Mikor metsszük a birsfát és mire ügyeljünk metszésénél?

Agrofórum Online

Kertemben több birsfa is található. Kérem segítségüket, hogy mikor metszhetem meg a birsfákat? Mire ügyeljek a metszésüknél?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A birs kb. 3-6 méter magasra és ugyanilyen szélesre megnövő fa vagy bokor, melyre ritka hajtásrendszer jellemző. Általában bokorformára, vagy alacsony törzsű bokorfának szokás nevelni alakító metszése során. Meghatározott alakú korona meglehetősen nehezen nevelhető belőle, hiszen kusza növekedés jellemzi egyedeit. A birsfákra jellemző, hogy metszés nélkül is laza, valamint bokor formájú koronát nevelnek. Ennek ellenére azonban, érdemes évente megmetszeni, de ha ezt nem tesszük meg, akkor is legalább két- vagy háromévente, ekkor már nagyobb mértékű, erősebb metszést szükséges alkalmazni egyedein.

A metszés elvégzése előtt azt azonban nem árt tudnunk, hogy a birs virágait, majd később tehát terméseit is az éves vesszőkön hozza, a vesszők azon vegyes rügyeiből, melyek az 5-8 cm hosszú hajtások csúcsán helyezkednek el. Ez azt jelenti, hogy termőkorban a birs vesszőit nem szabad visszametszenünk. A metszés elvégzésekor elsősorban a fákat ritkítani szükséges. Első körben érdemes az esetlegesen sérült vagy betegség tüneteit mutató részeket eltávolítani, majd pedig a túlzottan erősen, valamint befelé növő vesszőket kell kimetszeni.

Az idősebb gallyak ritkítása, valamint a túlzottan erős növekedésű fattyúhajtások levágása is fontos a birsfák esetében, hogy egyes részei megfelelő fényellátásban részesüljenek, hiszen csak a jó megvilágítást kapó részein fog a növény teremni. Ezzel az a célunk, hogy a fa folyamatosan megújuljon, részei tehát ne öregedjenek el. A termőkorú birsfákon ugyanis fokozatosan kezdődik meg a termőrészek elöregedése, mely által metszés nélkül a növekedés és a termésmennyiség is csökkenne. A birsfák azon gyümölcsfajok közé tartoznak, melyek igen jó megújuló képességgel rendelkeznek. Emellett ne felejtkezzünk el a gyökér- és tősarjak eltávolításáról sem, ugyanis a birsfák esetében rendszeresen számíthatunk ezek megjelenésére is. A metszés elvégzésének kedvező időszaka lehet a tél vége, de akár késő ősszel is megmetszhetjük birsfáinkat.

A 10 legfinomabb befőzésre és tartósításra alkalmas zöldségféle

2022. augusztus 20. 08:24

Fedezze fel a befőzésre és tartósításra leginkább alkalmas zöldségeket, hogy a szezonon kívül is bármikor élvezhesse az ízüket!

Citromfa teleltetése hol és hogyan?

2020. november 30. 15:13

A tél előtt az öntözés mérséklésével is szükséges a citromfák felkészítése a pihenésre.

Csomagolás nélkül odalesznek a zöldségek és gyümölcsök – átgondolatlan a szigorítás?

2023. december 4. 07:10

Vajon mi lesz a több tízezer embert foglalkoztató csomagoló-ágazattal, ha a Parlamentben és az Európai Tanácsban úgy döntenek, hogy a csomagolóanyagoknak veszniük kell?

Idén gyakori kártevő a szivarsodró eszelény a szőlőben

2023. június 17. 05:37

A szivarsodró eszelény egyedek május elejétől jelennek meg a szőlő, illetve sokszor más gyümölcsfajok levelein, és június elejéig intenzív érési táplálkozást folytatnak.