszúak és vékonyak lesznek, melyek az ültetés során könnyen letörnek.

A gumókon optimális esetben zömök, pár cm-es hosszúságú, zöldes-lila színezetű csíráknak kell képződnie. A talaj felmelegedésétől függően általában az ültetést április elején tudjuk leghamarabb elvégezni, melyből kellő feltételek mellett május végén, június elején akár már termést is szedhetünk. A növény fejlődése nemcsak az előcsírázással, hanem az ültetés utáni gondozással, rendszeres öntözéssel is elősegíthető.

Az előcsíráztatás elmaradása esetében, a gumók ütetésének ideje kb. március közepére tehető. A könnyen felmelegedő, laza, aprómorzsás szerkezetű talajban a csírák és a gyökerek képződése is hamarabb beindul. A jól fejlődő, kártevőktől és kórokozóktól is mentes állományból kb. nyár közepére már fejlett, fogyasztásra alkalmas gumókat szedhetünk.

Kiemelt kép: Pixabay

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

Ne ültessünk ellenőrizetlen vetőburgonyát!

2020. március 24. 12:04

Nem érdemes takarékoskodni az ültetési anyag költségeivel, sokkal többet veszíthet egy bekövetkező fertőzéssel vagy terméskieséssel.

Fóliák hasznosítása, V. – Burgonya hajtatás

2024. február 16. 16:40

A burgonya a világ harmadik legfontosabb élelmiszernövénye, termelési volumenben csak a rizs és a búza előzi meg.

Már megjelent az áprilisi Agrofórum!

2019. április 15. 17:04

Vajon mi áll a hazai burgonya termőterület drasztikus csökkenésének hátterében, melyek az ágazat fejlesztési lehetőségei, fellendülhet-e ismét a burgonyatermesztésünk?